Hét-főzz: tízperces bogyók sütés nélkül

Rámtört a konyhai rendezgethetnék a minap és szembesültem a felbontott aszalt gyümölcsök és diófélék sokaságával a kamrafiókban. Persze használok én ilyeneket kásába is, de vannak hozzávalók, például a datolya és az aszalt füge, amik valahogy soha nem akarnak elfogyni és mindig megszáradnak. Úgy voltam vele, hogy ha a rengeteg paleo recept úgy kezdődik, hogy darálj meg egy csomó mazsolát meg mandulát, majd gyúrd össze, és ez állítólag finom, akkor miért ne próbálhatnám meg én is. Úgyhogy csak úgy, recept nélkül ezeket a csontszáraz aszalmányokat meg valamennyi mazsolát beáztattam kábé 20 percre vízben. Késes darálóba öntöttem dióféléket, összesen kábé két-három felnőttmaroknyit, meg egy evőkanálnyi fekete szezámot, mert az életelixír, majd megőröltem az egészet. A 20 perc elteltével a darált diófélékhez hozzáadtam (még mindig a késes aprítóba) a beáztatott datolya-füge-mazsola keveréket meg az áztatóvízből egy pár kanállal, valamint néhány darab kandírozott gyömbért is, ami szintén nem akar elfogyni már vagy egy éve. Mindent jól átdolgoztam az aprítóval, közben szükség szerint kiegészítettem még az áztatólével. Csöpögtettem bele még citrom- és narancsaromát, természetesen természeteset, mert az nem árthat meg még egy kis gyümölcszirupot is, hogy az is elfogyjon az üvegből. Amikor minden sima masszává aprítódott, akkor szembesültem azzal, hogy az egész túl folyékony, így valami szilárd alapanyagért kiált. Ekkor raktam még hozzá két kiskanál holland kakaót, egy fél kiskanál fahéjat és chiamagot annyit, hogy végül ragacsos, de gyúrható massza lett az egészből. És közben nagyon élveztem, hogy itt homoksütit süthetek, mert érzésre tényleg nem különbözött, ragacsos volt és barna. Megkóstolva viszont egészen meggyőzött az íz, így hát vettem a kis papírkapszlikat, egy tányérra öntöttem mindenféle apró dolgot: mákot, szezámmagot és holland kakaót, nem összekeverve, persze. Golyókat gyúrtam, meghempergettem minden golyót az egyik kupacban, és fanfárok, sípok, kész is lett a sütés nélküli villámgyors édesség. A gyerekek csípték, nekem meg ez volt a tavaszi cukormentes három hetem előtti utolsó édességezés, szóval számomra maga volt a paradicsom ez a kis házi bonbon.

Persze a meglehetősen ad hoc mennyiségek miatt soha többet nem fogom tudni reprodukálni ezt az ízt, de sebaj, néha kell egy kis tobzódás a konyhában recept nélkül.

Hét-főzz: Csicseriborsósaláta tavasziasan

Nagyon szeretem a csicseriborsót minden formában. Ebben a már nem tél, de még nem teljesen tavasz időszakban tökéletes ez az elkészítési mód: meleg is, ugyanakkor van mellette valami zöld is, az aszalt paradicsom pedig megidézi a nyarat.

A csicseriborsó egyébként az egyetlen alapanyag, amit szinte mindig konzervként veszek, a 24 órás áztatás utáni két órás főzés valahogy elriaszt. A konzerv verzióval viszont 20 perc alatt kerül meleg vacsora az asztalra.

Serpenyőben kevés vajon megpirítottam
két gerezd fokhagymát és
kevés köménymagot.
Beleöntöttem a serpenyőbe a csicseriborsót - személyenként 6-7 púpozott evőkanálnyit számítottam, de persze ez étvágy és ízlés dolga.
Átmelegítettem kicsit, rákanalaztam még a főzőléből/ konzerv levéből néhány evőkanálnyit
valamint személyenként három kiskanálnyi szezámvajat.
Ráfacsartam egy fél citrom levét és
picit megsóztam az egészet.
A serpenyőben folyamatosan kavargattam, mert a szezámvaj hajlamos besűrűsödni és odakapni.

A mélytányérba középre szedtem a csicserisalátát,
körberaktam friss, tépett rukkolával,
középre szórtam kevés feldarabolt aszalt paradicsomot
és az egészet megszórtam parmezánforgáccsal.

Hmmm, fenséges! Jó étvágyat!

Hét-főzz: Wokos mediterrán csirke quinoával

A quinoa élet, erő, egészség, és ami a legfontosabb, 25 perc főzés elegendő neki, ami alatt pedig elkészíthető a hozzá tökéletesen passzoló mediterrán wokos csirke. A kettő együtt fényűző szombati, sőt, vasárnapi ebéd, mégsem kell az egész napot a konyhában tölteni miattuk.

Így készül két személyre:
A quinoát a használati utasításnak megfelelően sós vízben megfőztem.

20 deka csirkemellet kb 2*2 centis darabokra vágtam.
Feldaraboltam
15 centi póráhagymát
2 kápiapaprikát
szárzeller egy szárát.

Wokban (lehet öblös serpenyő is) fokhagymás-gyömbéres olajat melegítettem, beletettem először a csirkekockákat, azok mindkét oldalát fehérre sütöttem.
Ekkor beleszórtam az összes zöldséget, megsóztam, borsoztam, megszórtam 1 tk oregánóval és három csipetnyi köménymaggal. Egyenletesen elosztottam rajta 1 ek balzsamecetet.
Adtam hozzá három ek kimagozott olívabogyót.
Folyamatosan kevergettem a húst és a zöldségeket, amíg a zöldségek megpuhultak, a hús pedig enyhén pirosas-barnás lett.

Az év első tavaszi napjainak egyikén pont jól esett egy kis Olaszország illatú serpenyős-wokos fogás.

p.s.: Hét-főzz! ez az új rovatom címe, minden hétfőn - na jó, majdnem minden hétfőn - lesz egy recept. Remélem, tetszik majd nektek és kipróbáltok egyet-kettőt közülük. Nem titkolt szándékom, hogy a régi Lunchbox blog legjobb receptjeit is újrafőzöm, újrafotózom és átköltöztetem ide lassanként.

