És neked erre mikor van időd?

Ismeritek? Szerintem akinek olyan hobbija van, aminél látszik valami kézzelfogható végeredmény, pláne ha annak a lakásban is nyoma van, az ezt a kérdést hetente hallja. Nem kell lélekbúvárnak lenni hozzá, hogy a kérdezett pontosan tudja, mire gondol a kérdező: képtelenség, hogy egyszerre legyen képes valaki a házimunkát, a gyereknevelést, a normál állását és még a hobbiját is belepasszírozni az idejébe.

Általában félmondatokkal szoktam válaszolni, mint például „amikor a gyerekek alszanak” vagy vicceskedve „miközben a férjem pakolja a cuccokat a mosogatógépbe” vagy „ó, hát erre mindig, de cserébe nincs időm porszívózni”.

Azért előfordul az is, hogy a kérdésből azt a vágyat hallom ki, hogy az illető szeretne szintén hobbizni, csak tényleg nem látja a saját napirendjében azt a szabad teret, ahova még ezt a tevékenységet is belecsempészhetné. És ilyenkor úgy érzem, válaszolhatok kicsit részletesebben is, mint egy vicces félmondat, és elmondhatom, hogyan kezdődött ez nálam. Mert hát számomra sem volt mindig természetes, hogy hobbira pedig van idő. Érdekes módon akkor sem, amikor még nem voltak gyerekek. Mert akkor meg munka volt, lelkészként eleve definiálatlan időkeretek között, ami azt jelentette, hogy mindig, amikor ébren vagyok és „teljes embert kívánó szolgálat” néven futott.

Számomra az áttörést egy olyan FB-csoport jelentette, aminek a témája a hobbi napirendbe integrálása volt. Sajnos azóta már nem tudom, mi volt a csoport neve és létezik-e még. Az ottani irányelv az volt, hogy ha valaki szeretne valamit alkotni (akár írni, akár valami kézműves dolgot), de nem kifejezetten tudja, hogy mit és mikor és nem is érzi mondjuk ügyesnek magát, az egyszerűen kezdje el, hogy napi 10 percet elkülönít és azalatt ír, rajzol, kézműveskedik. 10 perc nem sok, épp ezért megoldható nagyjából mindenkinek, legfeljebb 10 perccel kevesebbet facebookozik aznap vagy ha nagyon nem megy másképp, 10 perccel később fekszik vagy korábban kel.

A 10 perc másik előnye, hogy nincs az az elvárás, hogy tökéleteset alkosson ezalatt az ember. Ennyi idő alatt nagy valószínűséggel nem lesz kész egy festmény, egy novella. De egy keveset lehet hozzá rakni, és ha nyitva marad valami, akkor legalább űzi az embert a vágy, hogy másnap folytassa, és az értékes 10 percet nem azzal tölti, hogy gondolkozik, mit is kellene alkotni (hogy aztán semmi ne jusson eszébe).

A 10 perc persze később észrevétlenül 15 lett, aztán 20. Adott esetben ki is maradt, amikor mondjuk beteg voltam vagy ilyesmi, de a következő napon folytatódott a rendszer és észrevétlenül normalitássá vált, hogy van olyan időablak, amit teljesen szabadon osztok be és senki nem szakíthatja meg. A normalitássá válás következménye egy bizonyos idő után az lett, hogy a család többi tagja számára is normalitás lett. A gyerekek azóta – életveszély esetét leszámítva – úgy kérnek valamit, amikor kötök, hogy „miután befejezted ezt a sort, tudnál...”.

Szóval véleményem szerint a hobbizáshoz nem is időt nehéz találni, hanem az a nehéz, hogy a nő saját magát megtisztelje azzal, hogy szabadidőt ad magának. Ha ez megtörténik, általában a család is tiszteletben tartja, legalábbis nekem ez a tapasztalatom.

