Boldog karácsonyt!

Évek óta nem voltam ennyire nyugodt karácsony előtt egy nappal, pedig az előkészületek még meglehetősen hiányosak. A rengeteg influenzával és hasonlókkal töltött ünnep alatt rájöttem, hogy igazából nem fontos se az elkészült sütik száma, se fotogén volta, sőt a nagytakarítás sem szükséges előfeltétele a karácsonynak. Úgyhogy most a "saját szobát mindkét gyereknek" projekt keretében bejglisütés helyett könyveket pakolok, bútorokat tologatok, dekorálás helyett pedig az előkerülő fotókat, emlékeket, egyéb apró kacatokat nézegetem. Nem, nem leszek kész holnapra, de még a téli szünet végére se. Nem baj, ez egy ilyen ünnep lesz: kicsit rendetlen, nagyon átalakulás-illatú.
Kívánok Nektek hasonlóan nyugodt előkészületeket, holnaptól pedig boldog karácsonyt!

Csokis szarvaspörkölt

Tényleg csoki van a pörköltben??? - a nagy húsfaló gyerek a családban eléggé szkeptikusan állt a dologhoz, de aztán kóstolás után azt mondta, ehető, sőt, nem is is csokiízű. Egyébként az, csak nyilván teljesen másképp, mint amikor magában eszi az ember a csokit.
A szarvas és a fekete csokoládé párosát egyébként Áginál ismertem meg egy vacsorán, amelynek a témája a csoki volt - és azóta se tudtam elfelejteni. Volt egy bökkenő: akkoriban még nem főztem húst. Az evéssel nem volt gondom, ha valaki más megcsinálta, de képtelen voltam elkészíteni, hozzányúlni, egyáltalán kiválasztani a boltban az alapanyagot. Az utóbbi két évben lassan ehhez is hozzáedződtem - ha már van egy kifejezett húsimádó gyerekem, legalább egye azt, amiről tudjuk, hogy jó minőség. Így aztán a sokadik sikeres vörösboros marhapörkölt meg burgundi marharagu után bele mertem vágni a szarvaspörköltbe is.

Egyébként teljesen ugyanúgy készül, mint a marha, csak a főzési időt kell picit növelni. Kis kockákra vágtam a fél kilónyi szarvashúst valamint egy fej nagyobb vöröshagymát. A hagymát megpároltam olajon, hozzáadtam a húst, amit nagy lángon minden oldalról végigpirítottam. Ekkor adtam hozzá a pirospaprikát, tovább kavargattam röviden, majd felöntöttem annyi vörösborral, ami ellepte. Tettem bele 6-7 borókabogyót, néhány szem borsot, kevés sót. Ezután kis-közepes lángon főztem összesen három és fél óráig, mindig újra és újra vízzel felöntve a húst, ahogyan párolgott. Pár perccel a főzési idő vége előtt pedig 20 gramm 86%-os csokit törtem a szószba, felolvasztottam, valamint egy kis mandarin levét is belefacsartam. Még főtt kb. öt percig, ezalatt készítettem kuszkuszt hozzá. Fantasztikus lett a szaftja, nem konkrétan csokis, de az illata érezhető és azért van egy plusz, amit a csoki ad az ízhez. Most csak egy szimpla pénteki vacsorára főztem, hogy jól átmelegítsen minket ebben a hidegben, de tulajdonképpen akár karácsonyra is megállná a helyét. Ti már tudjátok, mit főztök az ünnepekre?

Jót tenni könnyű

Ahogy már korábban írtam, idén egész évben, függetlenül az aktuális időjárástól, horgoltam sapkákat egy karácsonyi akcióhoz. A legutolsó darab épp hétfő este készült el - egy érmés mosodában. A szokásos novemberi gyomorvírus tarolt ugyanis, és az ágynemű, ágytakaró nem fér az otthoni mosógépbe, így aztán a hétfő estét mosodában töltöttem. Itt mindig lutri, hogy mennyi időt tölt el az ember. Maga a mosóprogram nem hosszú, 35 perc, a szárítás 30, de ha épp tele van minden gép, akkor még plusz időket is kell kalkulálni. Így aztán könyvvel és horgolós felszereléssel is készültem, és szinte csalódott voltam, amikor a mosodában mindössze egy ember volt, azaz az első pillanatban látszott, hogy 65 percet fogok csak várakozással tölteni.

A könyvet így elő se vettem, egyből a sapkával indítottam. Ott készült az első öltés és az utolsó sor csak azért nem, mert az elején elszámoltam és bontani kellett. Így a legutolsó szürke rövidpálcás sor 5 percét már otthon fejeztem be. Előtte soha nem méricskéltem, hogy mennyi idő elkészíteni egy Boshi fazonú sapkát - most akkor íme, a hivatalos eredmény 65-70 perc, szálelvarrással 75. Nem egy világvége.
Van 75 perced örömet szerezni valakinek? Horgolni egy sapkát és elküldeni az Igazgyöngy Alapítványnak vagy odaadni egy kéregetőnek, aki mellett minden nap elmész az utcán? Vagy a gyereked egy osztálytársának, akiről tudod, hogy ritkán tudnak új ruhát venni? Jó érzés annak, aki adja és annak is, aki kapja. Boldog ádventet, hangulatos karácsonyi készülődést kívánok!

Képeslapkészítés a legkisebbekkel

Mostanában van szerencsém az elmúlt tíz év tárgyi dokumentumait egyenként kézbe venni és kemény szívvel feltenni a kérdést, hogy valóban szükséges-e a megőrzésük. Do ugyanis hamarosan külön szobába költözik. Majdnem tettem itt egy vesszőt, és folytattam, hogy "és emiatt meg kell szabadulni csomó lomtól", de aztán rájöttem, hogy itt meg kell állni. A gyerek külön szobába költözik. Nemrég még csak az ágyunkban volt hajlandó elaludni, most meg... Persze nem ő akarta, csak valahogy úgy alakult, hogy megállapítottuk, mindenkinek így lesz a legjobb. Egy tízévesnek már van önálló élete, ez a helyzet. 

Na de a lényeg, hogy a rendrakás közben előkerült egy régi képeslap is, amit Do és én barkácsoltunk. 

Amilyen egyszerű, annyira dekoratív, és tényleg bármilyen kis gyerekkel készíthető, aki már képes ceruzát vagy zsírkrétát fogni a kezébe. Így készül:

1. Először a gyerek kap egy doboz zsírkrétát vagy ceruzát a kezébe s tetszőleges irkafirkákkal beszínezi a négyzet alakú lapot. Nem kell, hogy formák legyenek, sőt, kifejezetten összevissza foltokkal a legizgalmasabb. 

2. Aztán a felnőtt vagy a nagyobb testvér a papírt összehajtja először keresztbe, hosszába, majd mindkét irányban átlósan. Az így kapott formába pedig itt is, ott is vág valamilyen mintát. A technikát már az ovisok is ismerni szokták, ablakra való hópelyheket szoktak így vágni az oviban. 

3. A színes csillagot/ mandalát felragasztjuk fekete vagy fehér fotókartonra, és már kész is a képeslap. 

Az a legjobb benne, hogy nem kell ún. szépen rajzolni hozzá, és ha a vágás nem pontos, az sem tragédia. Ebben a technikában a színek viszik el a show-t. 

Kellemes barkácsolást kívánok és azt, hogy minél több barátot és családtagot lepjetek meg idén sk képeslapokkal! 