Mákos zabkása

Reggelire már egy jó ideje igyekszem meleget enni. Hogy ez miért jó, arról olvashattok például Kicsi Vú ötelemes konyháról szóló blogjában. Nekem a legjobb tapasztalatom ezzel kapcsolatban az, hogy ellentétben a szendvicses vagy pékséges reggelikkel, a zabkásával kibírom ebédidőig is köztes étkezés nélkül. De a legjobb, hogy a kezdeti unalmi szakasz után felfedeztem, hogy rengeteg különféle ízesítés lehetséges, így sokkal változatosabbak a reggelik, mint amikor mindig ugyanazt a két lekvárospirítóst váltogattam.

A mákra való rácsodálkozásomról már írtam itt és itt, most pedig egy mákos zabkása receptet hoztam.

4 evőkanál zabpelyhet
2 evőkanál mákot
1 evőkanál szezámmagot szárazon lábosban megpirítok.
Hozzáadok
2 evőkanál mazsolát, 1 kiskanál (csapott) fahéjat és vízet, hogy ellepje és még egy decit. Lassú tűzön főzöm addig, amíg a kívánt állagú lesz - én például inkább szárazabban szeretem, hogy szinte az összes vizet szívja magába a zabpehely.

Ha kész, már a müzlistálban csöppentek rá pár csepp citromlevet, egy kevés dióolajat (opcionális), kevés mézet, majd hogy fotogénebb legyen, meg amúgy is, teszek rá egy kevés mandulaforgácsot.

Induljon jól a napotok!

Kókuszkrém házilag

Időnként elbizonytalanodom, hogy helyes-e ennyire környezettudatosan nevelni a gyerekeket, amennyire teszem. Legutóbb például akkor sokkolt le Do, amikor az évben először szaloncukor került a kezébe. Háttérinfó: Ausztriában ismeretlen a szaloncukor. Itt csokiesernyőket akasztanak a karácsonyfára meg egyéb csokiból készült fényes papírba csomagolt díszeket szaloncukor helyett. Így aztán az elmúlt öt karácsonyból talán ha kétszer volt szaloncukrunk, akkor se sok. Szóval ez a műfaj a gyerekeknek idegen, nagyon tárgyilagos szemmel tudják nézni. Ennek a tárgyilagos nézőpontnak köszönhető a következő felháborodott mondat is: Anya, de hiszen ez Mogelpackung! A Mogelpackung azt jelenti, hogy a termék méretéhez képest aránytalanul sok csomagolóanyagot használtak fel. És hát igen, mert három réteg papír, hosszan túllógva a csokin, plusz még egy fém fólia - tulajdonképpen sokkal kevesebb csomagolással is meg lehetne oldani.

A másik kemény témánk a Nutella. Nem az van, mint amit várna az ember, hogy anya tiltja, a gyerekek meg követelik. Nem. A nyári Zoo-tábor óta tudják, hogy a gorillák többek között azért fenyegetett faj, mert az élőhelyüket a pálmaolaj kedvéért pusztítja az ember. A tábor óta tehát nálunk tabu a pálmaolaj. Vásárláskor minden címkét elolvasnak és ha pálmaolaj van a hozzávalók között, akkor sajnos az ott marad a boltban. Igen, a Nutella is. Do szervezett az iskolában is egy pálmaolajszabotázs klubot, ahol a tagok szintén megfogadják, hogy nem fogyasztanak Nutellát - egyedül akkor, ha valahova meg vannak hívva, és ott mondjuk van az asztalon. Szerintem ez amúgy nagyon jó, kifejezetten örülök, hogy a Nutellát száműztük a lakásból, túl nagy kísértés számomra, ha van. Na de ott van az a remek kókuszkrém, amiről viszont nagyon nehezen mondok le, a gyerekek szintúgy. És amikor elsóhajtják magukat a karácsonyi szünetben, hogy úgy, de úgy ennék egy kis kókuszkrémes pirítóst, csak hát a pálmaolaj... akkor nincs más hátra, ki kell találni, hogy lehetne pálmaolaj nélkül előállítani ezt a csemegét.

Szerencsére volt otthon kókuszzsír,  a reggeli adaghoz felolvasztottam 2 evőkanálnyit, belekevertem annyi megdarált kókuszreszeléket, amennyi a kívánt konzisztenciához kellett (kb 4 evőkanálnyi), mézzel édesítettem, mindent összekevertem és máris lehetett kenni a pirítósra. Csak remélem, hogy a kókuszzsír nem veszélyezteti a gorillákat, mert ezt szerintem nagyobb adagban is le fogjuk gyártani.

Mákos-marcipános rizskoch

Ahogy ígértem, a mákos köleskása után jön a mákos rizskoch receptje is. A rizskoch mint műfaj nekem abszolút gyerekkori favorit volt. Nagymamám gyakran készítette, nála mindig volt egy fincsi ropogós kéreg a tál és a rizs találkozásánál, és saját készítésű szörpöt öntöttünk a rizskochra, általában pirosribizliből. Az én változatomban a házi készítésű szörp helyett házi áfonyalekvár szerepel, valamint a nagyiéhoz képest újítás a marcipán és a mák.

Először is főztem egy teljesen átlagos tejberizst: egy bögre kerekszemű rizshez egy bögre vizet és egy bögre tejet öntöttem, ízesítettem fél tk fahéjjal és egy löttyintés agavésziruppal. Az elején fedő nélkül, később fedő alatt főztem illetve pároltam. Amikor elkészült, hozzáadtam még egy fél citrom reszelt héját és 4 evőkanál darált mákot. Mindent összekevertem, ellenőriztem, hogy kerek-e az íz. Ezután belekevertem egy felvert tojást a rizsbe, hogy mindenhova jusson.
Kivajaztam egy  közepes méretű tűzálló tálkát, zsemlemorzsával is megszórtam, a fölösleges zsemlemorzsát kiöntöttem, s belekanalaztam a rizses-mákos massza felét. Ekkor a nyers natúr marcipánmasszából kockákat vágtam, rátettem a rizsrétegre, majd ráöntöttem a maradék rizst. Betoltam a sütőbe, és addig sült kb 180 fokon, amíg szépen elkezdett barnulni a teteje illetve a kiszóráshoz használta zsemlemorzsa. Ez nálam kb 30 perc volt. Ezután
Az üvegtálból tányérra borítva jó sok finom lekvárral tálaltam. Pont annyira mákos, amennyire kell, egy tartalmas leves után remek főfogás szombati ebédhez. Jó étvágyat, remélem, nektek is ízleni fog!

Csokis szarvaspörkölt

Tényleg csoki van a pörköltben??? - a nagy húsfaló gyerek a családban eléggé szkeptikusan állt a dologhoz, de aztán kóstolás után azt mondta, ehető, sőt, nem is is csokiízű. Egyébként az, csak nyilván teljesen másképp, mint amikor magában eszi az ember a csokit.
A szarvas és a fekete csokoládé párosát egyébként Áginál ismertem meg egy vacsorán, amelynek a témája a csoki volt - és azóta se tudtam elfelejteni. Volt egy bökkenő: akkoriban még nem főztem húst. Az evéssel nem volt gondom, ha valaki más megcsinálta, de képtelen voltam elkészíteni, hozzányúlni, egyáltalán kiválasztani a boltban az alapanyagot. Az utóbbi két évben lassan ehhez is hozzáedződtem - ha már van egy kifejezett húsimádó gyerekem, legalább egye azt, amiről tudjuk, hogy jó minőség. Így aztán a sokadik sikeres vörösboros marhapörkölt meg burgundi marharagu után bele mertem vágni a szarvaspörköltbe is.

Egyébként teljesen ugyanúgy készül, mint a marha, csak a főzési időt kell picit növelni. Kis kockákra vágtam a fél kilónyi szarvashúst valamint egy fej nagyobb vöröshagymát. A hagymát megpároltam olajon, hozzáadtam a húst, amit nagy lángon minden oldalról végigpirítottam. Ekkor adtam hozzá a pirospaprikát, tovább kavargattam röviden, majd felöntöttem annyi vörösborral, ami ellepte. Tettem bele 6-7 borókabogyót, néhány szem borsot, kevés sót. Ezután kis-közepes lángon főztem összesen három és fél óráig, mindig újra és újra vízzel felöntve a húst, ahogyan párolgott. Pár perccel a főzési idő vége előtt pedig 20 gramm 86%-os csokit törtem a szószba, felolvasztottam, valamint egy kis mandarin levét is belefacsartam. Még főtt kb. öt percig, ezalatt készítettem kuszkuszt hozzá. Fantasztikus lett a szaftja, nem konkrétan csokis, de az illata érezhető és azért van egy plusz, amit a csoki ad az ízhez. Most csak egy szimpla pénteki vacsorára főztem, hogy jól átmelegítsen minket ebben a hidegben, de tulajdonképpen akár karácsonyra is megállná a helyét. Ti már tudjátok, mit főztök az ünnepekre?

Indul a mákszezon!

Pár éve még nem gondoltam volna, hogy egyszer még lelkesedni fogok a mákért. Már az általánosban is én voltam az az egy gyerek az ezerből, aki a menzai étlapon a mákostészta láttán nemhogy nem ujjongott, de egyenesen fintorogva fordult el. A mákos nudli, a mákos bejgli, a mákos rétes: mind olyan ételek, amiket éppenséggel megettem, ha nagyon kellett, de nem szerettem. Most viszont épp egy remek ötelemes főzőtanfolyam kellős közepén tartok, ahol kiderült, nem véletlenül van a hagyományos konyhában sok téli fogás, amihez mákot használnak. A mák ugyanis kifejezetten jót tesz télen, mondhatni gyógyétel. Ha pedig már így van, akkor enni kell, nincs mese, így kísérletezni kezdtem. A mákos köleskása például mindkét gyereknek bejött és ami külön előnye: gyors, egyszerű vacsora. Így készül:

A kölest alaposan megmostam, majd megfőztem. Egy rész köleshez két rész víz és egy rész tej (lehet gabonatej is), ízesítésnek pedig egy tk fahéj szükséges. A főzési idő első tíz-tizenöt percében érdemes ott állni és figyelni, időnként kevergetni a kölest, eközben közepes hőfokon van a tűzhely. Amikor elkezdenek duzzadni a kölesszemek és már gyöngyözik is a folyadék, akkor lehet önteni bele valamilyen szirupot - én agavészirupot használtam. (Ha mézzel édesítünk, akkor azt csak a kész ételbe keverjük bele.)
Most beletesszük a darált mákot a kásába, a mennyiség ízlés szerinti, én másfél deci köleshez kb. 4 púpozott evőkanálnyi mákot tettem. Miután összekevertük a kettőt, még elvileg mindig sok tejes víz van rajta, amit nem szívott fel. Most már lefedve, nagyon alacsony hőfokon hagyjuk a kölest végleges méretére megduzzadni. A kész kása puha lesz, mind a rizskása. Érződnek a szemek, de nem kemények. Ha ezt az állagot elértük, akkor kész a köleskása. Egy utolsó ízellenőrzés, esetleg egy kiskanálnyi citromlével tehetünk bele egy leheletnyi savanyú ízt, s aztán már tálalhatjuk is ízlés szerint szörppel vagy házi lekvárral.
Ha esetleg maradna másnapra, mert mondjuk senki sem meri kivenni a tálból az utolsó kanálnyi miniadagot, akkor másnap párolt almával és pirított dióval, szezámmal is remek és különleges meleg reggeli. Jó étvágyat kívánok nektek, s ígérem, hamarosan a mákos rizskoch receptjével is jövök!

