2010. július 9., péntek

Karina nyereménysapija

A hőség ellenére a héten több őszi-téli holmit horgoltam. Részben azért, mert Karina nyereményét, egy őszi fiúsapit szerettem volna minél gyorsabban elküldeni nekik, részben meg azért, mert rámjött a pánik: mi lesz, ha szeptembertől drasztikusan csökken a horgolásra fordítható időm (ami nem kérdés egyébként). És amúgy is, Bécs az állandó szél miatt nagyon hideg város. Emlékszem, tíz éve nagy naivan kiköltöztem október elején sapka, sál, kesztyű nélkül - gondolva, hogy otthon a decemberi fagyokig ilyesmit úgysem hordok. (Ez életemnek egy korábbi szakasza volt természetesen...) És akkor október 15-én fejvesztve rohantam kesztyűt venni, annyira metszett a hideg szél. Szóval igen, végre egy hely, ahol a hobbimnak valódi létjogosultsága lesz!



Na de a lényeg: elkészült egy kedves-komoly fiúsapka, viselje egészséggel Doma!
Ez a sapka is kötődik egyébként Bécshez, mert a fonalat tavalyi kiruccanásunkkor ott vettem. Eredetileg azt gondoltam, hogy Apahajónak horgolok belőle, aztán mégis más színre volt szüksége, így ez készleten maradt és várta sorsa jobbra fordulását. Érdekes fonal egyébként, fele gyapjú, fele akril - ezt az összetételt szívesen használom télre. Sok vékony, lazán megfont szálból és többféle színből áll, afféle komoly fiús jellegű. Bohókássá a gombok teszik, különösen a kedvencem, ami olyan, mintha egy almába beleharaptak volna.



A másik télies cucc, amin épp dolgozom, Barka Napmadárból készül, és nagyon izgalmas, zebra-jellegű csíkok vannak alakulóban a gombolós sálamon. Remélem, hamarosan ezt is mutathatom, előtte viszont - már csak azért is, hogy magamat is emlékeztessem -, beharangozom, hogy a legközelebbi bejegyzésben vízre szállunk! Naná, ha már anyahajó!

13 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Tudom, hogy nem a legjobb időzítés egy másik kontinensen történő üzletel beindítására, csak szólok,hogy a város becenve, ahol élünk: Windy city és van 9 millió lakosa. jó kis piacnak tűnik. Mi még nem tapasztaltuk, de valaki mesélte, hogy jobbára nem is lehet az utcán telefonálni a szél miatt, mert a süvöltésen kívül semmi sem hallatszik

    VálaszTörlés
  3. Mikor Goubázol? Mert én is megyek, olybá tűnik, összehangolás nélkül is azonos időpontot remélek. :o)

    Nekem a sapka horgolása még mindig meglepetést eredményez, az egyszerű, fejre simulós nem megy és nem megy, nagy kaland ez nekem! :o) Viszont egyráhajtásos pálcában verhetetlen vagyok. :o)))

    VálaszTörlés
  4. A diszlexia első jelei:
    Nyereménypasit olvastam.... :-)

    Bécsbe összcsaládilag mentek hosszabb időre? Lehet, hogy írtad, de akkor nem figyeltem eléggé.

    VálaszTörlés
  5. Nyereménypasi?, na azt nem adok :D
    Igen, összcsaládilag utazunk ősztől.

    Goubára júli 18-án és 25-én megyek - mondjuk, Zazi, ha te is, akkor sokat nem fogunk tudni csevegni, hacsak nem egymás melletti standot kapunk. Mindegy, úgyis akartunk vmikor horgolós-cippzáras talit, nem? A pávás táskád amúgy láttam ma, és annyira, de annyira.

    Szandi, kösz az ötletet, amennyiben nemzetközi piacra is szeretnék terjeszkedni, feltétlen Ch-val kezdem :D Addig is küldhetek neked egy csini sapit!

    VálaszTörlés
  6. jelentem, Becsben szélcsend van most és 35 fok, de azért nem aggódom, hogy októberre nem lesz itt alpesi hegyekből lezúduló hideg szél. CSak most szerencsére nehéz elképzelni, a tengerésznyaklánc jobban a illik a hangulathoz. Ki is megyek mindjárt az Öreg-Dunához.

    VálaszTörlés
  7. ÉN 18-án megyek, utána nem tudom, mikor, felesben leszek BogárKreával! Pávás táska? Szerintem összekeversz valakivel, így nem is veszem magamra! :o)

    VálaszTörlés
  8. Drága Anyahajó! Elkészült a fotó az én kis nyereménypasimmal és a sapival. Még egyszer nagyon köszönjük, nagyon tetszik. Itt meglesheted a boldog tulajdonost :
    http://3fiaalkot.blogspot.com/2010/07/nyeremenysapi.html
    karina

    VálaszTörlés
  9. Karina: Nagyon cukor -ez a mosoly :)

    Zazálea: A lányodnál volt, és bele volt varrva a cimkéd, úgyhogy félreértés kizárva, legfeljebb te nem pávásnak titulálnád. A felső sáv mintája engem pávatollakra emlékeztetett, de hogy tényleg az volt-e, nem tudom. Az alja zöldes.

    NH-né, tök jó, hogy Bécsben is lesz blogos ismerős! Erre eddig nem is gondoltam.

    VálaszTörlés
  10. Ja, igen, tényleg, lenyúlta a gyerek, mielőtt a táskák és ő haza érkeztek volna. Igen, igen... akkor mégis az enyém a dicséret, magamévá tettem, pár nap polcon heverés után. :o)

    VálaszTörlés
  11. Szia! Nagyon tetszik a sapi! Ehhez hasonlót kezdtem el horgolni az én kisfiamnak is, de valahogyan nem sikeredik. Te hogyan szaporitottad a buksi tetején?

    VálaszTörlés
  12. Húha, nehezet kérdeztél. Leszámolni már nem tudom, mert már nincs nálam a sapi. De alapvetően úgy szoktam szaporítani, hogy 12 pálca, köv. sor minden pálcába két pálca, köv. sor minden másodikba szap, utána minden harmadikba, stb. És amikor már majdnem jó a bőség, akkor csinálok egy ugrást, mondjuk csak minden 10. szap, attól lesz kicsit "meredekebb" az ív.

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm, kipróbálom.Vagyis Te is úgy készited, hogy mérsz, horgolsz, bontasz?

    VálaszTörlés