Minden évben újra

Egy kedvelt német karácsonyi ének első sora szinte közmondásszámba megy: Minden évben újra (Alle Jahre wieder). Azének elvileg úgy folytatódik, hogy "jön a kis Jézus", de az első félmondatot lépten-nyomon hallani beszélgetésekben valamikor november táján, amikor az emberek eszmélni kezdenek, hogy megint jön a karácsony és elkapja őket ez a sajátos hangulat. Minden évben újra - ajaj, jön a karácsonyi stressz, kicsit unalmas is, hogy megint mézessüti, megint negédes giccsrénszarvasok, ugyanakkor van az ismétlődésben valami szép is.

Minden évben újra megérkezik a postaládába több kilónyi lakberendezési prospektus, amelyek megpróbálják elhitetni, hogy a karácsony akkor lesz igazán különleges, és nem "mindenévbenújra" unalmas, ha megváltoztatjuk a nappali színét, lecseréljük az összes díszpárnát, veszünk még tíz gyertyát és színben passzítjuk a karácsonyfadíszekhez a törülközőket és szőnyegeket is. Legutóbb a Svédbútorbolt még egy parafából készült felállítható szarvast is mellékelt a karácsonyi katalógusához - gondolom azt fifikázták ki, hogy az emberek a magányos állatokat megsajnálják - jajdeszomorú, úgykénenekiegykislány - és akkor majd elrohannak az Ikejába és gyorsan vesznek a rénszarvasfiúnak egy rénszarvaslányt, esetleg rögtön rénszarvasborjat is, mert az olyan idilli.

Nyilván nem én vagyok az eső, akinek feltűnik, hogy ez mekkora baromság. Mert itt van például ez a kép:

A képen látható nappali nem azért néz ki jól, mert a díszpárnák és a fotelek színe azonos, se nem azért, mert a karfán lévő takaró és az asztal polcán lévő izé színe is harmonizál. Nem az asztalon lévő három gyertyatartó (váza?) teszi hívogatóvá a szobát. Hanem az a tény, hogy a fotelekben és a kanapén van hely leülni, nincs tele könyvekkel, játékokkal, fonalakkal, ledobott kardigánokkal. Ahogy az asztal is: semmi mást nem tud, mint hogy tiszta és van rajta hely. A szőnyegre így ránézésre rá lehet lépni anélkül, hogy legóba lépne, majd rögtön utána üvöltve felugrana az ember. A szoba nem azért oké, ami benne van, hanem ami nincs benne. Na jó, az emberek hiányoznak belőle, de a rendetlenség nem.

Amúgy is vesszőparipám a tárgyak számának csökkentése, de karácsony előtt különösen is elfog a szelektálási mánia. Mert tudom, hogy hamarosan tömegével fognak új tárgyak érkezni a lakásba annak ellenére, hogy nagyon óvatosan és csak résnyire próbálom kinyitni az ajtót és mindenkinek megmondom, hogy nem, tényleg nem szükséges ajándékot venni nekünk, mert mindenünk bőségesen megvan a tárgyak szintjén. Hagyományos ádventi kalendáriumot például idén sem fogok csinálni, hanem előszedem ezt a pár évvel ezelőtti ötletet és hozzáigazítom a mostani kedvteléseinkhez. És idén is megpróbálkozom, hogy a gyerekekkel együtt kiszelektáljunk pár olyan játékot, amiből már kinőttek. Eddig minden évben heves tiltakozás fogadta ezt a törekvésemet, de nem adom fel a reményt, pláne mert már lassan fogalmam sincs, hogy hova tegyem az új játékokat. Luxusprobléma első látásra, de igazából nem. A dolognak ugyanis vannak értékrendbeli vonzatai is.
A sok holmi között elvész minden, a gyerek nem azt látja, hogy de jó neki, sok szép holmija van, hanem hogy van egy nagy halom, ami állandóan széjjel hever, amitől aztán a szülők idegesek lesznek, és azt kívánják, hogy pakoljon el, de sürgősen. És akkor játszás helyett pakolgatás folyik, mindenki ideges és a játék által kínált örömre pont nem marad idő, mert mire végzünk a rendrakással, már lehet menni aludni. Szóval nemcsak szép szólam, hogy valamivel kevesebb holmi sokkal boldogabb gyerekkort jelentene. De mi a megoldás? Azt, hogy nem ajándékozunk semmit, és a nagyszülők se és egyetlen rokon és barát se, azt úgysem merjük megtenni, se a nagyszülők, se a többiek. Még akkor se, ha tudjuk és még mondjuk is, hogy a találkozás önmagában és egy jó vacsora többet érne. Jelenleg csak a problémát látom, de igazán jó megoldás nem jut eszembe. És nálatok van olyan bevált ötlet, ami még akkor is működik, ha a gyerekek még hisznek abban, hogy a Jézuska/ Angyal/ Háromkirályok hozzák az ajándékot és nem a felnőttek? Ti hogyan kezelitek a mindenhonnan leselkedő karácsonyi tárgyinváziót?

Mécsestartó készítése picikkel

 Itt vannak a hosszú, sötét, téli esték, amin lehet keseregni, bár a helyzeten az se változtat, vagy lehet gyertyát gyújtani és akkor mindenki boldog. A leggyerekbiztosabb nyíltlángú világítás szerintem a mécses befőttesüvegben. Oké, ezt is le lehet sodorni az asztalról, de sokkal nehezebben borul fel, mint mondjuk egy szép sokkarú gyertyatartó hosszú gyertyákkal.
Ennek a DIY-projektnek az egyik előnye, hogy szinte semmilyen kézügyességet nem igényel, úgy nagyjából két éves kortól le lehet kötni vele a kiskorúakat. A befőttesüveg legyen olyan szélesszájú, hogy kényelmesen bele lehessen ejteni a meggyújtott gyertyát. Mi két Nestlé bébiételes üveget használtunk (nagyobbaknak való, szélesebb szériából), köszi, kedves Vendégcsalád! Elsőként leáztattam a címkét az üvegről, a ragaszkodóbb részeknél körömlakklemosós vattát használtam.

 Aztán Do. feltépdesett egy kb másfél A5 méretű mintás selyempapírt. Természetesen egyszínű papírral is nagyon szép, mert a különböző vastag rétegek a színek és árnyalatok érdekes játékát adják majd.

 Decopatch lakkot használtunk a papír üvegre való ragasztásához, de ha valakinek szalvétatechnikához való lakkja van, az is tökéletesen megfelel.

 Széles, lapos ecsettel felvitte Do a lakkot az üvegre - mindig egy kisebb felületre, hogy ne száradjon meg a lakk idejekorán, majd rásimított egy pár papírfecnit. A fecnik részben fedik egymást, így néha a papírt is át kell kenni a lakkal, hogy jól ragadjon. Ezt aztán addig folytatja az ember, amíg végül mindenütt lesz papír az üvegen a csavaros szájat kivéve.

Miután teljesen körbeért az ember mindenhol, még egy réteg lakk jön a papírra, majd kis száradási idő után már lehet is gyönyörködni a mécsesben. Aki szeretné, a csavaros résznél még fonallal, szalaggal díszítheti az üveget, nekem most jobban tetszett így, egyszerűen.
Az anyagköltség elhanyagolható - pláne, ha amúgy is van otthon szalvétalakk - úgyhogy ha tömegesen szeretne valaki karácsonyra ajándékozni valami szép, de nem túl drága apróságot, akkor szerintem ez a kis gyertyatartó remek ötlet. Kellemes és kreatív hetet kívánok nektek!

A karácsonyi játék nyertese - update!