Őszi serpenyős

Csak három finom hozzávaló a piacról, meg kevés fűszer, és máris kész a finom, átmelegítő őszi vacsora vagy ebéd. A trió ezúttal gomba, sárgarépa és zöldbab volt, ezeket apróra vágtam. Mély serpenyőben vajat olvasztottam, megfuttattam két gerezd fokhagymát (beteg voltam, úgyhogy bőkezűen bántam az orosz penicillinnel), ehhez kevertem a három zöldséget, rövid ideig kevergetve pirítottam, aztán ahogy a gomba elkezdett levet ereszteni, sóval és borssal megszórtam az egészet és lefedve pároltam tovább úgy 10 percig. (Szükség esetén lehet hozzáadni vizet.) Közben petrezselymet aprítottam fel, s amikor tényleg jó puhán szalad a villa az összes zöldségbe, akkor még két kiskanál dijoni mustárt és egy fél citrom levét is hozzákevertem, majd megszórtam a friss petrezselyemmel. A mustár, a citrom és a petrezselyem egyszerűen legyőzhetetlen trió, próbáljátok ki! Vidám őszt kívánok!

A sütőtökszezon sztárja

A sütőtökök közül nálam a hokkaidó vezet, elsősorban azért, mert nem kell meghámozni, másodsorban meg az íze miatt. Az idei szezont ezzel a darálthúsos-tökös fogással nyitottam meg.

Annyi hozzá a sztori, hogy nálunk viszonylag stabil a heti egy bolognai szószos tészta, az egyik gyereknek ugyanis ez a kedvence. Én is szeretem, de ha minden héten enném, akkor már nem férnék be az ajtón, így időnként a darálthús egy részét valami zöldséggel készítem el, és akkor a gyerek is megkapja, amit szeretne, meg én is megúszom a Micimackó Nyuszinál effektust.

Egy személyre fél kb. sárgadinnye méretű hokkaidótököt vágtam kockákra, s mellé még két zöldhagymát és egy gerezd fokhagymát szeleteltem fel.
Mivel fent említett gyermek nagy ínyenc, így marhahússal dolgoztam, a fejadag kb. 8-10 deka. Ennyit kezdtem el mély serpenyőben - amibe aztán belefér a zöldség is - fokhagymán és olajon gyorsan átpirítani, majd amikor picit barna volt már a hús, hozzáadtam először a zöldhagymát, aztán a hokkaidót is. Egész pici vizet adtam csak hozzá, sóztam, borsoztam, majd fedő alatt hagytam puhulni az egészet. Amikor a tök már vajpuha lett, még kavartam rajta párat fedő nélkül, hogy ne legyen alatta folyadék, és kóstolás után finomhangoltam a sót és borsot. Hmm, micsoda ízek, micsoda krémes állag! Az első sütőtökös étellel az ősz számomra visszavonhatatlanul elkezdődött.

A cukormentes projekt

Kezdődik nálunk is az iskola, és bevallom, amennyire vártam júliusban a tanév végét, annyira várom most a kezdetét. Nem mintha az lett volna a gondom, ami sokaknak, hogy a gyerekeket el kell valahogy foglalni heteken át. Sajnos az évi szabadság annyira kevés, hogy az idő nagyobb részében a gyerekanimáció feladatát delegálnom kellett. De azért voltunk kicsit itt, kicsit ott - és minden utazásban közös, hogy az étkezés valahogy nem a normális szokás szerint megy. Nem én főzök, jóval több az édes ezmegaz, esténként szórakozni megyünk Apahajóval, ahol aztán alkoholt fogyasztunk. Így aztán alig vártam, hogy végre visszaálljon a normalitás: kevesebb cukor, péksüti és esténként bor helyett egyszerűen csak tea. És ha már kevesebb cukor, mi lenne, ha teljesen elhagynám vagy legalábbis abból indulnék ki, hogy teljesen elhagyom, aztán ha véletlenül mégis befigyel valahol egy süti, akkor is max. saját készítésű szilváslepény, aminek ugye közeledik a szezonja. Hát, nem lesz könnyű, de állítólag ha elég sok íz van a főétkezésekben, akkor az ember ízlelőbimbói nem annyira kívánják az édeset. Hogy ez rám is igaz-e vagy csak másokra, azt majd meglátjuk, mindenesetre egy próbát megér. Szigorúan azzal a kitétellel, hogy ha nem sikerül, akkor se tragédia.

Egy ilyen cukormentes, de még a nyarat idéző villámvacsora például ez is:

Egy darab grillezni való sajtból két kb. 1,5 centis szeletet vágtam, bekentem olajjal mindkét oldalát, majd serpenyőben megsütöttem. Ez a vacsora meleg része, ami ősszel különösen jót tesz testnek és léleknek. Hozzá olívabogyót és csicseriborsókrémet ettem - ezúttal boltit, de van itt például egy remek recept, ha valaki maga szeretné elkészíteni.

Meleg karalábésaláta péntekre

Állítólag ha valaki halat kíván minden mennyiségben, az valószínűleg erős stressz alatt él - ez eléggé egybevág azzal a tapasztalatommal, hogy szinte minden pénteken úgy jövök el a munkahelyemről, hogy most azonnal sok halat akarok enni. Ha sikerül, akkor sütök friss halat vagy elmegyek egy halbüfébe, de ha ezek közül egyik sem lehetséges, akkor a jó öreg tonhalkonzerv is megteszi. Minden elérhető tonhalkonzervet teszteltem már szerintem, és a minőség nagyon változó. Azért van egy-két fajta, ami emberi fogyasztásra is alkalmas, ilyenből mindig van otthon néhány doboz vészhelyzet esetére. A jó dobozos tonhal arról ismerszik meg például, hogy nem nyesedékek vannak a dobozban.

Csak magamnak főztem most, így egy személyre fél fej nagy karalábét használtam fel, egy doboz tonhalkonzervet (saját levében, nem olajban eltett) és két marok vegyes zöldsalátát használtam.
Serpenyőben kevés vajat olvasztottam, a felkockázott karalábét rádobtam, kevergettem pár percig, majd öntöttem rá kevés vizet és fedő alatt pároltam, amíg megpuhult. Ekkor ráöntöttem a tonhalat és hozzáadtam a salátát is, lefedtem, amíg az egész át nem melegedett. ezalatt a saláta is kicsit összeesett. Kóstolás után picit sót és borsot szórtam rá, kevés citromlevet facsartam rá, s már kész is a gyors, könnyű sokhalatdemostazonnal pénteki uzsonna.

