2009. november 8., vasárnap

Babatakaró

Azt hiszem, még nem fordult elő, hogy egy kérést ilyen lassan teljesítsek. Hajni már nyár óta várja a lila babatakaróját. Egyszer már kész is volt, aztán lebontottam, mert nem voltam elégedett, és kellett egy "kis" idő, amíg lett újra lelki erőm belekezdeni.


Egyébként amikor a horgolással ismerkedni kezdtem, az egyik első darab, ami megtetszett és kinéztem, hogy majd egyszer megcsinálom, az pont egy pikniktakaró volt. Aztán később egy másik. De amikor rájöttem, hogy szélkakas jellememnek még egy pulcsi is túl nagy falat - értsd: csak egyet fejeztem be eddig, mert annyi más érdekes minta vár és csábít -, akkor lemondtam a takaróról. Ez a mini, 60X70 centis jó 15 óra munka volt, vajon mennyi lenne egy felnőtt méretű, amibe jól be lehet burkolózni? Csak csodálattal adózom azoknak, akik nemcsak elkezdeni, de befejezni is képesek egy felnőtt méretű takarót. Pedig az érzés miatt nyilván megérné. Talán valamikor jellemfejlődök annyit, hogy az álomtakaróm is elkészül - annyi csudálatos esemény történik, ezt se zárhatom ki.

Egyébként meg részemről elkezdődött a tél, most épp tökmagos zsemlék sülnek, tegnap pedig forró csokit főztem és - nem saját gyártmányú - takaróba csavarva magamat fotelban mélázva iszogattam, a világ pedig vagy tizenöt percre nagyon rendben volt.

5 megjegyzés:

  1. nehez az ugy. mert en pl szeretnek takarot kotni, mert az olyan problema mentes, csak ugy megy es kozben olvas az ember, nekem ez az idill;-) de ugy erzem horgolva jobb lenne, ugy meg nem tudok olvasni...
    szep lett a szegely nagyon! kivancsi vagyok majd a kepekre.
    Nalam meg epp osz van, mert ma utolhalloweeneztunk, es valahogy nem akarodzik meg bucsut mondani az osznek, ugy erzem meg el sem kezdodott;-(

    VálaszTörlés
  2. A takaró kötése, horgolása jó ismeg nem is. ha egyben csinálod (mint én a múltkori sárgát egy babána),egy idő után elég nagy a méret, melegít.
    ha meg darabokból, akkor össze kell állítani,a mit én nem szeretk. Voiszont a végeedmény tényleg megéri, különösen akkor, ha másnak készíted, és látod, hogy tetszik, hogy örülnek neki.
    A lila nagyon szép, különleges a szegélye.
    Macus

    VálaszTörlés
  3. Nagyon aranyos a szèlèn az a fodor, ès nagyon tetszik a szine.
    Na az egy igazi kihivàs, a nagy takaròt meghorgolni! Jellemet fejleszt, akaraterot, kitartàst, turelmet, onbizalmat. Ha ùgy fogod fel, mint egy fejleszto programot, akkor kivàlò, nem unod meg, ès nem kell sùlyos ezreket kifizetni onismereti tanfolyamokra.
    En szeretek nagy holmikat is kèsziteni. Imàdom az èrzèst, hogy mikor kèszen van, akkor gondolatban vàllon veregetem magam, ès ùgy èrzem, bàrmit vèghez tudnèk vinni.

    VálaszTörlés
  4. KAtica, én már kifizettem a súlyos tízezreket önismeretre (bár talán inkább százakat az évek során), amelynek eredményeképpen rájöttem, hogy nem vagyok képes nagy projektekre :) Nemtom megérte-e...

    A szélén lévő virágokról annyit, hogy ez egy totál egyszerű virág sorozatban horgolva, láncszemsorral összekötve. És mivel sűrűbben rögzítettem a láncszemsort rövidpálcával a takaró széléhez, mint ahogy rásimult volna, ezért ilyen fodros. (Hm, nem tudom, érthető-e) Még tavaly ősszel "raktam össze" az egyik első meskás sapkámhoz, most meg úgy jutott eszembe, hogy a múltkoriban Zsukka által horgolt stólaszerűség mintájában is ez volt. És akkor sürgősen alkalmaztam is. :)

    Szentpyr, ez a te színed is, ugye? :)

    VálaszTörlés