Sosem gondoltam bele eddig, miért nevezték ezt a fonalat Ötórai teának, pedig annyira kézenfekvő a válasz: az elkészült sálról rögtön egy angol úriember jutott eszembe. A nem tolakodó, udvarias sötétoliva háttéren kis színes tweedhatású szöszök találhatók, pont amennyi kell, se több, se kevesebb. Ebből készült most K. mindenévi nyakmelegítője: a bombabiztos ovis fazon. (A régi oviban ez volt az egyetlen tolerált sálmegoldás, az össze többit balesetveszély miatt megtiltották.)
A gomb a tavalyi tallinni utazásból hozott szuvenír, simára csiszolt, szépen erezett natúr fa. Terveztem ugyan egy Tallinn-posztot, amit aztán normális fotók hiányában sosem írtam meg. Azt azért muszáj elmondanom, hogy Észtország volt az első hely eddig életemben, ahol azt éreztem, hogy szuvenír címén nem valami szemetet akarnak rámsózni, hanem autentikus helyi művészetet, ami nemcsak a múlt, hanem élő jelen is. Szokásommal ellentétben alaposan be is vásároltam és csak azt sajnálom, hogy a helyi szőttesből készült terítő már nem fért bele a büdzsébe. De nem baj, Tallinn annyira szép, hogy egyszer vissza kell menni, lehetőleg olyankor, amikor nem -26 fok van délben. (Ezt a posztot nagyon ajánlom, és ezt is a legvégén van a kép a vágyott terítőmről, de a kesztyűk és a többi, mind valódi és gyönyörű)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gomb. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gomb. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. október 21., vasárnap
2012. július 10., kedd
Mini horgolt vitorlás (15.)
Egy sima egyszínű póló minden, csak nem cool - márpedig mostanában ez a varázsszó. Vitorláshajóval már rögtön más a helyzet. A technikai részletekről annyit, hogy elsőre kétoldalas ragasztóval erősítettem a pólóra, hogy ez mennyire fogja bírni a mosást, hamarosan kiderül. A horgolást fejből csináltam, ebből következően háromszor futottam neki a háromszögnek, mire a megfelelő alakja lett. A zászló négy darab egyszerre lehurkolt erhp egy láncszemsoron.
2011. január 15., szombat
Málna és erdei gyümölcs

Egy megkésve átadott karácsonyi ajándékot mutatok. (Ilyen volt ez az idei év, mivel nem utaztunk a téli szünetben, szinte minden ajándékot csak januárban adtunk át.) Zorka egy gyapjú nyakmelegítőt kapott - a fonalakat ezer éve Boleroval festettem, az egyiket málnával, a másikat erdei gyümölccsel. Kicsoda ötletétől vezérelve a sötétebb fonalat úgy festettem, hogy nem gombolyítottam le, hanem a gombolyagot bontatlanul tettem a festőlébe, így kívül erősen befogta, belül viszont egyre halványabban, ahol pedig szorosan voltak a szálak, ott egyáltalán nem. Nagyon izgalmas lett. Viszont külön-külön nem voltak annyira jók, mert az átmenetek elég hirtelenre sikerültek a színek között, főleg a világosabb fonalnál. Amikor a kettőt összefogtam, akkor minden tompult, a színek észrevétlenül folytak egymásba és így már sokkal jobban tetszett. Ráadásul a dupla szál miatt melegebb is lett.

A szokásos téglalap elkészülte után az alsó szegélyre kívánkozott még egy csipkeminta, ami szépen kifekszik a vállon - legalábbis remélem. A gomb pedig bohókás, süthető gyurmából készült és pont illik ehhez a kislányos-rózsaszínes nyakmelegítőhöz.
2010. május 30., vasárnap
Egyenjogúságot a gomboknak!
Egyes rosszindulatú rágalmak szerint a gombok alacsonyabb rendűek a kabátnál, ezért aki eltéveszti a dolgok helyes sorrendjét, az gombhoz veszi a kabátot. Ma, vasárnap az Erzsébet téren épp ez ellen tüntetett egy maroknyi gomb, akik úgy gondolják, igenis legyenek ők a kiindulási alap. Fotóriporterünk 11 óra körül járt Gombolt standjánál, ahol ezek az öntudatra ébredt gombok már vártak rá.

Fércjutka persze a gombokat is meg a csatot is ajándékba akarta adni, mert aranyból van a szíve, végül azért sikerült rábeszélnem, hogy hadd csináljak neki cserébe valamit. Majd azt is bemutatom a maga idejében, csak türelem. Szóval nagyon köszönöm, csuda vidám gombokat kaptam!

2010. március 10., szerda
Pompomosok
Az egyik kisfiúknak - tudom, elfogult vagyok, de ez egyszerűen cukker a pompomduplázással.

A másik egy kislánynak. Akinek egyébként - legalábbis az anyukájának - csodás stílusérzéke van, hiszen ez a kalap meg a hozzá készülő Milim-cipőcske ugyanolyan gombot kapnak díszítésül.

Mondtam már, hogy rajongok a pompomokért?

2009. október 26., hétfő
Hogy álltok a fonalfalással? :)
Ráfér már a blogra - meg rám is - egy kis vidámabb téma, úgyhogy visszakanyarodom az augusztusban kezdődött Fonalfalóra.
Részleges sikerrel játszom, ami konkrétan azt jelenti, hogy új fonalak mindig kerülnek valahogy hozzám (nem tudom, szerintem lehet bennem valami mágnes), viszont szerencsére a régiek is szépen fogynak. Bevallom, az adminisztrálásban nem vagyok jó, azaz már egy ideje feladtam a számolgatást, nem tudtam követni, mit számoltam bele és mit nem, mi számít újnak és mi nem. Pl most már a szeptember elején vett fonal is a készlet része, ugyebár :D

Azt viszont tisztelettel jelenthetem, hogy ez a két gombolós sál egész biztos beszámíthat, ugyanis ezek a fonalak már több, mint egy évesek. A fekete-fehér-kékesszürke ismét egy pécsi szerzemény - hihetetlen, milyen mekkája ez a város a fonalasoknak! Tapintásra nagyon sima, és most már a titkára is rájöttem. Már a harmadik hasonló hűvös, ugyanakkor sima fonal került a kezembe, és egyetlen közös van bennük: mindegyik tartalmaz viszkózt is néhány százalékban. Kicsit utánaolvastam ennek az anyagnak, és ahogy kiderült, a viszkóz lehet természetes és mesterséges anyag is, így nem kerültem sokkal közelebb a titokhoz. Mindenesetre tény, hogy jó megfogni a sálat, és nagyon kellemes nyak köré tekerni is. (Igen, bevallom, minden sálat szoktam tesztelni magamon, hogy milyen hosszabb időn, mondjuk egy órán keresztül viselni.)
A gombot is szeretem - tulajdonképp semmi különös, csak épp pont ezek az árnyalatok. Jó érzés, hogy néha már az otthoni készletekből is tudok tökéletesen illeszkedőt találni. (Avagy éljen az új gyűjtőszenvedély!)

A zöld sál gyapjú-akril keverék, ez is bevált, kipróbált. Szeretem a színét is, a rajta lévő gombot is. Néha eszembe jut, hogy debreceni lelkész koromban voltam fafragó hittanos táborban, és nagyon nem tudtam még akkor, mihez is kezdjek fűrésszel a kezemben. Most már tuti tudnám: sáltűt meg gombokat gyártanék! Van ugyan fagomb a boltban, de pont ez az alak nem volt, szerintem pedig ide ilyen kívánkozott.
Mindkét sál már a Meskán található, és még egy sapka is, amiről azonban majd máskor mesélek.
És ti hogy haladtok a fonlfalással? Tudjátok számolni? Én már szinte biztosan tudom, mi lesz a legszorgalmasabb fonalfaló ajándéka! Csak tudjam titokban tartani. Ha nem sikerül, akkor kénytelen leszek félidőben köztes ajándékot sorsolni :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)