2010. január 13., szerda

Meleget mindenkinek!

Mamáknak (ennek már van gazdája)


és babáknak


Ez utóbbiról azért muszáj elmesélnem a keletkezéstörténetét. Úgy kezdődött, hogy a tesóm kesztyűje elkezdett bomlani, és megpróbáltam a javításhoz a lehető leghasonlóbb színű barna fonalat felhajtani. Az azért nyilvánvaló volt, hogy a 10 dekás gombolyagból 0,001 deka kell majd a szemfelszedéshez, úgyhogy már egyből azon törtem a fejem, mit kezdhetnék a többivel. Így jött a babatakaró ötlete, vele együtt pedig néhány új gombóc fonal a lakásba. Azért szerencsére már meglévő fonalakat is tudtam használni, ez volt az egyik célom is.

Na de valljuk be, gigantikus nagyinégyzetet horgolni nem épp változatos feladat úgy a tizedik sortól, így olyat tettem, mint még soha. Egyszer korábban már írtam, hogy sosem szoktam filmnézés közben horgolni, mert szeretem látni, hogy keletkezik a minta, következnek a színek, stb. Na, ezt a hagyományt most megtörtem - valahogy egy idő után már nem annyira érdekelt a minta születése. Így aztán kikölcsönöztem két dvd-t, és lassanként elkészült a takaró.

Talán nem túl stílszerű babatakaró horgolásához, de elárulom, a Szex és New York tizenegy epizódját néztem végig az unalmasabb horgolási részek alatt. Ehhez hozzá kell tennem, hogy tévé hiányában sosem nézek sorozatokat (legutóbbi szerintem a Szomszédok volt gyerekkoromban), de erről annyi jót meséltek, hogy kénytelen voltam tesztelni. És igen, jelenlegi önironikus hangulatomhoz tökéletesen illett, rengeteg röhögést hallhatott ki a szobából a család, amíg készült ez a remekbeszabott kis retró takaró. Ennyit a műhelytitkokról ;)

6 megjegyzés:

  1. A nagyis minta tényleg unalmas egy idő után. De legalább nem kell rá figyelni. Kár, hogy lapozni nem lehet közben, mert akkor olvashatna is az ember lánya.
    Macus

    VálaszTörlés
  2. kár h. a sálról nem írtál, mert nálam az veri ki a biztosítékot.konkrétan:mi ez a szuper fonal?

    VálaszTörlés
  3. Vio, pár bejegyzéssel ezelőtt mutattam a fonalat, az év fonala díjjal tüntettem ki :) Freedom spirit, 100% gyapjú, lelőhely a Burda bolt. Nem csoda, ha lelkes vagy tőle, tényleg szuper!

    VálaszTörlés
  4. En olvasni szoktam kotès kozben, mikor unalmas ès egyszeru a minta, mindig van egy olyan konyvem, amit nem kell tartani, hanem kiteritve lehet olvasni, vagy a szàmitògèpen olvasok valami letoltott konyvet.
    Igazsàg szerint film alatt is szoktam kotni, de akkor abbòl a filmbol inkàbb ràdiòjàtèk lesz a szàmomra.

    VálaszTörlés
  5. Nekem a takaro tetszik NAGYON, persze a salis, de ez a baran/kek/zold nagyon meleg.

    NY felultem egy varosnezo buszra es fel oraig nem ertettem mirol beszel a srac, eloszor azt hittem a first lady-rol, aztan valami rock starrol... Kozben korulottem a nok egymas szavaba vagva orvendeztek. Aztan megkerdeztem az elottem ulo lelkes ausztralokat, hogy MI A BANATROL BESZELNEK?! Az idegenvezeto (csakugy) MINDEN epuletet a Sex and the City-ben valo megjelensekent meselt el:-) es a nok verszemet kaptak, es kerdeztek, hogy hol van az a templom, ahol Bela es Gizi osszevezett stb. Eleg szurrealis elmeny volt:-D

    VálaszTörlés
  6. hihihi, Kicsoda, Sex and the City nekem is háttér.... laza és én szeretem (mondjuk nincs filmmemóriám, így mér százszir láttam őket, mert van az a hangulat, amihez kellenek...)

    és jó, hogy kiderült egy kis műhelytitok, az mindig izgi :D

    VálaszTörlés