Másfél hónap eltelt, mióta Nyalkáról hazajöttem, de nincs nap, hogy ne gondolnék vissza rá: az atmoszférára, Colette fantasztikus vega töltött paprikájára, Anita zöldséglevesére, az órákig tartó monoton böködésekre a nemezelőtűvel, az egész lelassult időre azon az egy nyári héten. Az idő lelassulását ott éreztem leginkább, amikor előszedtem a hímzőkeretet. A hímzés egy olyan tevékenység, ami kb. 7 éve valahogy ott az agyam egy kis szögletében, de eddig inkább csak mások munkáiban gyönyörködtem. Annyira erősek a gyerekkori frusztráló emlékek, hogy nem és nem sikerült szépen kihímezni a technika órai matyómintás terítőt, hogy inkább tartottam a távolságot.
A harmadik-negyedik nap körül Nyalkán már volt mögöttem annyi sikerélmény gyöngyhorgolásban, nemezelésben, freeform horgolásban, hogy meg mertem kockáztatni egy esetleges fiaskót is - na, ekkor kezdtem el a hímzést. Egy öltésgyűjteményt vettem magam elé, és találomra kipróbáltam ezt meg azt. Ahol elakadtam, kaptam segítséget Ildikótól, és hirtelen a legbonyolultabb öltés, az ágasbogas, amit otthon hiába próbáltam elkapni, egész szépen sikerült.
Amikor megtelt az első textil, előszedtem a másodikat, és
ezt a könyvet, és ebből inspirálódva készítettem el ezt a hímzést:
Harmadiknak pedig ugyanebből a könyvből egy olyan képet választottam, ami már inkább meditatív, mindössze egyetlen öltésfajtából áll, és a színeken van a hangsúly. Amikor ez kész lett, még nekiugrottam egy negyediknek, de azt félbehagytam. Ennyi hímzés volt bennem ezen a héten.
Nem is nagyon reméltem, hogy otthon, a megszokott környezetemben is
képes leszek ennyire aprólékos, koncentrálást és jó fényt igénylő dolgot
csinálni. Aztán tegnapelőtt valahogy újra elkapott a láz. Hamarosan folyt. köv.!