Köret mungóbabból

Ha valaki azt mondaná, hogy a szárazbab eltarthatóság ideje 1-2 év, ne higgyetek neki. Ezt a zacskó mungóbot még Debrecenben vettem, ahonnan 2008-ban költöztünk el, azaz minimum 7 éve állt a szekrényben, és semmi baja. Hogy miért vettem olyan alapanyagot, amit ennyi ideig nem használtam fel? Mert tetszett a színe. Van még kérdés?

A most készített köret kevésbé leveses, mint egy normál főzelék, de készítése nem sokban különbözik szerintem egy átlagos babfőzelék készítésétől, csupán a fűszerezés más. Félve hagytam ki például a babérlevelet, de nem hiányzott végül. Így készül:
Először egy napra beáztattam a mungóbabot. Aztán egy csészényi mungóbabhoz másfél csésze vizet számítva puhára főztem a babot sóval és 1 kiskanál kurkumával. Mivel a mungóbab kisebb szemű, mint a legtöbb babfajta, így a főzési idő valamivel kevesebb. A végére a lé majdnem teljesen felszívódik.

Mikor már majdnem puha, egy serpenyőben vajat melegítettem, beledobtam fél fej apróra vágott vöröshagymát, egy teáskanálnyi felszeletelt friss gyömbért. Kicsit puhítottam-pirítottam ezeket, majd pár perc múlva a serpenyőbe szórtam még két kiskanál római köményt és két evőkanál fekete szezámmagot. Természetesen fehér szezámmal is működik, de a fekete különösen egészséges, szóval szerintem érdemes otthon tartani belőle. Ezt az egészet még néhányszor megkevergettem, hogy a fűszerek kinyíljanak, de azért ne égjenek oda. Ekkor a fűszeres serpenyő tartalmát belekevertem a mungóbabba, majd azonnal tálaltam. Mi most mindenféle mást is ettünk hozzá, de meleg salátának önmagában is tökéletes.

Világűr torta tutorial

Ahogy azt már többször is írtam, bármi, ami sütemény, az számomra misztikus és nehéz. Ha véletlenül mégis jól sül el, azt minden alkalommal egyszeri csodának tartom, és mindig van a tarsolyomban B-terv arra az esetre, ha nem úgy jön össze a végeredmény, ahogy terveztem. Ilyenkor a rutinszerű kérdésre, miszerint magad sütötted, az a rutinválaszom, hogy nem, de magam vásároltam. Ennek tükrében igazán meglepetten mutatom meg életem első figurás tortáját. Fanfárok, sípok, ez az:

Úgy kezdődött a dolog, hogy K. végre igazi partyt szeretett volna szülinapjára. Szegény, elhanyagolt második gyereknek még sose rendeztem szülinapot, hacsak azt nem számítjuk, amikor egyszer összevontan meghívtuk mindkét gyerek barátait- akkoriban még nem vált külön a baráti körük. Akkor el is ment a kedvem tőle, hogy fiúkat hívjak tömegesen a lakásunkba. Utána minden romokban hevert, közben pedig elviselhetetlen volt a hangerő. Egy kertes házban ez a probléma könnyen áthidalható, de az sajnos nem áll rendelkezésünkre. A partyt tehát ki kellett szervezni. Hosszas kutakodás után egy csillagvizsgálós rendezvényt néztem ki, elsőre tetszett az ünnepeltnek, minden tökéletes. A februári szülinap előtt időben fel is hívtam a csillagvizsgálót, ahol kettő perc alatt lebeszéltek a februári dátumról érthető okokból: a felhőkön keresztül nem fogunk látni semmit a távcsőben, márpedig februárban biztos vannak felhők. A május viszont már akár működhetne is - mondta a figura, én pedig lefoglaltam egy májusi szombatot. Mondanom sem kell, hogy a majdnem hétéves, aki szeptembertől folyamatosan emlegette a leendő partyt, számolta a heteket, teljesen összeomlott annak hallatán, hogy a születésnapja után még három hónapot kell várnia. És akkor ellágyultam, és azt mondtam, hogy cserébe viszont sütök neki olyan világűrös tortát, hogy csak na. Hát így kezdődött.

A sztorinak azt a részét, hogy 6 hónapig készültem lélekben és próbasütéssel a torta-küldetésre, most elegánsan átugrom. Ezek voltak a főbb lépések:
1. kék marshmallow-fondant elkészítése egy nappal a torta összeállítása előtt

Egy szülinapi bulin kóstoltam először a marshmallow-ból fondantbevonatot, és sokkal jobban ízlett, mint a normál fondant, tehát megnéztem vagy 5 youtube videót a témáról, és nekikezdtem. Szerencsére a Haribo hupikék törpikés marshmallow-ja alapból is kék masszát eredményez, így a színezéssel nem kellett törődni.
A összetételről annyi, hogy én normál esetben szeretem tudni, hogy mi van az ételekben, és ezért hajlandó vagyok sokat főzőcskézni, de ennek a bevonatnak az elkészítése után azt kívántam, bárcsak vettem volna készen, akkor nem tudatosult volna, hogy milyen brutális mennyiségű cukor van benne. A recept a következő: 450 gramm marshmallow-t és kb 3 ek vizet vastagon kimargarinozott (nem vaj, ez fontos!) fémtálba tettem, feltettem főni egy lábasban vizet, majd a lábasra helyeztem a fémtálat és a gőz fölött megolvasztottam a pehelycukrot. Be kellett kicsit segíteni kanállal kevergetni és sokáig is tartott. A cucc ragad, mint a veszedelem. Mikor minden megolvadt egyenletesen, akkor előkészítettem a munkafelületet. Alaposan megkentem margarinnal (még mindig nem vaj), és fél kiló porcukrot ráöntöttem. Ezzel kell majd összegyúrni az olvadt marshmallow-t. Mostani eszemmel kicsit vártam volna, amíg lehűl a massza - ezt akkor még nem tettem meg, sőt, ami rosszabb, még a második fél kg cukrot sem készítettem elő, így ez akkorra maradt, amikor mindkét kezem csuklóig kék ragacs volt és senki nem volt otthon. (Nyugodtan akartam sütni ugyanis.) Szóval ha picit lehűl a massza, akkor érdemes ráönteni a cukorra, és elkezdeni gyúrni. Folyamatosan egyre sűrűbb lesz, de még bőven kell bele a második fél kiló cukor, hogy valóban gyúrható tésztát kapjunk. Ez a mennyiség horrorisztikus, de azt meg kell adni, hogy valóban fincsi. Én picit még több cukrot gyúrtam bele, de aztán rájöttem, hogy idővel magától is szilárdul a massza, szóval nem kellett volna. Így a kinyújtás nehezebben ment ugyanis és extra vastag réteggel vontam be a végül a tortát.

