A következő címkéjű bejegyzések mutatása: patchwork. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: patchwork. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 7., szerda

WIPszerda: Zöld és még rendetlenebb

(Lesz kép, de meg kell dolgozni érte!)

Ahogy elnézem, évente egyszer csak nekiülök az aktuális patchwork takarómnak. Mondjuk úgy emlékeztem, hogy nem volt ez annyira régen, de ezt a bejegyzést találtam, amiben az akutális haladást ecseteltem, és ez bizony tavaly novemberből való.
Lényeg a lényeg, az akkori rendetlen még rendetlenebb lett. Aminek természetesen sztorija van, mert nem is én lennék, ha nem.

Múlt héten Hannoverben volt dolgom, és úgy alakult, hogy éjszakai vonattal kellett hazajönnöm, mert ez volt a legolcsóbb verzió. Mondjuk a legeslegolcsóbb verzió az kútba esett, mert a német-osztrák határ Salzburgnál zárva volt akkor épp, és arra ment volna a vonatom. Már az is vicces, hogy hogy tudtam meg ezt az egészet. Reklamálnom kellett ugyanis, hogy miért nem lenti ágyra dobott nekem a rendszer jegyet, amikor én arra kértem. Ekkor közölte nagyon empatikus arccal az ÖBB-személyzet, hogy hát az még a kisebbik baj, hogy fentre szól a jegyem, mert igazából a vonat törölve van, se lenti, se fenti ágyon nem fogok én utazni. Szóval én azt mondom, reklamáljatok mindig bátran, mert néha igen fontos információkhoz lehet így hozzájutni, mondjuk olyanokhoz, amikhez amúgy csak akkor juthatnátok, amikor már késő.

Az első szívroham után akkor vettem egy másik jegyet egy olyan vonatra, ami remélhetőleg fog közlekedni, szintén éjszakai vonat, frankfurti átszállással. Lenti ágyat is kaptam, remek. A kabintársaim nem horkoltak - habár fiúk voltak, ami nem ideális, de oké, ez van. Azért minden nem lehet tökéletes, ugyanis kb éjjel egykor arra lettem figyelmes, hogy egy kéz nyúlik felém tapogatózva, azaz inkább a táskám felé, amit magam mellett tartottam. Az illető a "mi a fene van itt" kérdésre azt válaszolta, hogy hát ő vak és a 41-es ágyat keresi. Megnyugodtam, és tájékoztattam, hogy egy ajtóval odébb lesz. Megköszönte és kiment. Ez a jelenet aztán kábé óránként még kétszer megismétlődött. Ez már fura volt ugyan, de hát gondoltam, oké, vak, nem tehet róla. Az mondjuk fura volt, hogy miért mászkál valaki egyedül éjjel a vonat folyosóján, de hát ki tudhatja, lehet, hogy felfázott. Valamikor fél ötkor aztán újabb dörömbölés a kabinban, a vaknak mondott utastárs kétségbeesetten kér segítséget. Nem részletezem az egészet, a vége az lett, hogy beköltözött a mi kabinunkba. Mivel női hangja volt, még úgy is voltam vele, hogy hát, legalább nem vagyok egyedül nő a kabinban.

Reggel aztán, amikor világos lett, kezdődtek a meglepetések. Az illetőnek ugyanis ugyan női ruhája és hangja volt, de szakálla is - és karórája, amire rendszeresen ránézett. Nem gondolom tipikusnak, hogy ha valaki vak, nézegeti az óráját. Emellett próbálta fenntartani a vakság látszatát, tapogatott a körletben, de például nem volt nála semmiféle bot vagy ilyesmi. Nagyon bűzlött nekem ez az egész. A vonatszemélyzet reggel aztán konfliktusba került vele, majd külön megkérték, hogy ellenőrizzük az értékeinket, minden megvan-e. Senki nem mondott semmi konkrétat, de benne volt a levegőben, hogy csalóval állunk szemben, akit itt már megelőzött a híre.

