2016. január 13., szerda

Joker-kendő Drops Cotton Merino fonalból


Megint Ádámnál és Évánál kell kezdenem ezt a kendőt. Még ha a képen nem is látszik, a fonal Drops Cotton Merino pisztáciazöld árnyalatban. Ezt a fonalat egy barátnőm kendőjéhez vettem, de végül nem ezt a színt választotta, így csak kerülgettem, nézegettem. Szerettem a színt, szerettem a fonal tapintását, szóval nem is ez okozta a fejtörést, inkább a vastagsága. Utólag rájöttem, hogy ez inkább kardigánhoz illő vastagság, nem kendőhöz - viszont csak 3 gombócom volt belőle. A Drops fonalak színhűségével kapcsolatban elég kiábrándító tapasztalataim vannak, úgyhogy pótlásról szó sem lehetett. Végül egy aszimmetrikus horgolt minta mellett döntöttem ebből a könyvből, ez olyan fazon, amit addig köt az ember, amíg van fonala.
Horgolás közben arra is gondoltam, hogy ha elkészül, majd csinálok hozzá blogjátékot, hiszen tkp ajándékkendőnek szántam, maradjon is az. Aztán fogyott-fogyott a fonal, és igazából kiábrándítóan kicsi volt még akkor is, amikor a harmadik gombóc végére értem. Egész pontosan 115*64*90 centis, egyértelműen gyerekméret. Akkor hirtelen csalódottságomban beraktam a szekrénybe a kendőt, még csak be se blogoltam.
De minden rosszban lehet valami jó, ma igazán kapóra jött egy gyerekméretű kendő. Do ugyanis rájött, hogy mára szülinapi partyra hivatalos, ami az ünnepi készülődésben, aztán meg az újévi magyarországi utazásunk közepette teljesen elfelejtődött. És bár majdnem mindig van itthon joker ajándék, most pont elfogyott minden. Az ünnepelt kislány szerencsére nagyon szeret csinin öltözködni, a pisztáciazöld szín is illik hozzá, úgyhogy rávarrtam egy handmade cimkét gyorsan a kendőre, és már meg is volt a szülinapi ajándék.

3 megjegyzés:

  1. Ez a szín az egyik kedvencem a Cotton Merinoból. Kár, hogy nem látszik a kendő alakja, a mintája nagyon szép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! Igen, sajna a formájáról nem készült normális kép a nagy rohanásban. Azaz ami készült, annyira elmosódott lett, hogy értelmezhetetlen. Háromszög alakú, de mindhárom oldala különböző hosszúságú, amolyan elnyújtott háromszög. Ahogy most utánakerestem, az ebből a könyvből horgolt kendőknél egyikhez se raktam be olyan képet, ahol az egész látszik. Ezek szerint akkor is bénáztam a fotózással.

      Törlés
    2. Talán még ez mutat a legtöbbet, http://anyahajoblog.blogspot.co.at/2014/09/aszimmetrikus-kendo.html
      ennek is ugyanolyan a formája, csak a minta más.

      Törlés