2. Torta megsütése egy bevált muffin-recept alapján

Tudva, hogy már a bevonat is cukorsokk, inkább egy egyszerű citromos kevert tésztát választottam, amit egyébként muffinnak szoktam megsütni. A 12 muffinra elegendő receptet megkétszereztem, ez így ideális lett a 26 centis tortaformámhoz. Amikor a tésztát beleöntöttem a formába, még a tetejére szórtam csokicseppeket, ezek fenn maradtak sütés közben is a tetején, és kellemesen összeolvadt az ízük a fondant felrakása előtt vékonyan felkent narancslekvárral.

3. A Hold elkészítése és bevonása készen vett fehér fondantbevonattal

Ezután elkészítettem  a Holdat is. Öklömnyi natúr marcipánmasszát aprítógépbe tettem, felaprítottam. Külön szintén aprítógéppel feldaraboltam néhány szelet kétszersültet. A morzsához tettem két kiskanál porcukrot és egy evőkanál vajat, kicsit összedolgoztam. Utána beleöntöttem még a marcipánmorzsát ebbe a tálba, és összegyúrtam az egészet. A marcipán nem vette fel az összes morzsás keveréket - a többi ment külön dobozba, majd túrógombócra lehet szórni. A marcipános morzsás gombócot ezután úgy formáztam, hogy félgömb formája legyen. Kinyújtottam a bolti fondantmasszát vékonyra, ráigazítottam a félgömbre, majd körbevágtam késsel. A maradék részből sütiszaggatóval csillagokat szaggattam.
4. A torta bevonása a kék réteggel, majd a Hold ráhelyezése

Most már csak össze kellett rakni az alkotóelemeket: a tortára ráborítottam a kék bevonatot és körbevágtam

5. Díszítés

Aztán a Holdat helyeztem el, majd a csillagokat az égboltom, végül pedig a két űrhajós lego minifigura került a Holdra, valamint Fantáziaország zászlaja, amely dekortapasz és fogvájó felhasználásával készült. Persze rögtön meg lettem gyanúsítva, hogy árpádsávos, pedig ha már, akkor leginkább osztrák zászlóra emlékeztet szerintem. Volt a bulin két magyar testvérpár is, az egyik rögtön mondta, hogy ha szólok neki, akkor hozott volna nekem magyar zászlót, az mekkora buli lett volna.

A torta finom volt, a marshmallow bevonat még a hiperédesszájú gyerekeken is kifogott, a felét szinte mindenki meghagyta, de tanultunk a dologból, legközelebb vékonyabb réteggel kell bevonni. Legközelebb! - ezt tartom a legnagyobb eredménynek, hogy tortasütéssel kapcsolatban ez a szó hagyja el a számat. És már gondolkozom, hogy a decemberi szülinapra vajon milyen lányos témájú tortát fogok sütni.

Meleg mangoldsaláta

A spenótról már áradoztam itt pár hete, a mangoldról ugyanígy lehetne, mégis olyan ritkán főzök vele. Pedig a spenóttal szemben van egy előnye: a szármangold, amelynek vastag, húsos szára van, jobban bírja a hűtőszekrényben való tárolást, mint a friss spenót. A mangold levelei sokszor egészen húsosak, így a párolásuk picit tovább tart, mint a spenóté, de még így is az egyik leggyorsabb főtt vacsora ez a langyos saláta.

Először is előkészítem a mangoldot (személyenként egy darabot, amennyiben főételnek készül a saláta): ahogy a szárzellert, ezt is levelenként letöröm a torzsáról. Én V-alakban ki szoktam késsel vágni a fehér részt, és ehhez a salátához csak a zöldet használom. A fehéret visszateszem a hűtőbe, azt is meg lehet párolni és fogyasztható, de mert nem azonos a párolási idő, ezért külön használom fel. A zöld részeket megmosom és felcsíkozom.

Egy nagy serpenyőben 2 ek vajon megpirítok két gerezd feldarabolt fokhagymát és ízlés szerinti mennyiségű (személyenként 1-2 evőkanál) szalonnakockát. Pár perc múlva a serpenyőbe öntöm a mangoldot, majd lefedve párolni kezdem. Személyenként 2-3 olajban eltett aszalt paradicsomszeletet lecsöpögtetek és felcsíkozok, majd ezt is hozzákeverem a mangoldhoz. Felkockázok ízlés szerinti mennyiségű (ez nálam azt jelenti, hogy sok) fetasajtot, s amikor már a mangold megpuhult, azaz kb. 8 perc múlva, ezt is beleteszem a serpenyőbe. Még egész rövid ideig kavargatom, hogy a sajt is megmelegedjen, majd még melegen tálalom.

A sajt, szalonna és aszalt paradicsom miatt nem épp zsírszegény étel, viszont igen kiváló vacsora, ami mellé nem hiányzik már semmi, hacsak nem egy pohár rozé.

Itt a spenót!

Minden évben lesem, várom, hogy megjelenjen a boltban az első nagylevelű friss spenót. Az íze össze nem hasonlítható a mélyhűtöttével, ráadásul igazán felgyorsul a vacsorakészítés vele.
A kuszkusz mennyiségét általában nem tudom kiszámítani, úgyhogy szinte mindig van a hűtőben pár adag a hét első felében, mert megmaradt hétvégéről. Most így dobtam föl:
két maroknyi gombát és három gerezd fokhagymát felszeleteltem, egy tésztaszűrőnyi spenótlevelet megtisztítottam a vastag szárától és megmostam. Wokban vajat olvasztottam, benne a fokhagyát és a gombát kevergetve pirítottam kb 1 percig, aztán hozzáöntöttem még a spenótot is, ami kicsit vizes volt még. Megsóztam, lefedtem és hagytam kicsit fonnyadni. Pár perccel később beleöntöttem a kuszkuszt, ami most épp másfél maréknyi adag volt, ráfacsartam egy citrom levét (ez fontos, kihagyhatatlan, nélküle nem is érdemes elkezdeni az egészet!), beletettem még néhány olajban eltett aszalt paradicsomot. Jól átforrósítottam az egészet, majd amikor elkészült, belekevertem kb. kétujjnyi juhfetát. Két személyre osztottuk szét, bár ha nem lett volna másik fogás, akkor inkább csak egy ember lakik jól belőle.  