Nagyjából gondolhatjátok, hogy mennyit aludtam aznap éjjel és milyen állapotban értem haza. Már a metrón elképzeltem a meleg, puha ágyat, és hogy végre kialszom magam, ha hazaérek, aztán meg esetleg varrok valamit. Ehhez képest belépek a lakásba, és a mosogatógépből ömlik a hab. A részletekbe itt se mennék bele, de ezt követően természetesen nem aludtam, viszont olyan destruktív hangulatba kerültem, hogy gyorsan elővettem a szabóollót meg ezt a zöld takarókezdeményt, és úgy szétnyiszáltam, hogy csak úgy porzott. Aztán varrtam is persze. Ez lett az eredmény:
Egy későbbi fázisban a maradék pöttyös részt még tovább aprítottam, de az még nem került be a kompozícióba. Majd ha legközelebb hozzányúlok, megmutatom. Gondolom, úgy jövő októberben.

2014. november 7., péntek

Zöld és rendetlen

Az oldschool patchworkhöz precizitás kell, kétszer mérni, mire egyszer vág az ember, minden milliméter számít. Nem véletlen, hogy a nagymamámtól kapott patchwork könyvekben csak a nézegetésig jutottam el. Már a gondolat, hogy a legapróbb slendriánság is tönkrevágja az egész munkát, elrettentett attól, hogy magam is nekifogjak bárminek. Na jó, egyszer tettem egy kivételt, gondoltam, biztos örül a nagymamám, ha készítek neki karácsonyra egy edényfogót abból a könyvből, amit előtte tőle kaptam, úgyhogy nagy elánnal nekivágtam varrógép nélkül, kézi öltésekkel. Naná, hogy nem lett pontos, már alsó tagozatban sem voltam képes szépen kerekíteni a betűket. Olvasható? Igen. Akkor meg mi a gond? Lehet vele edényt fogni? Igen. Akkor meg örüljön mindenki.
A nagymamám kézimunkában igen ügyes volt, a végletekig pontos, varrt, hímzett, kötött, horgolt, subázott és hát emlékszem az arcán az elnéző mosolyra, amikor lelkesen mutattam neki az első horgolásomat meg ezt a bizonyos patchwork edényfogót. Mondjuk az elnéző mosolynak nincs köze hozzá, hogy nem varrtam több patchwork dolgot évekig, inkább az volt, hogy én is beláttam, van, ami nem megy és nem is kell erőltetni. És ez így is ment egészen addig, amíg meg nem láttam ezt a könyvet, A foltvarrás szenvedélyét.

Mert ebben voltak rojtos, úgy-ahogy összevarrt holmik, projektek, ahol a vonalzó szerepe elenyésző - és a végeredmény mégis patchwork és mégis szép. Ez az én világom!
A hozzávalók évek óta a szekrényemben várnak részben feldarabolva, csak ugye a varrógépet előszedni, zakatolni - tehát mindezt nem alvásidőben -, ez olyan komplikált. Októberben sikerült ide is eljutni végre. Eddig van 10 négyzet, még gondolkozom, hogy folytassam tovább, még több négyzettel vagy inkább csíkokkal, ahogy esik, úgy puffan. És mi legyen belőle, valami falra rakható izé vagy takaró? Ha takaró, akkor K-nak, akinek eddig még csak horgoltam takarót, de az is kilukadt, ezt viszont hogy veszi be Do gyomra, aki szerint a virágos minták egyértelműen lányosak, szóval ez a takaró egyszerűen nem lehet fiúé (értsd: ő akarja magának). Mondjuk mire elkészül az egész, lehet, hogy kiköltöznek és akkor marad a falrarakós verzió.

2011. június 11., szombat

Szilánkok

Hahó, itt vagyok újra. Vagyis itt vagyok épp most. Véletlenül. Átmenetileg.
Sok volt már az utazásból az elmúlt hetekben, a bőröndök ki és becsomagolásából, az ismretlen város macskakövezett utcáin gurulósbőröndöt magam után húzásból. Ennek örömére ma egy szinte egész napos, őzikelátós piknik után (itt) nekiálltam régi tervemnek, a szilánkos technika kipróbálásának. Egyelőre itt tartok, de lesz ez még nagyobb is. Tengerészstílusban, ahogy már régen szerettem volna.


És ha már szilánkok, akkor eszembe jutott ez a kapu, amit az egyik utazás során fényképeztem Freistadtban.
Csudaszép középkori kisváros, ilyen utcácskák vannak benne.

És ilyen belső udvarok - ahol egyébként laknak is. Nem irígylem őket, átvezet rajtuk egy forgalmas hivatalos idegenvezető útvonal. (Na jó, ezt csak azért mondom, mert igazából irígylem őket. Jól el tudnám képzelni, hogy itt lakom.)
A legjobban persze az tetszett - bükki lány lévén - hogy az utca végében a hegyek látszanak.
S hogy lássátok, figyeltem az idegenvezetésen, még egy kis érdekességet is mesélek: azért van egy házon általában három vagy három többszöröse ablak, mert három ablakonként vetették ki az ablakadót. Anno - az évszámot nem jegyeztem meg.
Ezt meg csak azért, hogy látszódjon, milyen hihetetlenül jó idő volt és hogy a színek olyanok voltak, mint Olaszországban. Már csak a tenger hiányzott, meg az, hogy meló helyett szabin legyek ugyanitt. Szerencsére ez is csak hetek kérdése - s a környék annyira megtetszett, hogy hirtelen felindulásból foglaltam is pár éjszakát egy közeli faluban családi nyaralás céljából. Hiphiphurrá, nyaralunk! Majd. A távoli, munka által elhomályosított jövőben.
Na jó, persze nem panaszkodom - nagyon szép helyeken járok munka apropóján. Már csak annyi hiányzik, hogy a családot is vihessem. Ennyi távollét után már az is hiányzik, amikor tépik egymást valami játék miatt, az esti őrület, meg a reggeli, szóval csupa olyasmi, amiről nem is gondoltam, hogy hiányozni tud.

2011. február 25., péntek

My creative space


Van egy kedvenc sorozatom kootoyoo blogjában: rendszeresen lefényképezi az asztalát. És mások is a blogvilágban, lehet szemezgetni, csak el ne felejtsétek beállítani az órátokat mondjuk 15 percre, mert nagy a leragadásveszély! Hivatalosan ugyan nem csatlakoztam a mozgalomhoz, de már régóta gondolkozom rajta, mennyire nekem való sorozat ez: nem kész holmikat kell megmutatni, hanem folyamatban lévőket. Én pedig akár két hétig minden nap tudnék újat mutatni, annyi elkezdett holmim van - és alig van nap, amikor nem kezdek még újabb projektbe. Azt mondják az okosok, hogy ennek az a lélektani háttere, hogy az ember lánya fél a haláltól, azaz azt képzeli, hogy amíg van befejezetlen dolga, addig úgysem halhat meg, ezért aztán jól bebiztosítja magát UFO-kkal. Lehet ebben valami.


Tegnap ismét újabb nagy varrós projektbe vágtam bele, egy faliképbe, amit nagyjából azóta szeretnék megcsinálni, mióta először gondoltam komolyan varrásra, azaz úgy nagyjából két-két és fél éve. A foltvarrás szenvedélye c. könyvben takaróként szerepel, én a hálószoba üres fehér falát szeretném egy kisebb változatával díszíteni. Barnás-drappos-olíva- és világoszöldes árnyalatokból fog állni, és az a legjobb benne, hogy a négyzetek kivágása után már nem nagyon kell méricskélni, a körcikkek szándékosan szabálytalanok.


Most sajna nem leszek szabin egy darabig, tehát nagyjából egy hónap biztos lesz, mire a végére érek, de sebaj, az azt jelenti, hogy tavaszra már szebb lesz a hálónk.

Most még igen kezdetleges a kép, nagyjából így néz ki egyelőre.

2011. január 26., szerda

Rózsák a négyzeten

... avagy életem első patchwork takarója. Egy hete még azt mondtam, hogy első pw dolgom általában, aztán utána felrémlett, hogy voltak már ilyen-olyan próbálkozásaim, de azokat nevezzük inkább nulladiknak.


Sosem gondoltam volna, hogy az a fajta lány vagyok, aki rajong a rózsás anyagokért, de mire minden négyzetet összevarrtam, rájöttem, hogy a legkedvencebb mintám az összes közül mégis a rózsás. Kár is, hogy nem vettem többet belőle, elfért volna még ezen a takarón is pár belőle.



Eredetileg ez a fáradt rózsaszín alapon fehér tűpettyes volt a kedvencem, meg Donak is - bőven jut még egy nyári ruhára belőle.

Ja igen, a lényeget el is felejtettem mondani: Do ágyára készül, és mire hazajönnek Budabestiából, kész is lesz, már csak a hátlap hiányzik.