2009. december 2., szerda

Ádventi naptár nekünk

Sokáig abból indultam ki, hogy idén is lesz a tavalyihoz hasonló ádventi kalendárium blog, aztán annyira későn gondoltam a megvalósításra, hogy végül elmaradt. Meg talán tavalyhoz képest még az is változott, hogy addig az volt az alap, hogy családozok, és abból az időből éppen kifért a naptár karbantartása, idén meg - pláne mióta ovi is van - folyamatosan azzal küzdök, hogy alig látom a gyerekeket, és akkor is kevés a csak úgy együtt töltött idő. Így aztán idén elhatároztam, hogy az ádventi kalendárium úgy fog kinézni nálunk, hogy minden nap próbálok valami extrát csinálni velük, sőt ideális esetben az egyik gyerekkel külön is. Mindenkinek szüksége van már erre. Így aztán ma - kihasználva a már nem beteg, de még nem megy oviba, ráadásul én is szabad vagyok ideális helyzetét - felmentünk a Normafához - és felavattunk egy nem épp új, de eddig a szekrényben várakozó sapkát. És mert a sapka sürgősen sálért kiált, azt hiszem, hamarosan Pécs felé vesszük az irányt - abba bizonyos zseniális fonalboltba.


4 megjegyzés:

  1. En pont erre jottem ra par hete. Azota heti egy napot otthon tartom oket es igyekszem kulon idot tolteni mind a kettovel.
    Jo ez az ovoda, de nekem nagyon hianyoznak:-(
    Jo a sapi, ez meliros fonal?

    VálaszTörlés
  2. Igen, elég vicces, a sárgától az okkeren át a babarózsaszínig változnak a színei. Meg még barna is van, szóval pont mint ez a kabát.

    VálaszTörlés
  3. Azt hiszem nem is találhattál volna ki jobb adventi naptárt. :) A sapka nagyon szép, ahogy a viselője is.

    VálaszTörlés
  4. Hihetetlenül jó ötlet az idei kalendáriumod! Azzal küzdöttem, hogy édességet mégsem adnék minden nap a gyerek kezébe, mini ajándékokat pedig szintén nem. Eddig elsinkófáltam a kalendáriumot, de engedelmeddel plagizálni foglak! ;)

    VálaszTörlés