kölkét ez csak untatta" - természetesen a Romhányi-vers nem embergyerekekről szól, hanem egy bagolyról, és soha, egyetlen szülő hasonlóan frusztráló helyzetbe nem kerül, vagy ha mégis, az csak én lehetek.
Tavaly még boldogan nyugtattam magam, hogy habár sok stressz a két hangszer, de Do teljesen maga választotta mindkettőt, és soha nem kell nyaggatni, hogy gyakoroljon. Ő az az egy gyerek az ezerből, aki azért zenél, mert élvezi és csak azért kell rászólni, hogy hagyja már végre abba, mert már csendre vágyunk. Vagy azért, mert reggel nyolckor hétvégén talán a szomszédok még nem nyitottak a csellózenére. Ami egyébként nem macskazene, mert a gyerek tényleg tehetséges és azt a fázist, amikor a vonós hangszer hangzása elviselhetetlen, nagyjából egy hét alatt átugrotta. Na jó, lehet, hogy az idő megszépíti az emlékeket, és volt az kettő is.
De nyáron mindig abbahagyja a gyakorlást vagy csak igen kivételes esetben veszi elő a hangszereit, és most szeptember végén azt vettem észre, hogy hahó, elmúlt a nyár, megint kezdődött a zeneiskola, de én még mindig nem hallottam se csellót, se furulyát, és K. gitárját sem nagyon, amit idén kezdett tanulni. Valahogy nem jött a lendület. Volt már ilyen, a zenetanulás első két hónapjában körülbelül, akkor szépen pipálni kellett a naptárban, hogy meglegyen a heti négy gyakorlás, aztán egy idő múlva ment magától, pipa nélkül is.
És akkor arra gondoltam, oké, beadom a derekam, játsszunk egy kicsit cserebere alapon. A már emlegetett Családi Gyűlésen vázoltam a koncepciót: készítek egy pecsételőkártyát, egy pecsét 20 perc gyakorlás az adott hangszeren, 10 pecsétre pedig személyes preferencia függvényében egy Lego minifigurát vagy egy Littlest pet bigyót lehet választani. Hogy ez utóbbi az én számon kijött, azon azóta is csodálkozom, de ez van, remélem, ez is egy gyorsan múló divat, mint a pónik és egyéb állatfajták.
Most úgy áll a dolog, hogy pénteken elkészült a kártya, és K egészen rákapott az ízére: két és fél nap alatt öt pecsétet gyűjtött, ami mégiscsak 100 perc gitározás illetve éneklés. Meglátjuk, meddig tart a lelkesedés.
A pecsételő kártyát egyébként egyszerű elkészíteni: csináltam wordben egy 10*10-es táblázatot, minden sorát akkorára növeltem, hogy a betűpecsétjeink beleférjenek (2* enter). A nagy táblázatot feldaraboltam úgy, hogy 5*2-es rácsok maradtak. A kis könyvecskét színes fotókartonból vágtam ki. Az A4-es papírból három fér ki, és még marad egy keskenyebb csík. Minden könyvecskébe egy 5*2-es táblázat megy, ha betelik egyszerűen ráragasztom a következőt. Az elejére stílszerűen éneklő madárkát pecsételtem, belülre pedig minden gyakorlás után egy betűt pecsételek: G-I-T-Á-R és C-E-L-L-O esetén a tizes gyűjtőbe pont kétszer fér ki a hangszer neve, a furulyánál pedig találékonyak vagyunk, és azt írjuk, hogy B-L-O-C-K-F-L-Ö-T-E. Majd tudósítok, hogy bevált-e.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése