2015. december 20., vasárnap

Fiús sapka-sál szett

Fiúnak horgolni számomra az egyik legnagyobb kihívás - csipkés nem lehet, a színekkel csínján kell bánni, szóval meg van az ember keze kötve rendesen. Sok fekete rövidpálcát horgolni: szerintem ezt fel lehetne venni a kínzások top10 listájára. Nem csoda, hogy K-nak alig horgoltam még.

Mondjuk eddig nem is hiányolta nagyon, mert ő hűséges típus, egy sapka-sál szett nála 2-3 szezonban is szolgál, és ha nem nőné ki, akkor szerintem semmi kifogása nem lenne, hogy egy negyedikben is ugyanazt hordja. Most viszont újra volt szükség, s így készítettem először a sapkát, majd pár héttel később a nyakmelegítőt.
Amint látszik, megengedtem magamnak egy kis játékot a színekkel és mintákkal - persze utólag kiderült, hogy nem kellett volna. Na nem azért, mert neki nem tetszik, hanem mert a zöld-szürke kockás kabáthoz kicsit túlzás a zöld-szürke csíkos szett. Pedig a fonalboltban még olyan jó ötletnek tűnt.
Beledolgoztam mindenféle maradékot a boshi-dobozomból, persze még így is maradt. Lehet, hogy készítek egy egyszínű szettet is? A másik lehetőség, hogy teljesítem a gyerek kívánságát és veszek neki egyszínű fekete kabátot. Hogy miért akar pont ilyet? Mert abban tök jól lehet bújócskázni sötétedés után a pálmaházban. Meggyőző érv szerintem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése