2013. október 8., kedd

Az őszi KnitSimple

Igaz, hogy a nyáron kötött Fairy Meadow első látásra nem a legegyszerűbb kendő, de azért még mindig jócskán a próbálkozó kezdők közé sorolom magam. Szükségem van nagyon részletes, a legmagátólértetődőbb dolgot is szájbarágó leírásokra. Aztán arra, hogy vagy legyen bonyolult a minta, de legalább kicsi a projekt, hogy elkészüljön még mielőtt kimegy a divatból vagy legyen nagyobb, de akkor egyszerű. A KnitSimple magazinnak eddig két számát ismerem (az elsőről itt írtam és épp most kötök belőle egy nyakmelegítőt egy csereberére, erről még fogtok hallani.). Mindkettő nagyon tetszik, pont nekem való. Pont jó nehézségi fok, pont az én ízlésem. Szerencsére az van, hogy nemcsak azért szeretem az egyszerűt, mert csak azt tudom elkészíteni, hanem amúgy is. (És persze nem is igaz, hogy az egyszerűt feltétlenül el tudom készíteni, mert mondjuk körbekapcsolni sima szemeket se tudok csavarodás nélkül, bármilyen egyszerű is sokak szerint. Igaz, ugyanez horgolva se megy, egyszerűen mindig megcsavarodik, amire horgolásban azért van ellenszerem, kötésben még nincs.)

kép innen

A 2013-as őszi KnitSimple-t elsősorban a lányos anyukák fogják nagyon értékelni tudni, a modellek kb. harmada ugyanis kislányoknak készült. Van sapka-sál több változatban (a tornacipőt mintázó sál különösen cuki), ezek közül egyet akár fiúknak is el tudok képzelni más színben. Van boleró és kardigán, de kedvencem a mell alatt szabott kabátka két kontrasztos színből. A második harmad női sapka és sál, vannak kifejezetten izgalmas fazonok is, és a horgolósok is tanulhatnak egy új technikát - nekem legalábbis újnak számított az a fajta sapka, ami függőlegesen csíkos és keresztbe készül, viszont szépen gömbölyített fazon. Meglátjuk, mikor jutok hozzá, hogy kipróbáljam.
A harmadik harmad csupa női pulcsi csavart mintákkal, ahogy az a hideg évszakban illik. Ezek csodaszépek, de egyelőre nekem túl nagy falatnak tűnnek. Ha a sapkakötés osztályát kijártam, akkor viszont már garantáltan megpróbálkozom a pulcsival is. Csak az a fránya körben kötés ne lenne olyan riasztó!

2 megjegyzés:

  1. Valami ilyesmit tervezek Lucának a maradék Zauberball Frische Fische-ből: http://www.ravelry.com/patterns/library/cayenne
    Körbekötve. Nem kéne találkoznunk?
    Lilla

    VálaszTörlés
  2. Ó, látod, amúgy is gondoltam már, hogy kellene, így meg pláne! :)

    VálaszTörlés