Köszönöm, hogy olyan sokan velem játszottatok a freeform nyakmelegítőért, s külön köszönöm a kedves hozzászólásokat! Amint látjátok, a sütőtökfödő sapit hívtuk segítségül a sorsoláshoz, a szerencse kezének megszemélyesítője pedig D. Dóra második osztályos tanuló, jelenleg Menetrend Szerinti Karácsonyi Beteg volt. Jól megkeverte a kis cetliket, jól elfordult, hogy ne lássa, ki akad a kezébe. A nyertes cetlin álló név: Emma! Szeretettel gratulálok Neked, Emma, s kérlek, írd meg a teljes neved, postacímed a david.zs.adel(kukac)gmail(pont)com címre! 
Mivel az elsőnek kihúzott nyertes eddig nem jelentkezett és sajnos megtalálni sem tudtam, újra sorsoltam: F. Ginának kedvezett a szerencse. Gratulálok :)

Mindannyiótoknak kívánok boldog karácsonyt, finomságokat az asztalra, minél vidámabb családi találkozásokat, az utazóknak baleset- és stresszmentes vonatozás-buszozást-autózást! Legközelebb szerdán jelentkezem a WIPszerdával, addig is meghitt ünneplést Nektek!

Távirat a konyhából

A tökéletes mézes idén is elkészült, ami viszont új, hogy cukormázzal díszítettük mazsola, dió és szórógyöngy helyett. Polcz Alaine receptje elsőre meredeknek tűnt: 1 tojásfehérjére 30 deka porcukor és két csepp ecet - de be kellett látnom, hogy igaza volt, az állag tökéletes, hamar szárad, nem kenődik, nem törik és még kezdők is szépen tudnak vele dolgozni. És miután megírókáztunk vagy 5 tepsi mézeskalácsot, a fél adag mázat még odaadtuk az egyik vendégnek, díszítse ki ő is az otthoni sütiket - egyszóval kiadós az adag, csak azonnal fel kell használni. 

És a fűszerek illatával meg a sütiszaggatással a karácsonyi hangulat is megérkezett - még pont időben. A következő ez a holland fűszeres keksz lesz, aztán meg kísérletet teszek egy újabb fahéjas csillag recepttel. Kellemes hétvégi készülődést Nektek!

Az isteni gondviselésről pedig

...regényt tudnék írni, de most a lényegre szorítkozom.
A tökéletes mézes tésztája két perce pihen a hűtőben, holnap jönnek gyerekek a mézeskalácsbulira. Nem sejtettem volna, de ebben az egészben a legnehezebb a szódabikarbóna beszerzése volt. Mert miért is lenne ott a hiperszuperben, ahova tematikusan tartozik, a sütőpornál és egyéb cukrászhozzávalókál. Nem, kérem, a szódabikarbóna helye a pizzafűszer mellett van, közös nevező a Kotányi márkanév. (A link egyébként egész izgalmas, közép-európai történelem zanzásítva) A nemhiperben meg egyáltalán nincs - hát nem ismerik ezek az osztrákok a mézeskalácsot?
Na de a lényeg, hogy a tészta a hűtőben, és tudom, hogy ha nem lenne holnap a sütőbuli, akkor ma este se lett volna különösebb motivációm a begyúrásra.
Már figyelem magamon, hogy gyanakodva ébredek és gyanakodva figyelem napközben a telefont, mikor hívnak az iskolából vagy az oviból, hogy itt van, elkezdődött a Menetrendszerű Karácsonyi Betegség. Tegnap, amikor a furulyakoncert után Do egyik osztálytársa elkezdett sugárban hányni, már-már elkapott a megkönnyebbülés, hogy igen, itt van, már tudom, mivel töltjük a karácsonyt idén. De nem, egyelőre semmi. Azért a biztonság kedvéért ma megettem egy kiskanálnyi wasabipasztát, ittam egy kólát és egy gyomorkeserűt, amikor Közelebbről Nem Körülírható Érzés fogott el gyomortájon. A gyerekek még köszönik, jól vannak, a wasabit nem szeretik, gyomorkeserűt és kólát meg nem kapnak.

És hát visszanézve a két héttel ezelőtti listára, az jutott eszembe, hogy Aquinói Szent Tamás sok munkát megspórolhatott volna magának, ha nőnek születik és szül néhány gyereket. Mert minek is nevezhetnénk, ha nem istenbizonyítéknak, hogy például az említett listán az ádventi kalendárium ügy még a vártnál is egyszerűbben oldódott meg: november utolsó vasárnapján a gyerekek a templomban saját kezűleg állították össze az ádventi naptárjukat: 24 kis papírzacskó, mindegyikre számot ragasztottak, és berakták adott naphoz az adott ajándékot, csokit is, de mást is, szóval tényleg szuper és aztán itthon még szépen dobozba raktuk az egészet, ők meg boldogok. Amennyire látom, a meglepetés effektus így is megvan, hiszen fogalmuk nincs, hogy melyik napra melyik ajándék jut.

A szülinapi tortáról most inkább nem beszélnék, legyen elég az, hogy nem lett kerek (elfelejtettem, hogy a forma tönkrement és kidobtam, úgyhogy maradt az őzgerinc, amiben viszont nem sült át a tészta normálisan, de mindenki imádta engem leszámítva.) Kép nem készült róla, fedje a feledés jótékony fátyola a mű küllemét. Azért a szülinaposról igen, és szerintem ő egész jól sikerült.

Amin meg annyit emésztettem magam, hogy milyen anya az, aki a gyerek szülinapján szolgálati úton van (beosztott, hát milyen lenne), az is teljesen fölösleges volt. Így ugyanis két nappal előrehoztuk az ünneplést, mindezt elég spontán ahhoz, hogy Do nem tudott felkészülni rá. Ez nála konkrétan azt jelenti, hogy nem volt ideje túlpörgetni magát, aminek köszönhetően nem bőgte végig a saját szülinapját, mint tavaly meg tavalyelőtt. Tényleg jól sikerült, az ajándékról meg azt mondta, hogy az eddigi összes közül a legjobb, szóval tényleg tökéletes volt minden. Azt csak csendben jegyzem meg, hogy az ajándék egy beszélő játék volt, pedig nálunk ilyen elvből nincs, viszont az elveimet picit revideáltam és nem bántam meg. Majd még erről is lesz egy poszt, ha hozzájutok.

A pszichopatológia vizsgám nagyon emberbarát volt, a magyar iskola ügye meg spontán oldódott meg: mivel szolgálati úton voltam épp, csak utólag derült ki, hogy Apahajó elfelejtette ezt a programpontot, úgyhogy végül egy kellemes, stresszmentes napot töltöttek el együtt a gyerekekkel akkora mennyiségű édességgel (Café Landmann, amire egyébként irígykedek, de tényleg, meg karácsonyi vásár sütizéssel), hogy hazaérkezésem után a következő, nem tipikus párbeszéd hangzott el:
Do: Anyuci, amúgy nagyon jól éreztük magunkat nélküled.
K: Nem, nem is igaz!
Én: Ó, hát ennek nagyon örülök, tényleg.
K: Komolyan?
Én: Mindig örülök, ha jól érzitek magatokat, akkor is, ha pont nem vagyok ott.
K: Akkor jó, már azt hittem, hogy meg fogsz sértődni. Tényleg jól éreztük magunkat Apucival, mert rengeteg sütit ehettünk.

A furulyavizsga meg nemcsak azért volt jó, mert a tanárnő pontosan tudta, hogy egy vizsgán a gyerekek rémesen izgulnak, s ezért 3 mondatos köszöntés után rátértek a furulyázásra, hanem azért is, mert végre Do is látta, hogy az Old Mc Donald had a farm után is van még élet a furulyában, és hogy bőven érdemes tovább folytatni, akár még évekig is. (Mert amúgy épp váltani akart zongorára már, ugyanis unta a furulyát.)

