2013. január 28., hétfő

Wokebéd cukkinivel


Időnként megkockáztatok egy-egy olyan fogást, amiről 99%-os biztonsággal előre tudom, hogy a gyerekek le fogják fújolni. Ilyenkor aztán én vagyok a legjobban meglepve, ha mégis esznek belőle - ráadásul láthatóan élvezettel.  Pedig az egész úgy indult, hogy volt egy nagyobb adag rizs a hűtőben múlt vasárnap óta - ami szombaton már erős cselekvéskényszert jelent, meg pár cukkini, amiből eredetileg sütit akartam sütni.

Két cukkinit hosszában felnegyedeltem, aztán kb. egy centisre daraboltam. Egy csomag füstölt tofut felkockáztam. A füstölt tofu egyébként a spontán, más néven előre nem tervező háziasszony megmentője, ugyanis pácolás nélkül sincs mosogatószivacs íze. Mármint a tofunak.
Mivel nem számítottam rá, hogy a gyerekek is enni fognak belőle, nyugodt szívvel egy óriás gerezd fokhagymát is apróra vágtam.
Az én személyes konyhai luxusom, hogy használok izgalmasabb olajakat is, mint a napraforgó. Sőt, ez az a fajta, ami egyáltalán nincs készleten és mert hirtelen nem jut eszembe étel, amihez több, mint két evőkanál olajat használok per négy fő, nem is hiányzik, hogy legyen. Szóval ehhez a fogáshoz kb. két kiskanál dióolajjal kentem ki a wokot és ennek tényleg volt hatása az ízre. Először a fokhagymát dobtam rá, aztán a cukkinit és néhány percig kevergetve pirítottam. Aztán hozzátettem még a tofut, meglocsoltam az egészet 4 evőkanál szójaszósszal és fél citrom levével, pici borsot tekertem rá, majd hozzáöntöttem a poszt elején említett végnapjait élő főtt rizst. Amikor az egész egyenletesen átmelegedett, azonnal fényképeztem tálaltam. A dióolajon kívül más rafinált fűszerezés nem volt, de a roppanós cukkininek nem is hiányzott. Tökéletes ételválasztás volt egy lustálkodós szombat délelőtt után. Mivel a rizst nem kellett most külön párolni, nem egész 20 perc alatt készült el.

4 megjegyzés:

  1. Érdekes lehet a dióolaj és a füstölt tofu, egyiket se kóstoltam.
    A mi gyerekeink étvágyát a pálcikával evés bámulatosan meg tudta hozni :-)

    VálaszTörlés
  2. A dióolaj vmi fantasztikus, épp Hoferből vettem ázsiai cuccok polcáról nagyon jó áron sztem (talán 1 eur volt 2dl?) eddig salátához használtam és szuper! szezámolaj se rossz, de dió jobban bejön! tökmagolajat egy gasztros oldalon hallottam sima vanília fagyihoz tálalni s hónapok óta ezen agyalok, hogy nah mikor próbáljam ki?... :)

    VálaszTörlés