2013. április 20., szombat

Élethosszabbítás a ruhásszekrényben


Ha azt mondom, hogy egy hét, két gyerek, három lyukas farmer, akkor azzal nem túlzok nagyot és remekül jellemzem az elmúlt téli szezont. Szerintem soha még nem ment tönkre ennyi nadrág használatban, mint az utóbbi egy évben. Csak tippelek, hogy az óvoda udvarának biztonsági borítása a nadrággyilkos - hogy ne csússzon, nagyon érdes, ezt viszont nem értékelik a nadrágok. A felsők viszonylag ritkán érintettek, de azért azokkal is történnek balesetek. A lyukak anyagi vonzatával már megbékéltem lelkileg, más szakkörökre járatja a gyerekeit, mi a nadrágokat finanszírozzuk, meg amúgy is, ki mondta, hogy megéri anyagilag gyereket szülni. De azért vannak olyan ruhadarabok, amiket kár lenne veszni hagyni, egyszerűen mert annyira szépek. Ez a hosszított felső például, amely egy kézimunkaóra áldozata lett könyök alatt.

Amíg rossz volt az idő, csak rakosgattam, úgy gondoltam, hogy igazán szépen bestoppolni úgysem tudnám. Ahogy viszont melegedett az idő, másik megoldás jutott eszembe: levágtam az ujjakat és sima cikkcakköltéssel végigmentem kétszer az anyag szélén. Automatikusan befodrosodott. Így most mindenki boldog: még kicsit meghosszabbítottuk a felső életét, ráadásul észre se lehet venni, hogy nem szándékosan ilyen.
p.s.: ha összeszedem az erőimet, levágom majd a lyukas farmerek szárát is, így lesz kábé 10 rövidnadrágja mindkét gyereknek. Akkor már csak a ragtapaszkészleteinket kell feltölteni udvari esések ellen.

5 megjegyzés:

  1. Az IKEA-ban kapni cuki mintás ragtapaszokat ;))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi, ott még nem is néztem. Amúgy a legmenőbb nálunk a starwars ragtapasz a H&M-ből, annak a kedvéért még szándékosan is csinál plezúrt Kristóf.

      Törlés
  2. Nálunk nincs biztonsági udvar sajnos, vagy ki tudja, de Balázsnak minden nadrágja lukas térdnél. :/
    Bence nadrágjait szépen el tudtam rakni, de Balázs kicsi kora óta amortizálja őket. :( Most hogy elővettem Milánnak a 86-os ruhákat kellett rádöbbennem, hogy van vagy 50 body/poló/felső, de egyetlen egy nadrág SINCS.
    Úgyhogy nem elég, hogy minden cuccot(cipő,nadrág,felső) kinőtt mindegyik, de mindenkinek vennem is kell, áááá anyagi csőd! és a macera, mert Bencének(10) már akármit nem vehetek :S
    Azt csak mellékesen írom, hogy van pár olyan cipő/szandál amit megvettem, de végül nem hordta Balázs, de persze ezek mos tvagy kicsik Milánra vagy nagyok, mert ugye Milán tavaszi baba volt, Balázs meg nyári. Nem sikerült jól időzíteni. :D Gondolom mire jó lesz Milánra a 25ös szandál, addigra már bundás csizma kell :/
    Hiába no, akárhogy is gondolkodom, kell nekem még egy gyerek ;) különben ki fogja elhordani :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez egy elég nyomós érv még egy gyerekre :) Nekem egy 18-as cuki delfines kiscsizma van meg még mindig - háta-alapon. A legtöbb cucctól nem esett nehezemre megválni, de ez annyira cuki, hogy még várok, hátha...

      Törlés
  3. Az én lányom szerencsére nem egy nadrágfaló, azt a néhányat, amit sikerült kiszakítania rávasalható matricákkal tettem újra használhatóvá. A H&M-es elég jól ragad felvasalva, de rá is lehet varrni, ha nem tart rendesen. Persze függ a lyuk méretétől is...
    L

    VálaszTörlés