És hogy még visszatérjek egy kicsit az étkezéshez: a gondviselés számlájára írom azt is, hogy az egész novemberi rettentő fura allergiás dolgaim mostanra többnyire megszűntek, és már semmi akadálya nincs, hogy a régi szokásoknak megfelelően a 30 perces sajtfondü kerüljön az asztalra 24-én este, s ha minden igaz, még a mandulás habcsókból is ehetek majd.

A cipősdoboz is elkészült, épp ma adtam át valakinek, aki épp hazautazik hétvégén és 10 percre lakik majd a Nyugatitól; és az egész olyan szépen illeszkedett egymásba és alakult ki, hogy tényleg egészen megnyugodtam, hogy lesz itt karácsonyi hangulat, még ha kevesebb küldő dekorációval is, mint más években és ha még nem is álok sehogy az ajándékokkal.

Amúgy az ajándékok igazán izgalmasak. Az egyik gyerek varázspálcát kért, hogy azzal bármit elő tudjon varázsolni, amit szeretne kapni (Aquinói Szent Tamás veszett el benne, avagy e fiúból pap lesz, akárki meglássa), a másik meg zongorát, amit nemcsak anyagi okokból nem fog megkapni, hanem vándorcigány életmódunkból következően sem. Így aztán könnyen lehet, hogy rájönnek, hogy is áll a dolog az ajándékokkal. Még jó, hogy a Mikulásban még hisznek - hála a cégnek és a szolgálati útnak, hiszen így a Mikuláshoz tutira semmi közöm nem lehetett, még ha más gyerekek rebesgetik is ezt a dolgot.

Hát így állunk 12 nappal karácsony előtt, tökéletes mézestésztával a zsebünkben hűtőnkben. 

Antimaximalista karácsonyi tervező

A maximalista nő karácsonyi előkészületei már hetekkel ezelőtt elkezdődtek, s már nemcsak minden ajándékot beszerzett, hanem van időpontja december 23. délutánra fodrászhoz és kozmetikushoz (és egyáltalán, fodrász és kozmetikus nélkül el sem képzelhető a karácsony számára), tudja, hogy milyen ruhát fog felvenni ő és a gyerekei. A férjével partnerlook-ban lesz, ezt mondani sem kell. Már kiválogatta a karácsonyra ajándékozandó fotókönyvekhez a képeket és a rendelést is feladta, s bár még nem szerezte be a szentesti asztalhoz a megfelelő színű szalvétákat és asztalterítőt, ez a jövő hét folyamán biztosan meg fog történni. És akkor már csak annyi a dolga, hogy piros és zöld makaronokat gyártson kilószámra egész decemberben. Ja igen, az 50 db sk. képeslapról eddig még nem is beszéltünk, mindegyiken személyre szóló szöveg, nem csak a szokásos Boldog karácsonyt.

Ettől a maximalista nőtől fényévekre vagyok - mondjuk még csak nem is vágyom beérni a versenyben, bár beismerem, hogy ez a nemvágyás viszonylag új és komoly munka, több év pszichodráma van mögötte. Azért úgy egy hónappal karácsony előtt (és az most van, e hétvégén!) leülök és megpróbálok tervet készíteni. Csak hogy aztán úgyse tartsam be, mert még a ráérős időzítést sem tudom tartani.

A reálisnak látszó időzítéshez először feltérképezem, hogy mennyi időm van úgy igazából. Mert az egy hónap jól hangzik, de ha a valós szabadidőt nézzük, akkor jó, ha 30 órát sikerül összekaparni.
Egy kijózanító pillantás a naptárba, és kirajzolódik a következő lista a következő hónap foglalt hétköznap délutánjairól és hétvégéiről:
- Leonie születésnapi bulija
- még 2 magyar iskola szombat délelőttönként
- egy rendkívüli kóruspróba a parlamenti fellépés előtt szombat délelőtt
- egy bérletes színházi előadás
- egy oltás és éves orvosi vizsgálat
- egy iskolai karácsony szombat délután
- egy ovis karácsony este
- egy céges karácsony, ami viszont valószínű egybeesik az oltás időpontjával - nem kérdés, hova megyek tehát
- egy kóruskoncert péntek délután
- egy osztálykoncert furulyából
- egy másfél napos bp-i út pszichopatológia vizsgával nehezítve
- egy csütörtöktől vasárnap estig tartó szolgálati út inkluzíve Do szülinapja, amit így egy másik napra kell eltolni.
Pillanatnyilag ennyi jut eszembe, de a helyzet bármikor rosszabbodhat. A 31 napból így rögtön levonódik 17 nap, marad 14, ebből kell kihozni a legjobbat.

További nehezítést hoz az a körülmény, hogy egy ideje allergiás vagyok mindenféle alkoholra, így a nálunk már tradícionális karácsony esti sajtfondü (elkészítése 30 perc beleértve a salátát is) helyett mást kell kitalálni és nem lesz könnyű versenyezni ezzel a harminc perccel, ezt már előre látom.

Nézzük, mi az, amihez ragaszkodom még mindig az időkeret ellenére:
- mézeskalácsbuli (kettő darab, egy Do, egy pedig K barátaival, ezzel is minimalizálva a káoszt)
- néhány tepsi aprósüti - elvileg nem időigényes, semmi bejgli és efféle, de azért egy nap
- kétszer kimenni karácsonyi vásárba csak úgy, csavarogni - még ha a forralt bor idén nem is játszik
- sk szülinapi torta - vagyis inkább süti, mert kereknek kell lenni, de az ünnepelt nem szereti a rkémes tortákat, tehát cukrászdai nem jön szóba.
- ádventi vasárnapokon gyertyagyújtás - már azon a kettőn, amikor otthon vagyok. A másik két alkalmat valamikor a hét közben pótolni
- ádventi naptár is kell persze, de idén pragmatikus leszek: a gyerekek úgyis esznek most már minden nap édességet - ha én nem adok, kiszolgálják magukat a felhalmozott készleteikből. Így idén csokis ádventi kalendáriumot kapnak, remélem, ezzel szabhatok némi korlátot is az édességzabálásnak.
- összerakni egy cipősdobozt és hazaszállítani
- néhány sk karácsonyi ajándék van tervben, más kérdés, hogy az eddig tervezetteknél inkább a lebontás felé hajlok, úgyhogy még az is lehet, hogy csak jövőre készülnek el, s be kell érnem
- vásárolt ajándékokkal - erre a programpontra várhatóan idén még kevesebb időm lesz, mint általában, lévén december 8., ami amúgy munkaszüneti nap, de a boltok nyitva tarthatnak, idén vasárnapra esik.
- A karácsonyi postát úgy nagyjából 10 emberre korlátozom, bár már arra is fel vagyok készülve lelkileg, hogy végül újévi mail lesz belőle, nem karácsonyi képeslap. Akik kapják, úgyis megszokhatták már ezt a malőrt tőlem.

Azt hiszem, idén is azt a ruhát fogom felvenni karácsony este, amit tavaly és tavalyelőtt is, végül is csinos, klasszikus és rajtam kívül úgysem emlékszik már senki, hogy mit hordtam tavaly. Abban nagyjából biztos vagyok, hogy nem leszünk partnerlook-ban Apahajóval, ilyen az esküvőnkön kívül még nem fordult elő, de ott is csak véletlenül döbbentünk rá röhögve az adott napon, hogy így sikerült. Végülis az volt az első esküvőnk, rutintalanok voltunk még. 

És igen, nemcsak a filmekben történik ilyen, hanem az életben is: amíg ezt a bejegyzést írtam, jött még egy értesítés az iskolából, hogy K. 2014 szept. 1-től boldog elsős lehet a vágyott intézményben, ami még két időpontot jelent karácsony előtt, egyet az igazgatónővel, egyet az iskolaorvossal. Ez utóbbihoz még szabadságot is kell kivenni, csak hogy teljes legyen a kép.

