A sapka, ami mesés lett

A takaróból maradt fonalakból lett egy Stephanie's wrap - kellett persze kis utánpótlást venni, s ahogy az már lenni szokott, nem sikerült kiszámítanom a mennyiséget, így még maradt egy sapkára is. És még abból is maradt, de egyelőre félretettem, nehogy újabb utánpótlást akarjak venni újabb maradékkal. Kábé mint a szalonna és a kenyér esete, ami soha nem egyszerre fogy el.

A sapka a Be Beanie! című könyv egyik mintája alapján készült, csak a saját fejem szerint néhány plusz sorral. Tkp. két sorral azután kellett volna elkezdeni a passzét, mint ahol az első képen tartottam. Csak okosabbnak gondoltam magam a tervezőnél és úgy képzeltem, hogy az én fejemre jobb lenne egy kicsit lazább sapka, nosza, csapjunk hozzá plusz sorokat. A végeredmény mesés, vagy nevezzük nevén: manós. Hordás közben a láncszemívek lazultak hosszában, úgyhogy most van egy manósapkám, miközben igazából ebből a stílusból már minimum 30 éve kinőttem. Azért hordtam rendületlenül egész februárban, csak olyankor vettem le idejekorán, amikor komoly emberekkel találkoztam, akik rólam is azt hitték, hogy komoly ember vagyok. Lehet, jövőre varrok a tetejére egy pompomot - ha már mesésre vettem a figurát.