2011. augusztus 18., csütörtök

Horgolt sál lógó virágokkal

Az idei ősz színeivel nagyon meg vagyok elégedve: a vörös, a bordó, a teveszőr jól is állnak, meg szerencsére a meglévő ruháim közül is több újra elővehető. Na, nem mintha amúgy nem venném elő őket, de így legalább trendi is leszek. Csakúgy, mint azzal a majd másfél éve elkezdett sállal, aminek befejezéséhez épp az őszi kirakatok adták meg az utolsó svungot.

Egy régi sál alapján chunky fonalból, 7-es tűvel készült. Sajna a fonal márkájára már nem emlékszem, de az biztos, hogy egy tavaly elkészült vörös sapkámhoz illik tökéletesen: ugyanannak a fonalfajtának az egyszínű és a cirmos változatát kaptam meg egyszer régen, nagyon régen névnapomra. (Egyszerűen nem találom a bejegyzést, még az is lehet, hogy fel sem tettem, végül is semmi különös, egy sima sapka, még dísz sincs rajta.) Összetétele akril-gyapjú keverék közel fele-fele arányban. Ami külön jó: a képen látható bársony blézer, amit több éve turkáltam, azaz ennek a tökéletes hasonmása a D'Orsay kínálatában is szerepel. Mondtam, hogy trendi leszek idén ősszel :)
Egy barátnőm mondta, hogy eljön az az életkor, amikor minden nőnek előnyösebb a szoknya, mint a nadrág, ki is röhögtem anno, mondván, mekkora macera az, harisnya, szépcipő, jókislány viselkedés, de x darab őszi nadrág felpróbálása után kezdem belátni, hogy igaza volt. De hogy mégse kelljen annyira vasaltblúzos jókislánynak lenni, szoknya helyett egy ruhával leptem meg magam, kényelmes pamuttopot lehet alávenni, hossza ideális, éljen, részemről jöhet is az ősz!

6 megjegyzés:

  1. Hasonló cipő... A bársony blézer nálam is évek óta alapdarab, és újabban többet hordom a szoknyáimat. Hétfőn vettem egy nyári ruhát, valamit sürgősen kell hozzá horgolnom!

    VálaszTörlés
  2. És amilyen mákod van, épp mostantól van nyáriruhaszezon :)

    VálaszTörlés
  3. hogy es mennyivel jobb ez a kor, mint amikor meg a nadrag is jol allt:)

    VálaszTörlés
  4. Kíváncsian várom. Bár, hogy lehet-e azt még überelni, abban nem vagyok biztos :)

    VálaszTörlés