Azért nem hagyom magam stresszelni és kívánok Nektek is meghitt és az esetleges körülmények ellenére is derűs készülődést!

Ki hozza az ajándékot?

Nyolc évvel ezelőtt még nem volt kérdés a kérdés, mert az volt a karácsonyfa alatt a kis háromhetes csomag, akinek aztán egy évvel később már elő kellett adni a Sztorit. Nem a karácsonyi történetre gondolok, azzal kapcsolatban nem volt sok játéktér, maradtunk az eredeti történetnél. A Mítoszt kellett kitalálni, amire majd mindig szívesen gondolhat vissza, amikor már nagy lesz és már csak úgy tesz, mintha nem tudná, ki rázza a csengőt december 24-én. Hát bevallom, csúfos kudarcot vallottunk a gyereknevelés e területén.

 

Meister Francke: A Háromkirályok imádása

 



A Jézuska-verziót eleve elvetettem, kiráz a hideg már a névtől is. Kínálta magát a Háromkirályok, mégiscsak ők voltak az evangéliumban is azok, akik ajándékot hoztak. Barátaink, akiknek volt 5-6 év előnyük gyereknevelésben, szintén ezt a mítoszt választották mégpedig úgy, hogy a varázslatban való hit szükségszerű elvesztése se legyen annyira sokkoló. A Háromkirályok ugyanis csak azoknak hoznak ajándékot, akik hisznek bennük. Emellett viszont mindenki mindenkit megajándékoz, felnőttek egymást, a gyerekeket is, gyerekek a szülőket és testvéreket is. A Háromkirályok pedig pontosan tudják, hogy melyik gyerek hisz bennük és ha ez a hit elmúlik, akkor marad az egymás megajándékozása.
Egyszerűen tökéletes a sztori, nincs gyenge pontja, úgyhogy mi is megpróbáltuk ezt átvenni. A hangsúly azon van, hogy megpróbáltuk. A Nagyvilágnak ugyanis fogalma sem volt erről a kerek sztoriról, így folyamatosan olyan kérdésekkel bombázták az egykori karácsonyi ajándékunkat és kistestvérét, hogy mit kértek a Jézuskától, Angyaltól, Kisjézustól és a Mikulástól. A Háromkirályokról senki se hallott, így ragaszkodásunk ellenére elhalványult ez a sztori és visszament oda, ahonnan jött, Máté evangéliumába.
A felmerült nevek közül még mindig leginkább az angyalok voltak szimpatikusak, akik valami jót hoznak az embereknek, akár még karácsonyi ajándékot is. Ráadásul nemcsak a karácsonyi történeten szerepelnek, hanem még van Kaláka-dal is velük kapcsolatban. Minden tökéletes, a gyerekek is nagyjából magukévá tették a sztorit és a kívánságlistájukat is az Angyalnak címezték - egészen addig, amíg Ausztriába nem költöztünk.
2010 karácsonyán úgy emlékszem, még nem volt elég erős az osztrák befolyás, 2011-re már nem emlékszem, de tavaly télen egész biztos, hogy a Christkindl-nek ment a posta november közepén.
A Christkindl nem sokkal jobb szereplő, mint a Jézuska, mivel hála a bécsi hagyománynak, ő egy minden évben megválasztandó nagyjából 17-19 éves szőke, hosszúhajú, csinos fiatal lány, a karácsonyi vásárok mosolygós arca. Ha valahogy teljesen tönkre lehetett tenni a karácsonyi tikos-misztikus hagyományt a gyerekek fejében, akkor ez a Christkindl mint szőke, nőnemű szépség, tökéletes módszer volt. Bár az is lehet, hogy a gyerekek ebből semmit nem tudnak és fejben egyszerűen egy kisgyerekre gondolnak, akinek valami halovány köze van Jézushoz, amikor még kicsi volt? (Ő az vagy ismerte ő, vagy ismert olyat, aki már hallott valakiről, aki ismerte.) Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy ez az egész problémázás az ajándékhozó körül hamarosan megszűnik. Do tegnap játékbolti katalógust nézegetett és tőlem kérdezgette, hogy milyen játékok nem mennek át a szigorú szűrőmön, tehát szerintem ő már tudja, amit még nem mondott ki. K pedig kitalálta, hogy varázspálcát fog kérni a Christkindl-től, amivel minden kívánságát teljesítheti. Szóval legkésőbb december 24-én kiderül a kiábrándító igazság, már ami az ajándékok leszállítóját illeti.

H mint hóember

(Kristóf készítette, hát nem cuki?)

Tegye fel a kezét, aki hozzám hasonlóan addig halogatta a karácsonyi képeslapok írását, amíg végül túl késő lett! Az ő kedvükért egyrészt itt egy kis DIY-képeslap ötlet, ami még egész télen működik, másrészt egy kis vigasz: német nyelvterületen élő ismerőseim-barátaim körében még a karácsonyi üdvözletnél is elterjedtebb a decemberi körlevél, amely arról szól, hogy mi minden történt az illetővel / a családdal az elmúlt évben. Ilyen levelet még január első hetéig is ér küldeni, úgyhogy hajrá! Mondhatnánk, hogy milyen személytelen minden barátnak és ismerősnek ugyanazt a levelet ugyanazzal a néhány fényképpel elküldeni, de véleményem szerint még mindig személyesebb, mint mindenkinek ugyanazt az egymondatos boldogkarácsonyt szöveget küldeni. (Persze minden kapott képeslapnak nagyon örültem és persze mindegyik után egyre erősödött bennem a bűntudat, hogy én persze idén sem.)

S ha már képeslapon nem is, de legalább itt kívánok mindenkinek, aki idetévedt, boldog karácsonyt! Havasat vagy hótlant. Egészségeset vagy betegeset. Sok finomságosat vagy szerényebbet. Eltalált ajándékosat vagy kiábrándítót. Bármilyen is volt-van lesz: ez az idei karácsony és ha már ilyen, jobb kibékülni a ténnyel.
Nálunk például hótlan, beteges, elméletben sok finomságos, de mert jelenleg senki nem tud nyelni és minden tagunk fáj, még a hagyományos szentesti fondünket is elhalasztottuk, a többi finomságról nem is beszélve. Az ajándékok szerencsére jól eltaláltak voltak, és a legnagyobb sikert Do részéről a csillámos színes tollkészlet aratta, ami megint arra példa, hogy mennyire nem az ajándékok forintosítható értéke a lényeg. Kr. számára - az ajándékokon túl - azt hiszem, a legkülönlegesebb pillanat az volt, amikor felfedezte a csillámport a padlón. Volt néhány új karácsonyfadíszünk idén, igazából gagyi minőség, de tudtam, hogy a csillámmal sikert fognak aratni. A díszeket ugyan még nem vették észre, de a dobozában maradt csillámport hirtelen ötlettől vezérelve díszítés után kiszórtam a fára-földre. Amikor Kristóf ezt másnap meglátta, olyan csillogó szemmel, ahogy erre csak egy csodákban hívő gyerek képes, felkiáltott, hogy "Nézd, Dóra, csillámos a föld! Igazából angyalok jártak itt!" Azt hiszem, nekem ennyi már elég is a boldog karácsonyhoz.

