2012. május 1., kedd

A ráksorról, a konkurrenciaharcról és egy girlandról


Horgolótű tekintetében igénytelen vagyok: nem hoz lázba a bambusz, az ergonomikus, a rózsafa, semmiféle luxus. Most is azokat a noname tűket használom, amiket horgolópályafutásom elején Debrecenben vettem, esetleg nagymamámtól örököltem (ez utóbbiak alumíniumból vannak egyébként). Egy méretből rendszerint egy van, de ez hamarosan megváltozik - a hármas tűre ugyanis másnak is szüksége van mostanában.


Az, hogy előbb-utóbb rááll a keze, várható volt - az érdeklődés meg már évek óta megvan. Arra azért nem gondoltam, hogy azon a napon, mikor először horgol sikeresen rövidpálcákat, azzal is előrukkol majd, hogy "anya, nézd, ha innen szúrom a tűt, akkor is lehet horgolni." És igen, néhány hónappal azután, hogy rájöttem végre a ráksor horgolásának módjára, ő teljesen magától és spontán kitalálta.


Ezek után már szinte mellékes, hogy ezt a girlandot horgoltam készre a hétvégén - ráksorral befejezve, ha már beszéltünk róla. Színei miatt a Békakirály nevet kapta.


4 megjegyzés:

  1. Az oviban is vannak kislányok, akikkel megpróbáltuk a láncszemeket. Ügyesek!
    Nekem is van még bőven tanulni valóm, újonc vagyok, de már néhány szép kis sapka és több tucat virág készült Lilianna Sárának!

    VálaszTörlés
  2. Igen, ez valóban várható volt:) Ügyes:)

    VálaszTörlés
  3. És micsoda beleélés! Szuper!

    A girland nagyon szép lett, a tűkkel meg ugyanígy vagyok beleértve a legújabb kötőtűcsodát is.

    VálaszTörlés
  4. Jé, nekem ilyen gyöngyből van... A fiam az oviban körmöcskézik, elég lassan, hát, rám hasonlít...
    Dóra nagyon ügyes!

    VálaszTörlés