Ready shawl

A Ready névre hallgató kendő egy háromrészes sorozat első darabja, amelyet ha szépen, lelkiismeretesen végigköt az ember, akkor beletanul a csipkekötésbe. Amikor elkezdtem - valamikor nyáron -, úgy voltam vele, hogy szerintem én az első szinten ugyan már túl vagyok, de ez a kendő tetszett legjobban a három közül, szóval nem tanulási célzattal álltam neki. És mert ilyen magabiztos voltam, rögtön az első soroknál elígértem ajándékba egy volt gimis osztálytársamnak.

A kendő testével nem is volt gond, minden ment rendben, ha nem is gyorsan. Aztán amikor átváltottam volna a szélmintához, ami egyébként technikailag nem egy nagy kihívás és alig különbözik a kendőtesttől, akkor homokszem került a gépezetbe. Valahol elfelejtettem egy szemet szaporítani? Nem vettem észre, pedig többször is ellenőriztem mindent. De valami történhetett, mert a szélcsipke első sorából hiányzott egy szem - mármint nem a mintából, hanem az én kendőmből. Forró dróton konzultáltam Muzsival, hogy akkor most mit tegyek, és megegyeztünk abban, hogy nem értjük, mi a helyzet és tanácsot adott, hogy hogyan folytassam, hogy jó legyen. Folytattam is, de akkor már eléggé izgultam, hogy egy kezdőknek való kendő kifog rajtam. Mondjuk volt már ilyen máskor is, hogy csupa simából meg ráhajtásból álló mintába beletört a bicskám, mert egész egyszerűen nem tudok tizenkettőig számolni, állandóan elkalandozom közben és ilyesmi. Közben megkötöttem pár jóval bonyolultabb kendőt gond nélkül, úgyhogy szerintem teljes joggal vártam el magamtól, hogy ugyanebbe az utcába még egyszer ne menjek be, de hát ez nem ilyen egyszerű. Sok szünet, egy csipkesor visszakötése és aztán egy újabb nekifutás után sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez a szélcsipke éppen azon az egy elvesztett szemen bukott el, amit hiába csempésztem bele a következő sorba. Ha nem lett volna az ígéretem, ezen a ponton lebontottam volna az egész kendőt, de tudtam, hogy nem lenne lelki erőm újrakötni, úgyhogy csak az utolsó két sort bontottam vissza. A szemszám továbbra sem stimmelt, úgyhogy elbúcsúztam a szélcsipkétől és kötöttem egy minden szemben szaporítós sort, hogy mégis legyen valami lezárása az egésznek, majd leláncoltam a szemeket. Így a szél csak egy pici, tényleg jelzésszerű fodor, ami nem rossz éppen, csak hát nem az eredeti szélcsipke.

Úgyhogy a siker íze valahogy elmaradt, bármennyire tetszett a kész kendő, van ez a keményfejű elégedetlenség, hogy hát én nem ezt akartam.Na jó, mostanra megbékéltem és már tudom úgy nézni, hogy nem az előtörténete miatt sajnálkozom.
Még júliusban kezdtem, augusztusra akartam elkészülni vele, aztán csak húzódott-húzódott, s pont mire elkészült, annyira besötétedett az idő, hogy hetekig képtelen voltam fotózni. Most van fotó, holnap pedig megy a pakk a postára, hogy a brüsszeli szürkeségbe vigyen egy kis színfoltot. Ha nem lenne annyira közhelyes, most azt mondanám, minden jó, ha jó a vége.