Még mindig F mint fonalkoszorú

A fonalkoszorú ötlete már tavaly is tetszett, de nem volt türelmem körbetekerni egy egész koszorúalapot. Eltelt a karácsony, úgyhogy elsüllyesztettem a negyedrészben piros-zöld fonallal körbetekert koszorút és jól el is feledkeztem róla. Ma kinyitottam a karácsony-dobozt, és azonnal eszembe jutott a Florentine által nemrég készített koszorú. Ő az egész alapot bogyós fonallal tekerte körbe. Nekem se kedvem, se időm nem volt most visszafejteni a piros-zöldet, így csak a többi részt tekertem be sötét- és világoszöld bogyókkal. Az elkészítési idő a tavalyi előmunkálatokat is beleértve nem volt több fél óránál. És még kollázst készíteni is megtanultam. Mi jöhet még? 

F mint fenyőfa

kép és recept innen

A fenyőfadíszítési dilemmánk továbbra sincs még megoldva, de most nem akarlak titeket ezzel untatni. Inkább egy másik f betűs kihívással, a karácsonyi főzőcskézéssel.

Nem elég, hogy származási családjaink meglehetősen különböző karácsonyi étkezési szokásokkal rendelkeznek (he: karácsony = rácponty élő halból, she: karácsonykor élvezni kell az evést, nem szálkákat szedegetni, ami amúgy az év minden más napjára is vonatkozik). Van egy további nehezítő tényező is:  gyerekek. Ha eddig még nem meséltem volna - amit csodálnék -, gyerekeink kedvenc étele a főtt tészta üresen, jobb esetben tejföllel, esetleg kecsappal, de csak akkor, ha megfelelő szögben döntjük meg a flakont és adott méretű pöttyöt nyomunk ki belőle adott helyre, de akkor se sok. Időnként vannak étkezések, amikor elfeledkeznek arról, hogy az ételeket utálni kell, de ez ritka és nem is lehet előre kiszámítani, hogy mikor. (Dehogynem: vendégségben.) És nem, karácsony miatt sem tesznek kivételt. Pláne, mert még mindig van a mikulásra kapott csokikból, amikre rájárnak és úgysem éhesek. (Viszont nem vehetem el tőlük az ő csokijukat, mert akkor ők is elvennék az enyémet, szóval patthelyzet.) Így fapofával megyek neki az ünnepeknek főzőcskét tekintve és mindenféle stressz nélkül, mert úgyis tudom, hogy négyből két fő bármilyen terítés és feltálalt étel ellenére fintorogni fog. S az egyik gyerek elfelejtené, a másik úgyis figyelmeztetni fogja. Ilyen az élet, nem mint a karácsonyi magazinokban mutatják.

Azért egy esélyt mégis adok nekik karácsony valamelyik napján, azt hiszem. Megsütöm ezt a karácsonyfa alakú pizzát. Szigorúan hagyma nélkül, persze, hiszen ha nem tudnátok, a hagyma bármilyen formában emberi fogyasztásra alkalmatlan.

Amúgy azzal vigasztalom magam, hogy ez is csak egy korszak, elmúlik, mint minden rémség a gyereknevelésben.

É mint Édes december

A december az a hónap, amikor az évben addig elfogyasztott cukormennyiségemet megduplázom. Ellensúlyozásként az évi felülések számát viszont megtriplázom - kár hogy a nulla háromszorosa is nulla.

Idén ez a három keksz volt a nyerő: egy levendulás, egy fahéjas-mandulás és egy földimogyorós.
A legkülönlegesebben a levendulás hangzik, pedig nagyon egyszerű: 23 deka cukrot és két evőkanál  (akár szárított) levendulavirágot aprítóban megőröltem (volna, ha nem lett volna otthon eleve levendulás cukor. Ha nincs, akkor ezt az őrölt keveréket egy éjszakára lezárt befőttesüvegben kell érlelni.) Aztán ha a levendulás cukor kész, egy dekát félretettem, ezt majd a sütés előtt szórom rá a kekszekre.
A többi cukrot 22 deka puha vajjal és egy tasak vaníliás cukorral habosra vertem.
Külön tálban összekevertem 30 dkg lisztet, két csipet sót és fél tk szódabikarbónát. A lisztes keveréket apránként fakanállal elkevertem a vajas keverékben. Ez a sima massza alufóliába csomagolva fél órát telelt a hűtőben, majd kézzel kis lapos korongokat formáztam belőle és sütőpapírral fedett tepsibe tettem. Rászórtam a maradék cukrot és 190 fokon kb. 10 percig sütöttem. A színe nem sokat változott, tehát az órát kell nézni. Szokatlan, de finom íze lett, aki kóstolta, mind dicsérte. (A recept eredetije a Backing Heaven nyárvégi számában volt, picit változtattam rajta csupán. Ott a tésztát nyújtották és szaggatták, ami lényegesen jobban nézett ki, viszont szerintem a tészta állaga erre nem alkalmas. Viszont így sem néz ki rosszul szerintem.)

A legjobban a három közül mégis az elfuserált fahéjas csillag sikerült. A recept szerint 40 deka őrölt mandulára van szükség és nekem épp ennyi volt otthon, egy dekával se több. Mint utóbb kiderült, ez gond. Tehát ha fahéjas csillagot akar az ember, akkor nyugodtan járjon el ezen recept szerint, de legyen még otthon tartalék mandula, mert az alább leírt tészta alkalmatlan a nyújtás-szaggatásra és további manduláért kiált. De ha beérjük a világ legjobb mandulás-fahéjas csókjával, akkor kövessük csak nyugodtan az alábbi receptet:
40 deka mandulát megőrölünk.
3 tojásfehérjét nagyon keményre felverünk, beleöntünk 35 deka cukrot és hozzáadunk 1 ek citromlét. Ezután a gépi habverővel még magas fokozaton verjük 8-10 percig a habot. Túlzásnak hangzik, de nem az. Majdnem leégett a habverő motorja, de megérte. (Azért közben pihentettem pár percet, az nem ártott a tésztának.) A habhoz hozzáöntöttem 1 nagy tk fahéjat és a mandulát, fakanállal elkevertem, majd egy órára a hűtőbe tettem. Elvileg ezután kellene gyúrható masszának keletkezni, de szerintem egyszerűen csak sajtóhiba volt a 40 deka és 50 vagy 60 igazából, mert ez a massza pontosan olyan állagú, mint a kedvenc kókuszcsókom. Szóval ahhoz hasonlóan kanállal adagoltam kis halmokat sütőpapírral bélelt tepsire. Lehet közel rakni egymáshoz a kekszeket, nem nő meg, olyan kemény a hab. 130-150 fokon kell inkább szárítani, mint sütni kb 25 percig. Zseniális, garantált kedvenc!

Már évek óta mindig megsütöm a mogyorós kekszet is és változatlanul szeretjük, ez egy egyszerű omlós tészta, csak a liszt egy részét mogyoróval helyettesítjük. 15 deka puha vajat habosra verünk, további keverés mellett beleteszünk 6 dkg porcukrot, majd 1 tojást és egy csipet sót. Fakanállal keverve hozzáadunk 10 deka őrölt mogyorót (nem sósat) és 25 deka lisztet. Rudat formázunk a tésztából és késsel feldaraboljuk, hogy falatnyi hasábokat kapjunk. Távolságot hagyva a kekszek között a tepsin 200 fokon kb. 15 percig sütjük.

Az utóbbi két recept forrása egy 2000-ből származó, már-már oldtimer Gut kochen und backen című receptújság. Kellemes cukortúladagolást kívánok mindenkinek, külön üdvözlet gasztroblogger barátnőimnek: Gabinak, Áginak és rolllernek.