Céklás rizottó

A céklával való barátságom elég újsütetű, úgyhogy még szinte minden céklás étel újdonságnak számít. Februárban egy étteremben a sok tipikus bécsi fogás között volt egy könnyed céklás rizottó kecskesajttal és dióval nevezetű is, megkóstoltam, azóta pedig ha rossz napom van, ez az első vigaszétel, ami eszembe jut. Oké, a csoki után.
Ha sok ideje van az embernek, akkor persze kezdheti onnan, hogy hámozzuk meg a céklát és főzzük puhára. Én előfőzött ízesítetlen, mindenmentes céklát szoktam venni, ezzel még arra is van esély, hogy egy sima kedden céklát vacsorázzunk. Csak fel kell vágni, és a rizottófőzés egy bizonyos pontján, amikor már csak 10-15 perc van a tökéletes állag eléréséig, beletenni a fazékba.

Ahogy a rizottónál az lenni szokott, a kerekszemű rizst fele húsalaplé, fele fehérbor apránkénti hozzáadása mellett lassú tűzön krémesre főztem. A fűszerezés nálam elég purista volt: kis só, kis bors, kis reszelt szerecsendió. A főzési idő vége felé beletettem a céklát, ekkor az egész egyenletes pink színt vett fel. Amikor az egész elérte a tipikus rizottó állagot, késznek nyilvánítottam. Tálaláskor még snidlinggel és lágy juhsajttal szórtam meg - kecskesajt lenne az igazi, de azzal főzünk, ami van. Igazából egy fárasztó nap végén nem is kell más a teljes lazításhoz. 

Bécsi túrótorta

Már nem is emlékszem, mióta keresem a nekem való túrótorta receptjét. Nekem való alatt azt értem, hogy a hozzávalók száma minél kevesebb legyen - lehessen spontán, tervezés nélkül is sütni otthon lévő alapanyagokból. Aztán még fontos, hogy ne tartalmazzon zselatint (se agaragart, mert kinek van otthon agaragar csak úgy bármikor) meg ne kelljen 12 órát hűtőben tárolni, mert én a sült túrót szeretem igazán. És persze legyen minél egyszerűbb az elkészítése.

Ha mindezek az elvárások magukban nem súrolnák a lehetetlent, akkor mostanában még hozzájött, hogy a család egy tagja úgy döntött, hogy a szénhidrát minden rossz okozója, úgyhogy a születésnapi tortához valami lisztmentes recept kellett. És nem, nem voltam hajlandó paleo tortára keresni, mert a hideg ráz ki a paleótól. Mindenkinek van agylövése, az enyém ez.

A vakszerencse műve, hogy végül mégis találtam minden kritériumnak megfelelő receptet - na jó, a szénhidrátot nem sikerült teljesen megkerülni, mert cukor azért van benne, de ezt leszámítva. A recept Sarah Wienertől származik, de sok blogger idézi: itt található németül (oké, osztrákul), itt pedig ugyanez hardcore nyelvészeknek bécsi dialektusban a kiejtés elve szerinti írásmódban (köszi, Bea, hogy felhívtad a figyelmem rá, jót szórakoztam!). Akik pedig inkább magyarul főznek-sütnek, így tegyék:

1. Szétválasztunk 4 tojást, a sárgája az egyik, a fehérje a másik keverőtálba kerül.
2. A sárgájához hozzáteszünk még 120 gramm cukrot és 120 gramm puha vajat, majd az egészet addig keverjük robotgéppel, amíg a cukor feloldódik teljesen.
3. Ekkor előmelegítjük a sütőt - az eredeti recept 200 fokot ír, én 180 légkeveréssel sütöttem.
4. A felvert vajas masszához hozzáadunk 120 gramm 20%-os túrót, 120 gramm darált mandulát vagy mogyorót (szerintem a mandula autentikusabb), egy zacskó vaníliás cukrot, valamint egy citrom reszelt héját és opcionálisan kevés rumot - ez utóbbit én kihagytam. Mindent összedolgozunk a robotgéppel.
5. Minimum 5 percig verjük a tojásfehérjét is kézimixerrel, amíg kemény, fényes habot kapunk.
6. A tojáshabot óvatosan a vajas-mandulás-túrós masszába forgatjuk.

Egy 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformát kivajazunk. Én itt még megszórtam darált mandulával a formát, bár az eredeti recept azt írja, hogy a tortaforma aljába kapassunk be sütőpapírt. Valószínű mindkettő működik. Nekem 26 centi átmérőjű formám van csak, így nem a sima tortalapot tettem bele, hanem a lyukas közepűt, amivel koszorúformát lehet sütni, így pont stimmelt a mennyiség. Szerintem ha 26 centisre akarja az ember alkalmazni, akkor könnyű számítás alapján eggyel több tojás és a többi hozzávalóból 120 helyett 150 gramm kell, akkor megmaradnak az arányok, miközben nő a mennyiség.

A tésztát egyenletesen elosztjuk a formában, szépen lesimítjuk a tetejét, majd középső rácson sütjük 40 percig. Közben figyelni kell, mert úgy a 30. perc táján már elég barna a teteje. Ekkor le kell takarni alufóliával a formát. 40 perc után kiszedjük a sütőből, picit hűlni hagyjuk, aztán lepattintjuk a kapcsos részt. Mikor nagyjából kihűlt, leszedjük az alsó sütőlapról is  a sütit és porcukorral meghintve tálaljuk.