Ezt a bejegyzést egyébként nagyon közhelyes blogger módján, egy Starbucksban írom szombat dél körül. Az egyik gyerek innen öt percre szülinapi buliban van és volt három szabad órám. Ha hazamentem volna, majd újra érte jövök, akkor utaztam volna másfél órát és lett volna otthon másfél órám, amit gyors főzéssel és ebédeléssel töltöttem volna. Ehelyett megkértem Apahajót, hogy süsse meg a csirkemellet és főzzön hozzá rizst, ebédeljenek ketten a másik gyerekkel, aki amúgy filmet akart nézni otthon. (Miután rendet rakott a szobájában és kiporszívózta, ez volt a feltétel.) Ez persze kompromisszum, mert kimaradt a közös étkezés, nekem meg citromos muffin az ebédem, ami nem túl egészséges, cserébe viszont volt három szabad órám, ami alatt megírok néhány blogbejegyzést előre. Szóval valahogy így, kompromisszumokkal, a család többi tagjának háztartásba való bevonásával és apránként. Ez az én titkos receptem. És ti hogy csináljátok?

Tervezőfüzet kis büdzséből

Történt egyszer nem is olyan régen, hogy megelégeltem a cetlikáoszt. Ide is, oda is szoktam jegyzetelni mindenféle ötletet, tennivalót, információt, amire hamarosan vagy majd egyszer szükségem lesz. Még abból az időből, amikor rendszeresen írtam naplót, vannak gyönyörű, megkezdett füzeteim, amiket aztán egy darabig mindig használok különféle dolgok feljegyzésére, projektnaplóként, céltervezőként. Ez mind remek lenne, ha nem vált volna egy idő után teljesen átláthatatlanná az egész, minek következtében már akkor is zavarba jöttem, ha lett volna időm csinálni valamit. Mert igen, persze, tudom, hogy volt egy remek ötletem. De mi is volt az és hova írtam fel? Na hát így.

Ebben a mindenre elszánt lelki állapotban úgy adódott, hogy Muzsi, akit a gyönyörű kötésmintáiról ismertem csak, felajánlotta nekem, hogy bevezet az általa használt tervezőrendszerbe, mégpedig szkájpon, mégpedig ha ráérek, most azonnal. Persze, hogy ráértem. Amiket elmondott, abból nagyon sok olvasható egyébként a blogján is, nézzetek be ti is! Én azóta is visszajárok egyébként, mert ezt a rendszerező gondolkodásmódot nem lehet egyik pillanatról a másikra elsajátítani.

Egyébként az a vicces, hogy amikor munkáról van szó, akkor nagyon jó vagyok a rendszerezésben meg a tervszerűségben, szépen dokumentálok minden lépést, tudom, hogy milyen információt hova mentek. A privát életem kicsit más. Ott eleve kevesebb időm van adminisztrálni, több a zavaró tényező, állandóan megszakítanak, bármit csinálok, szóval az otthon nehezített terep. De kb. két hónap után most úgy tűnik, sikerült egy egyszerű, számomra működőképes rendszert felállítanom. Lehet persze még dizájnosabbá tenni majd, de most a rendszer maga volt a lényeg.

 Első lépésben eldöntöttem, hogy a zsebnaptár plusz két füzetre redukálom a cetli- és füzetkáoszt.
Az egyik füzet egy keménykötésű naplószerűség, eddig is ebbe írogattam mindenféle célokat. Most annyit változtattam, hogy fejet hajtottam a realitás előtt, és beláttam, hogy egy hónapba úgysem fér bele több, mint ami egy dupla oldalra felírható. így a havi terveket külön kategóriákra szedve, de egy dupla oldalra írom fel. Mivel a munkahelyi dolgokat nem itt vezetem, ezért csak hobbival és családdal kapcsolatos kategóriák vannak:
 Kötés-horgolás: Milyen projekteken akarok dolgozni
Utazás: Hova megyek a hónapban - ide a szolgálati utak is jönnek, mert ez a része eléggé kihat a családi életre is.
Futás: hány km a havi terv, esetleg milyen futóeseményre megyek
Könyvek: Miket szeretnék olvasni vagy kiolvasni
Kódexprojekt, amiről majd külön írok egyszer
Kiállítások: úgysem nézem meg mindet, amit tervezek, de legalább legyen miből választani, ha épp rám szakad egy délutánnyi szabadidő
Találkozások/ Barátnőzés: Kivel szeretnék találkozni
Gyerekekkel kapcsolatos intézendők és mérföldkövek, szülinapi meghívások
illetve ebben a hónapban még a Nyaralástervezés is.

