2011. július 11., hétfő

Mentás-citromos baracklekvár

Úgy voltam én a sárgabarack lekvárral egész idáig, hogy nyugodtan állhatott a polcon évekig, eszembe sem jutott enni belőle, valahogy túl édesnek találtam. De mert ma kaptam egy adag sárgabarackot egy kolléganőmtől, és sütni nem volt kedvem, inkább kísérleteztem egy kicsit.

1 kiló sárgabarackot - mag nélkül mérve - aprítóval összepépesítettem (nem folyékonyra, de nincsenek benne túl nagy darabok), lábasba tettem fél kiló zselésítő cukrot, hozzátettem fél citrom levét és három ágnyi mentalevelet. Főztem és öt-hat percig forrni hagytam, aztán kiötöttem üvegekbe, fedelet rácsavartam, majd fejjel lefelé fordítottam, mert ez volt a cukor használati utasításán. Három kisebb üvegnyi lett belőle, plusz egy kevés maradék, mondhatni tesztadag. A vizsgán átment, barackos és mégis savanykás. Lehet, hogy megszeretem a baracklekvárt?

10 megjegyzés:

  1. Jaj, nem szeretted a baracklekvárt! És mivel ettétek a palacsintát, grízes tésztát, rizsfelfújtat, rácsos sütit!? Annyi mindenhez kell! És a titka nem a citrom, hanem a kevés cukor! De jó lenne, ha megszeretnéd!

    VálaszTörlés
  2. en addig nem voltam nagy lekvarevo, mig magam nem foztem, mert nekem is tul edes es suru volt a bolti es gyakran a hazi is:-(
    aztan tavaly en tettem el rengeteg lekvart, toredek cukorral (siman zselesito nelkul) es minimalis fozessel, tartosito nelkul es azota szeretem a lekvart:-)
    mentas barackot en is ki fogom probalni!!! tok jo!! nalunk egyebkent telen fokent joghurtba/fagyiba kerult lekvar es el sem merem mondani hany uveg fogyott el:-)

    VálaszTörlés
  3. Ügyes! , menta eszembe sem jutott. Nekünk idén ipari mennyiségben terem a kajszi. Napok óta lekvár fő, tizenhét kiló ment le eddig.... volt vaníliás, nádcukros, karamellás. Aszalni is próbálok, meg elajándékozni, meg megenni, meg barackos süti, meg barack ivólé....
    Amúgyis idén sokkal savankásabb a barack. De mi nem is szoktunk bele annyi cukrot tenni, elájulok, mikor egy receptben az van, hogy 1:1 arányban gyümölcs és cukor.... az nekem sem jön be :-)

    VálaszTörlés
  4. Ó, hát gyerekkoromban leginkább ribizlilekvárt ettem, 100-nál is több bokor volt nagyszüleimnek. Ehhez képest a barack igazán elenyésző mennyiség volt. Palacsintát fahéjjal, grízes tésztát akkor se, ha pisztolyt tartottak a fejemhez, rizsfelfújtat mi szörppel ettük - ribizli, természetesen -, a rácsos sütiben meg más sütiben is oké a baracklekvár, az nyugodtan lehet édes. Ja, meg saját mézünk is volt, szóval simán el lehetett lenni baracklekvár nélkül. :)

    Kicsoda: És a zselésítő cukor nélkül is működik? De akkor mitől lesz sűrű?

    Cukormennyiséget én 2:1 arányban választottam most, de jobban szeretem a 3:1-et a gyümölcs javára.

    VálaszTörlés
  5. magatol:-) vagy lehet, hogy nem is suru, csak mi meg igy szeretjuk;-) szerintem en is 3:1 alatt vagyok jocskan.
    ma megcsinaltam mentasan 3 kg barackot!!! azaz a kenyersutom csinalta en csak az uvegbe kanalaztam. nekem nagyon izlik! csaszarmorzsaval koritettem, kanallal ciki lett volna...

    VálaszTörlés
  6. Kíváncsi vagyok, ízlik-e majd a mentás nektek is. Nálunk teljes siker :) A sűrűség kérdésében meg teljesen elbizonytalalnodtam. Tegnap este még egy adagot főztem, ezúttal szilvából, és az kevesebb cukorral is olyan kemény lett, hogy nem mozog az üvegben. Na mindegy, nekem tkp bárhogy ízlik, csak nem értem...

    VálaszTörlés
  7. A gyümölcsöknek a pektin és a gyümölcssavak mennyiségétől függ, hogy mennyire kocsonyásodik. Pl. a ribizli a legjobban, a cseresznye, a meggy, a bodza, az eper kevésbé.
    A barack szerintem közepesen. Egyébként én nem szeretem a zselésítő cukrot. Ha azt használom, valahogy érzem az ízén. Tehát marad a főzés, akár 105 fok fölé is, hogy elég sűrű legyen. Sajnos efelett nem olyan könnyű már eltalálni, hogy mikor jó.
    Egyébként most a Kaldeneker lekvárosháznak (http://www.lekvaroshaz.hu) van almapektinje.(természetes zselésítő anyag, a nyers alma héjából örlik, elvileg) Némely bioboltban is lehet kapni, de sajnos nem túl elrerjedt.
    Egyébként köszi a receptet, tavaly csináltam citromos, mentásat (újságban láttam), de most valahogy sehol sem találtam meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, látom, te nem kezdő lekvárfőző vagy :) Köszi az infókat - a ribizlivel nekem is ez volt a tapasztalatom, de nem gondoltam, hogy ez ennyire kiszámítható. Az almapektinnek utána fogok nézni, jól hangzik.
      Örülök, ha tudtad használni a receptem! :)

      Törlés
  8. Jahh és minél éretlenebb a gyümölcs, annál jobban kocsonyásodik/nagyobb a pektin tartalma.
    Isteni lett. Most fejeztem be az alma-barack-menta kombinációt - ez sajnos túl édes lett...
    Bár ez a véleményem mindig biztos sikert vetít előre a család a többi részénél.

    VálaszTörlés