2013. február 7., csütörtök

Lover's knot kendő


A 2013-as terveim közül az elsőt már teljesítettem is: kipróbáltam és egész jól begyakoroltam a lover's knot vagy más néven Salamon-csomó mintát.
Egy színátmenetes kevertszálú zoknifonalat használtam hozzá, ami azért fontos, mert a 100% gyapjú erre a mintára nem alkalmas. Ha nincs műszál a fonalban, akkor víz hatására a laza csomók kinyúlnak és elvész a kendő habos jellege.
A Barka horgolósuli instrukciói alapján dolgoztam, ahol minden tökéletesen érthető volt.
Horgoltam még egy sálat is ezzel a mintával pasztell sárgás-zöldes színben, amit ha érdeklődés van rá, szívesen ki is sorsolok a blogszülinap keretében tavasszal. Addig is viszont még mindig lehet jelentkezni Kern Ági novelláskötetéért egészen vasárnapig, ha még nem ismeritek, ne hagyjátok ki!

2 megjegyzés:

  1. Ettől megijedtem. A nyáron horgoltam ilyet pamutból, és elajándékoztam. Szerinted már az is egy szekrény aljában nyúlik, és portörlő létét várja?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pamutban nem vagyok biztos, csak a tiszta gyapjúról derült ki a FB kötős-horgolós csoportban, hogy pórul jártak vele páran. Csináltam azért próbát több fonalból, és nem az lett, hogy teljesen hordhatatlan, csak nem ilyen laza-habos. Szóval azért a portörlő elég valószínűtlen. :)

      Törlés