Szívecskés tolltartó tapestry crochet technikával

Azt hiszem, még soha nem horgoltam semmit, ami szívecskés, Valentin-nap közelében pedig pláne nem. Van bennem valami, ami egyszerűen ódzkodik ettől az ünneptől - és nem azért, mert nem ősmagyar tradíció. Úgyhogy amikor rájöttem, hogy minden ellenkezésem ellenére ez a poszt benne lesz a januári szívecskés kézműveshullám fővonalában, akkor elbizonytalanodtam kicsit. Mentsem el inkább későbbre a bejegyzést? De látjátok, bátor vagyok, merek mainstream is lenni nagyritkán.

A 16/2016-os kihívásban a tapestry crochet technikával kezdtem az évet. Szándékosan csak egy apróbb tárgyat készítettem, mert sok, rengeteg a félkész cucc itthon. Ami persze nem rossz, mert legalább újra felelevenítem a WIPszerda sorozatot. Másfelől viszont ha valaki le akar ülni az egyébként hatszemélyes kanapénkra, akkor az nagyjából 15 perces rámolási idővel számoljon - és valahogy úgy érzem, hogy van a család tűrőképességének egy határa, és sürgősen csökkentenem kell a WIP-ek számát, ha nem akarom eddig a határig vinni a hangulatot. Ja, hogy el lehetne pakolni a kanapéról a WIP-eket? Neeeem, hiszen akkor hogyan jönne az inspiráció, hogy melyiket horgoljam tovább épp?

Teljesen büszke vagyok magamra egyébként, mert a tartóka befejezése után egy héttel már a cippzárt is bevarrtam, ami abszolút személyes rekord - pedig még csak nem is volt határidő. A cippzárbevarrásnak egyébként hamarosan hosszabb posztot fogok szentelni. Nem a technikának, hanem a lelki vetületének, mert az is van neki, de tényleg.

Anya, ha jó, a saját gyerekének adja oda a tolltartót, habár szívesen megtartaná magának is. Mert a gyerek mindig panaszkodik, hogy fűfavirág kap tőlem mindent, csak ő marad ki mindig. És hogy ne feledje, kitől kapta, raktam rá szép címkét is.

A 16/2016-os kihívásban rögtön két kategóriát is kipipáltam ezzel a helyes kis darabbal: táska és tapestry crochet.