Eddig a recept, és most némi lábjegyzet: tegnap sütöttem először, fel voltam készülve rá, hogy az ünnepelt elnézően fog mosolyogni és hogy csak a tüzijáték-gyertya elhelyezésére tartja alkalmasnak, emberi fogyasztásra nem. Ez így is volt - egészen amíg meg nem kóstolta. Azért ma reggelire sikerült elmenteni két vékony szeletet. A sikerre való tekintettel ma újra nekifutottam, ezúttal fele mandula, fele mogyoró került a tésztába, mert a mandula elfogyott. Elszánt vagyok és holnap reggelig nem vágom fel, így majd utólag számolok csak be, hogy így milyen.

A süti előnye, hogy a recept utasításait betartva valóban az jön ki a sütőből, amit vártam. Az egyedüli, amin még lehetne javítani, hogy nekem a végére a szépen feljött massza picit összeesik. De ez még nem csúnya, csak mondjuk ötös alá. Na de az íze, az csillagos, szóval az átlag mégiscsak jeles. Köszönöm, leülhet, kedves túrótorta.

Meleg reggelik: körteleves forrón

Mostanában volt egy kis kásakrízisem - a bevált receptemet túl sokszor ettem változtatás nélkül, végül már rá sem tudtam gondolni. Egy pár hétig visszatértem a klasszikus kenyér-lekvár reggelikhez, ami nem tett jót, úgyhogy váltottam a sült tojásos reggelikre. Ez már finom volt, csak a heti 14 tojás talán mégis kicsit túlzás, muszáj volt kitalálni valamit.

A körteleveshez egy nagyméretű körtét felkockáztam héjjal együtt, a magházat eltávolítottam. 1 dl vízzel feltettem főni fedő alatt. Amikor a körte már teljesen megpuhult, de még volt rajta főzővíz is, megszórtam bőven fahéjjal, öntöttem rá kb 3 evőkanálnyi folyékony cukrozatlan tejszínt, majd tálaláskor megszórtam két evőkanálnyi mandulával. Ez egy egyszemélyes adag, van némi leve is, viszont a körte igazán el is telít egész délelőttre, a forró lé és a fahéj jól átmelegít. Most, hogy erre rájöttem, lehet, hogy nem is várom annyira az epret.

Mandulás csoki kezdőknek

Időnként rámjön a szakácskönyv-vásárlási roham. Ez valami olyasmi lehet, mint másoknál a boltkór, hogy sok pénzt adnak ki olyan ruhákért, amelyek igazán nem is tetszenek nekik. Én olyan szakácskönyvekért adok ki sok pénzt, amelyekből aztán soha nem főzök, mert mittudomén kozu kell hozzá. Vagy egy csipet varjúhájmorzsalék, amit ha kihagyunk, akkor annyi erővel főzhettünk volna simán csak paradicsomlevest. Vagy nem kell hozzá speciális hozzávaló, de speciális képességek, amelyek belőlem teljesen hiányoznak, mint például a türelem, az aprólékosság vagy az utasítások 100%-os követése. Csak ez lehet az oka, hogy legutóbb ezzel a könyvvel tértem haza:

Az a csalóka ugye, hogy egy recept egy oldal se, így azt az illúziót kelti, hogy még én is képes vagyok rá, hogy elkészítsem. (Az most más lapra tartozik, hogy mennyire tesz jót a csokizabálás, erről nem nyitok vitát.) Ráadásul van a könyv elején egy hosszú fejezet az alapanyagokról, ami szintén azt sugallja, hogy ezt a könyvet kezdőknek találták ki, akik az első fejezet átrágása után majd lapoznak egyet és 15 perc munka, valamint 4 óra hűtési idő után ilyen kis csokicsodákat fognak feltálalni az ujjongó családnak, majd az elismerő szavak hallatán "Anya, te vagy a legjobb", legyintve válaszolnak, hogy ugyan már, apró semmiség, szóra sem érdemes.

Természetesen 10 oldal elolvasása nem változtatja meg alapvetően a személyiséget, így például a szabálykövetési hajlandóságot sem növeli. Így bár készítettem valami édességféleséget, az nem igazán hasonlított arra, ami az eredeti receptben volt - most leszámítva, hogy mindkettőben volt csoki meg mandula.

Én így csináltam: Egy csomag (100 g) egész mandulát a rajta lévő barna héjjal együtt fém serpenyőben megpirítottam addig a pontig, amikor elkezdett barnulni a mandula. Ekkor lehúztam a főzőlapról a serpenyőt, szórtam a magvakra 4 evőkanál finom kristálycukrot, kisebbre vettem a hőfokot, visszatoltam a főzőlapra a serpenyőt és fakanállal mérsékelten kevergetve megpróbáltam elérni, hogy a cukor olvadjon is, de lehetőleg ne a serpenyő aljára, hanem a mandulákra ragadjon több. Ez csodával határos módon valahogy sikerült is. Amikor már világosbarna volt a cukor, de még nem igazi karamell, akkor beletördeltem háromnegyed tábla IKEA feketecsokit és tovább kevergettem az egészet. Amikor már nagyjából folyékony volt a csoki, igyekeztem ismét csak úgy intézni, hogy lehetőleg a mandulára ragadjon, majd egy bátor mozdulattal sütőpapírra öntöttem a serpenyő tartalmát egy kupacba. A kupacot kilapítgattam fakanállal arra figyelve, hogy egymáshoz érjenek a mandulák. Ezután megszórtam fahéjjal és egy egész éjjel békén hagytam az egészet - lehet, hogy kevesebb is elég lett volna, de én inkább aludtam, nem ellenőrizgettem. Reggelre megszilárdult annyira az egész, hogy fel lehetett tördelni kisebb darabokra. A csokis mandula inkább finom, mint szép, így a fényképezést átugorva rögtön az evést kezdtem el. Aztán folytattam. És még tovább folytattam, noha épp nem kéne annyi csokit ennem a kínai kúrám miatt. Azzal vigasztalom magam, hogy a nagyobb része mandula, ami pedig kifejezetten jót tesz.
Egyébként azt javaslom, senki ne zavartassa magát amiatt, mit írnak a szakácskönyvek. Néha a nem sikerült recept is igazán finom.