2010. január 7., csütörtök

Előre mondom, az év fonala



Talán kicsit elhamarkodottnak tűnik január 7-én egy fonalról kijelenteni, hogy ennél szebbet az évben valószínű nem fogok találni, na de ez annyira különleges, hogy meg merem kockáztatni ezt a kijelentést.

Gombolós sál készül belőle, és szokásommal ellentétben tegnap bespájzoltam belőle, hogy horgolhassak magamnak egy rövidujjas kardit. Alapvetően nem szoktam kardikat meg pulcsikat horgolni, mert az alapanyag ára nagyjából a duplája lenne egy kész pulcsi árának, de ezzel egyszerűen muszáj volt kivételt tennem.



Különben ugyanennek a fonalnak egy másik színárnyalatából készült az a gombolós sál, amit szerintem eddig még nem mutattam itt, pedig már a meska akciós polcán telel pár napja. Tiszta gyapjú, és egyben egy újabb bizonyíték arra, hogy a gyapjúval kapcsolatos összes előítéletemet sutba kell dobnom - ez sem szúrós, viszont amolyan lélegzősen meleg. És még van egy gombóc lilás árnyalatú is a polcomon, szóval csak idő kérdése, hogy ő is testet öltsön.

15 megjegyzés:

  1. Tényleg klassz, főleg hogy kikerüli azt a csapdát, hogy a motringban szuper, aztán megkötve/horgolva vhogy nem az igazi ...
    Elárulod a lelőhelyét?

    VálaszTörlés
  2. A színeit látom, a tapintását elképzelem. Az tuti, hogy jó ránézni!

    VálaszTörlés
  3. Tényleg szép, de csalós, mert nekem szúrósnak néz ki. Milyen fonal? És mennyire drága?

    VálaszTörlés
  4. Én is szívesen megtudnám a márkáját, lelőhelyét, szabad :)??

    VálaszTörlés
  5. Igen, tényleg szúrósnak tűnik, de nem, csak szöszös. A Burdában vettem a József krt-on, nem épp olcsó, 790 ft 5 deka, de szerintem vastagon megéri. Freedom Spirit a márkája, tegnap három szín volt belőle, de amikor decemberben vettem, akkor még volt másik kettő is.

    VálaszTörlés
  6. Szerintem ezt a fonalat tettem vissza már háromszor a polcra pusztán azért, mert nem engedtem magam elcsábulni. Lehet, hogy mégis meggondolom magam? Nálunk a Müllerben lehet kapni, egy picivel lehet, hogy drágább:-(((

    VálaszTörlés
  7. Tényleg szép! Hasonló fonalat kaptam karácsonyra Angliából. Én egy babát horgoltam belőle. Mivel egy gombolyag volt, úgy gondoltam, olyasmit készítek, ami nem egyszeri téli dolog, hanem valami maradandó.

    VálaszTörlés
  8. Na most csak azert mondod, mert nem lattad eloben az en uj, festett padlizsan lilas gyapjam:-) Nem mintha nem lenne gyonyoru a kicsike (kedden utba is ejtem a burdat). Akartam volna vinni szombaton szinhazba, hogy megmutassam, de Barni lebetegedett:-( De ami kesik nem mulik:-)

    VálaszTörlés
  9. Noémi: Én úgy vagyok a pulcsikkal, hogy évekig hordom ugyanazt, a gyerekjátékok viszont sajnos nagyon hamar amortizálódnak nálunk, úgyhogy pont fordított a helyzet, mint nálad.

    Kicsoda: Ó, jobbulást Barninak! Lehet, hogy mi is jövő hétre halasztjuk, mert ma nagyiznak a gyerekek, és félő, hogy tőlük nem érünk oda 5-re a bábszínházba. De szerencsére egész januárban van 11-kor és 5-kor.
    Ó, igen, padlizsános gyapjam nekem is van fonásra váró, és az tényleg szép. Neked is Ercsutól? Akkor mégis elhamarkodtam? :)

    VálaszTörlés
  10. Az enyem sajat festesu!! es annyira szep, hogy egeszen oda meg vissza vagyok:-)
    A szinhazrol, ha mentek szamolj be, mert jovo het nekunk suru... asszem.

    VálaszTörlés
  11. Anyahajó!
    Azt elfelejtettem mondani, hogy a játékokat nem használjuk, hanem csak dekoráció a lakásban. A 14 és 15 éves fiaim amúgy sem igazán játszottak ilyesmivel.

    VálaszTörlés
  12. Noémi: Ja, az mindjárt más! :)

    Kicsoda: Ez is üdítős festés?

    VálaszTörlés
  13. van benne szolos udito es kek etelfestek:-)

    VálaszTörlés
  14. ja bocs, nem szoltam, h nekunk ma nem jo a szinhaz, cserebe a jovo heten sem, szoval rank most ne varjatok majd, sztem mi janaur utolso eloadasara jutunk majd el

    VálaszTörlés