Karácsonyi papírgirland készítése gyerekekkel

Ez a papírgirland több szempontból is tökéletes karácsonyi dekoráció. Egyrészt készülhet a tavalyi maradék csomagolópapírokból, így csökkenti az otthoni lomok mennyiségét. Másrészt ha új csomagolópapírt veszünk hozzá, akkor se kerül sokba. Én most nagyon extramenőcsilivili csomagolópapírokat vettem, három nagy ívet nem egészen 9 euro-ért és két hatalmas girlandhoz csak 30-30 centit használtam fel, a többibe még bőven lehet ajándékokat csomagolni. A harmadik és talán leglényegesebb szempont, hogy 4-5 éves gyerekek is már tudnak az elkészítésben segíteni (Legyen képes egyedül vágni nagyjából vonal mentén, de a nagyjából tényleg elég.)

1. A csomagolópapír visszáján ceruzával, vonalzóval olyan széles vonalat húztam, amilyen méretű háromszögekre vágytam. (10-12 centi volt nálunk.)
2. A vonal mentén levágjuk a csíkot - ez gyerekbarát feladat.Do már pontosan vág, K. még nem annyira, de ő is vágott azért és a végeredményen semmi hátrányát nem érzem annak, hogy nem teljesen egyforma méretűek a háromszögek. Szóval csak bátran!

 3. Ez már inkább felnőtt vagy nagyobb gyerekes feladat: A csíkot felszabdaljuk háromszögekre a képen látható logika szerint. Nem baj, ha nem teljesen szimmetrikusak a háromszögek.
Ezt megtesszük minden színnel. Mi hármat használtunk: egy csillogós-glitteres aranyat, egy zöldet és egy pirosan, mindkettőn voltak fényes díszítések. Nem vagyok egy glitterpárti úgy általában, de a gyerekek szeretik és úgy gondoltam, ennél a dísznél képes vagyok kompromisszumra anélkül, hogy csukott szemmel kelljen járkálnom a saját lakásunkban.
4. A három színt szépen elrendezzük, hogy egymás után ritmikusan következzenek: piros-arany-zöld. Ez egy remek okosjáték ovis korosztálynak.

5. Varrógéppel egyszerűen összevarrjuk a háromszögeket girlanddá. A csomagolópapír vastagsága elvileg nem okoz gondot. Vastagabb papírral nem próbáltam, de talán farmertűvel az is menne. Fontos, hogy az elején és a végén hagyjunk lelógó cérnát, hogy később fel tudjuk kötni egy szögre vagy egyéb tereptárgyra.

Ezek a csomagolópapírok a zöld kivételével egyoldalasak, így falra tettük fel a girlandot. Kétoldalas papírral a térbe is be lehet lógatni.

Egy kb. 4-5 méteres girland elkészítése gyerekekkel együtt nem volt több 20 percnél. Ki kapott kedvet a karácsonyi dekoráláshoz?

Mi köze Darwinnak a karácsonyhoz?

Vannak azok a jelenetek amerikai filmekben, amikor a kislány/ kisfiú vádló szemekkel néz apára, mert az már megint nem tud eljönni a sorsdöntő meccsre / az évvégi színdarab előadására / a karácsonyi betlehemesre, mert Igen Fontos Munkája van. És ilyenkor én, az Érzelmileg Manipulálható Néző egyből azt gondolom, hogy igen, milyen igaza van a kislánynak / kisfiúnak, mert mi is lenne fontosabb, mint a meccs / színdarab / betlehemes, és n e m  i g a z , hogy ha apuka igazán ott akar lenni, akkor nem képes eltolni két órával azt az Igen Fontos Munkát.

Csakhogy az élet valójában néha tényleg nem ad választási lehetőséget. Tavaly például K. szülinapján Tallinnban jegyzeteltem egy ülésen, és senki nem kérdezte meg, hogy van-e kedvem egy nappal később csatlakozni a többiekhez. Nem vagyok főnök ugyanis, csak egy egyszerű alkalmazott, aki akkor és oda utazik, amikor azt neki előírják. Nem túl gyakran - már ha átlag másfél havonta utazni nem túl gyakori - de néha épp akkor, amikor a legkevésbé se hiányzik. Amikor legutóbb újra kilátásba helyezték, hogy K. szülinapján lesz az a bizonyos ülés, akkor már azért legalább a small talkba beleszőttem, hogy igazából van még az évben 363 olyan nap, amikor egyik gyerekemnek sincs szülinapja, nem igaz, hogy pont bele kell trafálni. 24 órával később kiderült, hogy csak rosszul emlékezett valaki az időpontra, így csak két nappal később utazok. Fellélegeztem. Ugyan kilátásba helyezték, hogy viszont az azt követő ilyen súlyú ülés Do szülinapjára esik, de ez még nem biztos. És egyelőre nem is akarok rá gondolni. (Szeretem a munkám és enyém a legjobb munkahely közel-távol, szóval félreértés ne essék. Csak a gyerekek szülinapja esik valahogy mindig bénán, ugye.) 

Már többször végigjátszottam fejben azt a jelenetet, hogy mondjuk szerepcsere van és úgy 3-4 évvel ezelőtt Apahajó jelenti be, hogy febr. x. napján sajnos nem tartózkodik Bécsben. Szerintem durcásan néztem volna és bűntudatot keltettem volna nagy intenzitással. De szerencsére én kerültem először ebbe a hálátlan szerepbe, úgyhogy most már sokkal megértőbb lennék. Meg amúgy is, a gyerek egyelőre úgyse tudja, hogy hanyadika van, simán lehet neki mondani febr. x-1. napján, hogy boldog szülinapot, fel se tűnik neki.

Na de mi van, ha a karácsony kerül veszélybe? Ott azért elég nehéz beetetni egy fals dátumot, mert mivel magyarázzuk, hogy a karácsony esti istentisztelet napján nálunk még nincs karácsonyfa?

És itt jön a képbe Darwin.

Az él túl, aki alkalmazkodik. Mi már alkalmazkodtunk ahhoz az adottsághoz, hogy nem lehet a nagyszülőknek lepasszolni december 24-én délután pár órára a gyerekeket - pár napra előtte meg végképp nem, ahogy anno nálunk volt otthon, és ami amúgy az év legjobb néhány napja volt szerintem, egyetlen marathoni sütisütés nagyiéknál. Meg ahhoz is alkalmazkodtunk, hogy én nem tudok karácsonyfát állítani, Apahajó meg ugyan tudna díszíteni, de én jobban szeretek, tehát mindketten kellünk a dologhoz. És persze bébiszittert találni dec. 24-én nagyából annyira esélytelen, mint a lottó ötös - de mi ehhez mind alkalmazkodtunk és december 23-án éjjel díszítjük a fát már 6 éve. És reggel van az ajándékbontás, mert bár fura és hiányzik sötétség-fény kontraszt, de ez van, alkalmazkodunk.
Idén az a helyzet állt elő, hogy dec. 24. még munkanap Apahajónak és slussz, nincs alku. Na most kevés annál bénább szitut tudok elképzelni, hogy reggel a gyerekek meglátják a fát, majd Apa elmegy dolgozni. Tehát 23-án éjjel díszíteni nem jó ötlet. De mert voltam már távol a gyermek szülinapján, és pontosan tudom, hogy az ember ilyesmit nem azért csinál, hogy a családot idegesítse, nem kezdtem el bűntudatkeltően nézni, szimplán pánikba estem úgy 10 percre. Aztán belenyugodtam, hogy csak az él túl, aki alkalmazkodik.