Ahogy telik a hónap, mindig vissza-vissza nézek ide, és boldogan pipálom ki, ami elmúlt, kiolvastam, megnéztem, befejeztem, megszerveztem. Csak nem vagyok annyira hozzáragadva a kanapéhoz, mint amennyire fáradtnak érzem magam esténként...

 A másik füzetem a tematikus tervező. Ez a táskámban van egész nap, ide jegyzem fel a különféle ötleteket, amik eddig cetliken keringtek az íróasztalomon és a táskáimban. Szerettem volna olyan funkciójú füzetet, mint a filofax, csak éppen kevésbé költséges verziót. Hogy a különböző témákat el lehessen választani, kis füleket ragasztottam egy-egy lapra. Témától függ, hogy mennyi oldalt hagytam két fül között. A műanyag fülek kb 5 euróba kerültek, ami azért egy filofaxhoz képest egész jó. Filctollal és tollal is írható a felülete, a töltőtoll is megmarad rajta, de egy kicsit száradni kell hagyni.A papírhoz képest előnye, hogy strapabíró, nem gyűrődik a táskában sem.

A kategóriák úgy születtek, hogy egy ideig figyeltem magam, milyen ötletek záporoznak a fejemben a legalkalmatlanabb pillanatokban. Például blogbejegyzések témái, könyvek, amiket majd ki szeretnék venni a könyvtárból, a gyerekek vicces mondásai, amiket persze azonnal a legritkább esetben sikerül feljegyeznem, mindenféle kézműves dolgok, amiket ki szeretnék próbálni majd valamikor még életem során vagy egész konkrétan a hétvégén.
Aztán vannak azok a szekciók, ahol valamit a dokumentálás kedvéért jegyzek fel:
- múzeumokról, kiállításokról mindig egy pár mondatot, miután megnéztem
- a két 2015-ös kihívásom kategóriáit: a 15 kötött-horgolt cucc és a 12 tudomány-12 könyv moly.hu-s kihívást. Melyik kategóriához mit szeretnék elolvasni/ elkészíteni illetve mi az, ami már megvan.
- a happy days fül alatt pedig majdnem minden napról felírok valamit, ami jó volt, szép volt, amire szeretnék emlékezni.

A legfontosabb oldal, ami tényleg megváltoztatta az életemet a "Mit hobbizok este?" fül alatt van.

Ismeritek azt, hogy valami fontos tevékenység közben - vizsgára tanulás, munka, stb - jut eszetekbe valami, amit feltétlenül szeretnétek este megcsinálni? Természetesen nem a mosogatás, hanem valami hobbiféleség. Ez aztán annyira bele tud fészkelődni a fejbe, hogy szabotál minden egyéb tevékenységet, csökken a munka hatékonysága, minek következtében tovább kell bennmaradni az irodában, a hobbira meg végül nem marad idő és/vagy energia. Nem ideális. Most egész egyszerűen azt csinálom, hogy ha eszembe jut valami esti programra vonatkozó ötlet, gyorsan felírom, az agyam nyugtázza, hogy most már biztonságban van a zseniális ötlet, és már el is engedi. A munka mehet tovább teljes erővel, este pedig csak felcsapom a füzetet és látom, mit is lehetne csinálni, most hogy ennek van itt az ideje. A vicces az, hogy estére többször fényét veszti a napközben remeknek tűnő ötlet, vagy a háromból csak egy fér bele valójában az estébe. Duplán jó, hogy nem töltöttem több időt a gondolattal, mint amennyi a két szó feljegyzése volt.

És ti hogy csináljátok? Cetlikáosz vagy szép füzet? Papíron vagy elektronikusan? Működik a rendszer? Ha nem, tényleg nagyon ajánlom a Muzsi blogját, ahol vicces módon épp tegnap jelent meg egy poszt a saját tervező megalkotásáról. Pedig össze se beszéltünk :)