A puding próbája

A kötők-horgolók között időről időre felvetődő kérdésre válaszolok most: Hordod is, amit készítesz?

A kérdés elsőre furán hangzik, mert minek is horgolna, kötne az ember magának, ha nem azért, hogy hordja. De ott a másik oldal, ami miatt igenis, jogos a kérdés: sok kötőnek - és én is köztük vagyok - mások a preferált fonalszínei, mint a ruhatárának színei. És mert valljuk be, senki nem szeret mindenféle ruhadarabot készíteni, viszont amit szeret, abból általában többet termel, mint amennyit hordani lehet.

Nálam a kritikus szín a lila és a narancssárga. A lila bizonyos árnyalatai jól állnak ugyan, de én nemcsak ezeket szeretem horgolni. Sőt, nem elsősorban ezeket. Nagyon vissza kell fognom magamat illetve a kezemet, hogy ne éljen önálló életet egy fonalbolt lila polcai előtt vagy ne klikkeljen eszeveszetten a webshopok lila szekciójában. Azért van ez az SBS, ezt nagyon jól eltaláltam, itt stimmel a szín, a méret, a vastagság, ezt sokat használom minden évszakban: télen sálként, egyébként kendőként.

És akkor itt jön a kulcskérdés, hogy gombhoz-e a kabátot. Nálam így esett, az idén esedékes kabátvásárlásomnál az számított, hogy ezt a lila SBS-t tudom-e hordni hozzá. Meg ezt a vörös krizantémkendőt. Végül szerencsére találtam egy meleg, ha akarom sportos, ha akarom, elegáns kabátot a Zaraban, nagyon hasonlít erre, csak valamivel hosszabb és kapucni nélküli. A facebookon valamikor élénk eszmecserét folytattunk az ideális kabátszínről, és nálam kiütéssel győzött a semleges középszürke. Nem fekete, mert abban akkor is betegnek nézek ki, ha nem vagyok az, viszont elég semleges ahhoz, hogy többféle kendő is passzoljon hozzá. Például a superchunky SBS, a kis elfuserált, ami pont egy pár árnyalattal világosabb a kabátnál. De hogy ne legyen zavaró - és tőlem nagyon idegen - a csupa szürkeség, a képtelen Piroska-sapimmal szoktam feldobni. Azért képtelen, mert le se fényképeztem, annyira egyszerű.

Volt még egy ruhadarab, ahol inkább a technika izgatott, és nem voltam biztos benne, hogy hordható is lesz, végül mégis nagyon bevált a hétköznapokban. Erről a lajbiról van szó. A színe fonalban nem volt valami hajdeszép és élvezet a szemnek, viszont rettentő praktikusan a barnás topokat feketésíti és ezzel némi eleganciát kölcsönöz nekik, a feketéket meg színesíti és megakadályozza, hogy zombinak nézzek ki. Ráadásul tökéletesen illik hozzá a Kricsár nyakláncom, ami már nemzetközi ismertségnek örvend, mert kivétel nélkül minden konferencián megkérdezik, hogy honnan van és egekig dicsérik.

De például ezt a kardit már sokkal ritkábban hordom, mert valahogy ez a kék szín nem annyira illik a ruhatáramba. Egész pontosan egyetlen tengerészkék hosszúujjú felsőm van, amivel szeretem viselni. Még jó lenne persze világosokkal is - a tiszte fehér nálam kilőve, az ugyanaz a hatás, mint a fekete - de a basic bézs pólók is legtöbbször furán állnak vagy átlátszóak, szóval így marad a sötétkék meg az, hogy nem használom ki túlzottan.

Az utóbbi idők horgolásaival tehát úgy tűnik, sikerült a ruhatáramat is jól bővíteni, nemcsak a szekrényben lévő cuccok számát gyarapítani. És persze ezzel együtt jön a gondolat, hogy mire is van még szükségem. Hát, úgy nagyjából semmire, illetve amire, azt nem tudom magam elkészíteni. (pl. ötujjas kesztyűt) Na jó, a félkész dolgokat még majd befejezem valamikor, na de aztán?

Azon is morfondírozok közben, hogy mi legyen azokkal a fonalakkal a készletemből, amikből egész biztos nem lenne a ruhatáramba beilleszthető darab, mert totális melléfogás a színük. Ötletekért, javaslatokért hálás vagyok!

Most már csak egy kérdés maradt: Mit csináltok a megunt, elhasználódott saját készítésű cuccokkal? Nekem nagyon nehezemre esik leselejtezni ezeket, pedig ezeken is látszik egy idő után az a bizonyos vasfog...