Lehet, idén kipróbáljuk az angolszász módit: karácsonyfaállítás december elején, az ajándékok meg egyszercsak jönnek. Mondjuk 24-én munka után. A délelőttöt meg majd eltöltjük a gyerekszínházban.

work in progress

És most nemcsak erre az asztali futóra gondolok, hanem úgy általában az életemre.Tudom, tudom, én választottam, mégis néha kívánnék magamnak egy napot vagy mondjuk kettőt, amikor semmi nem történik, semmi nem megy tönkre, senki nem esik le sehonnan és nem önt rá valamit  - lehetőleg forrót - magára, nem kell költöztető dobozok aljából csecsemőkori fényképet előbányászni és nem termelődik több szennyes egy nap, mint amennyit ki tudok mosni. Hogy emellett még lakberendezni is kellene, mely tevékenységhez sajnos az ikea személyes meglátogatása is hozzátartozik - hála a csigalassú netnek, amivel képtelenség online kiválasztani a cuccokat, na erre már gondolni sem akarok.

 Azért egy fix pont van, hogy ez a terítő majd egyszer a narancssárgára hangolt nappaliban lesz kontrasztszínfolt. Ahogy a következő két képen látszik, teljesen véletlenül sikerül megoldani, hogy látható átmenet nélkül a terítő egyik fele zöldeskék

 másik fele pedig narancsos hatású.

 Most már a szegély készül, de mert elég hangsúlyosra és szélesre tervezem, a befejezése még akár heteket is várathat magára.

Ez pedig már az első számú baktusom, a fényképen pedig a szép színátmeneteken kívül a perspektíva törvényszerűségeit is megcsodálhatjuk.

P.s.: azt hiszem, hosszú évek óta - vagy talán életemben - először egy olyan karácsonynak nézünk elébe, amikor egyetlen saját készítésű ajándék sem lesz a fa alatt. Még szoknom kell a gondolatot, hogy valószínű így is zavartalanul tovább fog folyni az élet.

24 karácsonyváró ötlet

Azt a címet is adhattam volna a bejegyzésnek, hogy 24 ötlet, amit szeretnek a gyerekeim - és hátha más gyerekek is. Tudom, tudom, a realitás az, hogy úgysem jut minden decemberi napon idő valami nagyszabású programra, ami megkönnyíti a várakozást. De a kicsiknek néha annyira kevés is elég (az enyémeknek legalábbis - biztos mert mióta dolgozom, csak a bázis anyacsomagot kapják.)

Íme, a 24 kedvenc tevékenység:

1. Villamosozni úgy, hogy ők mondják meg, melyikre szálljunk fel és meddig utazzunk.
2. Régi fényképeket nézegetni, amelyeken még babák voltak. (közel sincs minden fontos kép kinyomtatva, úgyhogy részben számítógépen nézzük. Bónusz, hogy közben pár rossz képet még ki is lehet gyomlálni.)
3. Forró kakaót inni vacsora után gyertyafényben.
4. Mézest sütni, szaggatni, díszíteni. Egyszerre készítek elő egy nagy adag tésztát, így akár fél óra szabadidőben is kisütünk egy-két tepsi sütit.
5. Köveket gyűjteni és kifesteni ezüst és arany lakkfilccel. (A lakkfilc az új nagy felfedezésük, akár fél óráig is elszöszölnek ezekkel.)
6. Lakkfilccel befőttesüveget kidekorálni - ez később mécsestartó lesz - szuper ajándék nagyszülőknek.
7. Korcsolyázni menni.
8. Sült gesztenyét enni az utcán.
9. Sötét szobában zseblámpával játszani.
10. Természettudományi múzeumot berendezni a plüssállatokból, aztán a szülőknek tárlatvezetést tartani.
11. Üres papírdobozba ülve autózást játszani. (Ne felejtsünk egy övet is rendelkezésre bocsátani, nagyon KRESZ-tisztelők a biztonsági ülésben szocializálódott gyerekek!)
12. meghívni egy ovistársat játszani. Az anyukája is hálás lesz, pláne, ha a sütisütéssel kombináljuk és egy doboz kekszet is küldünk a gyerekkel.
13. Egyedül feltörni a tojást és rántottát sütni.
14. Lenyalni a fakanalat sütikészítés közben.
15. Böngészőt nézegetni, főleg ha karácsonyi vagy téli témájú.
16. Krumpli- és ujjnyomdázni temperával.
17. Képeslapot "írni", azaz tollba mondani. Nem ám a szokásos karácsonyi közhelyek fognak kijönni, hanem olyanok, hogy "Kedves Nagypapa, képzeld, megtanultam fütyülni!"
18. Illóolajat párologtatni a szobában meseolvasás közben. Különösen a narancsot és a fahéjat szeretik, de ha megfázás lóg a levegőben, akkor mentát is szoktunk.
19. Ha olyanokat mesélek, amik az én gyerekkoromban történtek - például, hogy milyenek voltak  karácsonyok.
20. Ha ők fényképezhetnek.
21. Megnézni a városban felállított karácsonyfát vagy betlehemet.
22. Este sötétedés után sétálni és nézni a díszkivilágítást.
23. Ha hosszabb mesét olvasok lefekvés előtt, mint szoktam.
24. Lerajzolni, mit kérnek karácsonyra, borítékba rakni, megcímezni és bedobni egy igazi postaládába.

És nálatok mivel telnek a decemberi esték?

24, 28, 64

24 nappal ezelőtt éjfélkor még rövidujjúban ücsörögtem Firenzében. 28 fok volt nappal, s éjjel se sokkal kevesebb. Még pár nap nyár után - jobb későn, mint soha - Bécsben gyakorlatilag egyik napról a másikra tél lett, az ősz pedig érdeklődés hiányában idén elmaradt.  (A kép tavaly ősszel készült egyébként, akkor ilyen is volt.)
Hogy kicsit tisztába jöjjek a feladat-idő koordinátarendszerben elfoglalt helyemmel, visszaszámoltam a napokat karácsonyig és az eredmény 64, de csak ha 24-ét is napnak vesszük. Annak vettem, mert a sok éves tapasztalat azt mutatja, hogy kevés napon vagyok olyan hatékony, mint épp december 24-én.
Ezalatt a 64 nap alatt egyszer be és egyszer ki fogom dobozolni a lakást, megszervezek két bútortranszportot és azt hiszem, kipróbálom az ikeától való online vásárlást megspórolva ezzel egy decemberi áruházlátogatással járó agybajt.
Most olyan apróságokon agyalok, hogy kezdjem-e el már most a karácsonyi ajándékok beszerzését és költöztessem el azokat is vagy hagyjam költözés utánra, ami viszont azt jelenti, hogy mindent egyszerre a legnagyobb tömegben kell majd intézni.
Meg azon, hogy feladjam-e tévémentességünket vagy húzzam még amíg lehet, s hogy vajon meddig lehet.
Meg azon, hogy mi a fontosabb nekem, a nevem vagy a nemi identitásom - ugyanis egy olyan országban élek, ahol a nevem leírva kivétel nélkül mindenkinek férfinévnek tűnik. Biggyesszek mögé egy -e-t, amiből mindenki tudná, hogy nyugodtan írhat nekem levelet Sehr geehrte Frau AD megszólítással Sehr geehrter Herr AD helyett? Vagy ragaszkodjak ahhoz, hogy engem így neveztek el -e nélkül?
Meg hogy milyen színek között képzelem el a következő éveimet, ha már egyszer annyival nő a lakás alapterülete, hogy kénytelenek leszünk bútorokat venni bele?

Hihetetlen mennyi kérdést vet fel az a perspektíva, hogy várhatóan több évig ugyanabban a lakásban fogok lakni, ugyanazon a munkahelyen fogok dolgozni és nem kell évente új ovit keresni sem. Mivel fogom vajon elfoglalni magam? Persze a kérdés csak karácsony után lesz izgalmas, addig azt hiszem, nem fogok unatkozni.