2014. március 8., szombat

Céklaleves római köménnyel



Ez a recept nem épp időtakarékos, cserébe viszont a céklát nem nyersen kell meghámozni, hanem amikor már meg van sütve, szóval jóval egyszerűbb a művelet.

3 kisebb céklát alufóliába csomagolva másfél óráig 200 fokon sütöttem és meghámoztam. Aprítógépbe tettem a négybe vágott zöldséget, egy pohár céklaivólét, másfél dl natúr joghurtot és 1 tk dijoni mustárt. Összeturmixoltam, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy leves sűrűségű lett. Mivel ekkor már a folyékony hozzávalók miatt eléggé kihűlt az eredetileg forró cékla, még rövid ideig lábasban melegítettem. A legvégén beletettem két tk őrölt római köményt, kevés sót és 4-5 tekerésnyi borsot, majd petrezselyemzölddel tálaltam. Sóskiflikarikákkal tökéletes vacsora például vasárnapra. Még a közelgő hétfő gondolatát is elviselhetővé teszi.

2 megjegyzés:

  1. A céklapucolás mindig öröm. Egyszer nyersen, akkor nem pocsékolsz időt, alufóliát, stb. Legközelebb sütve, akkor nem kell nyersen harcolnod a gumókkal. Legközelebb kezdheted megint fordítva. :)

    VálaszTörlés
  2. Persze legközelebb odakészítek fonalat is, szerintem gyönyörűen megfestené :)

    VálaszTörlés