2012. január 29., vasárnap

Okos játékok 3: A megfigyelés és a memória fejlesztése

Ma két bolti játékot hoztam, mindkettő a memória és megfigyelésben, összehasonlításban való ügyesség fejlesztésére jó.

A Gruselino az egyszerűbb szerintem, s habár 5 éves kortól ajánlják, Kristóf a maga nem egész 4 évével már ügyesen játssza. Nyolc vérfagyasztó figura (töklámpás, szellem, boszorkány seprűn, ilyesmi) él a szellemkastélyban. A szellemkastély kártyát minden játékos megkapja. A játékban van még 33 kártya, mindegyiken a nyolc figura közül hét látható. A feladat, hogy gyorsabban állapítsuk meg, hogy melyik hiányzik, mint a többiek. (De mert ez a versengés dolog egyelőre nálunk vérre megy és inkább kerülöm a konfliktust, mi úgy csináljuk, hogy aki felhúzta a kártyát, az viszi a lapot függetlenül attól, hogy ő találta-e el.) Azt hinné az ember első hallásra, hogy hamar unalmassá válik a játék - nekem ellenkező a tapasztalatom: a versenyszellem nagyon motiváló.

A másik játék, a Murmelmonster már egy fokkal nehezebb. Egy kis műanyag eszközben 7 golyó található, 3 kék, 2 pink és 2 sárga. Ha a szerkentyűt összerázzuk, a golyók elmozdulnak és mindig más kombinációt adnak ki. A játékhoz tartozó kis kártyákon ezek a lehetséges kombinációk láthatók, s a feladat, hogy megtaláljuk, melyik kártyán vannak ugyanolyan sorrendben a golyók, mint a szerkentyűben. Ennek a játéknak is az a fő előnye, hogy felnőtteknek is kihívás - értsd, nem kell nagyon önmegtagadnom, hogy ezt játsszam a gyerekekkel. A játék hátránya: nagyon sok kártya van, eddig még sosem volt türelmük végig játszani. Viszont ettől nem kevésbé értékes a játék - nem olyan, mintha egy starttól célig játékot hagyna félbe az ember.

Mindkét játék nekünk zsebkiadásban van meg. Egyébként is szeretem a zsebkiadásokat, mert mondjuk könnyebb szívvel költök 7 eurót egy játékra, mint 25-öt - és eddig mindig meg voltam elégedve a kis verzióval. A tárolási előnyöket már nem is kell említeni.

Régen játékturistának számítottam, Németországból mindig hoztam játékot is ajándékba magamnak, ugyanis remek a választék. Aztán most olvastam egy cikket arról, hogy a németek, osztrákok mennyire kakukktojások a játékválasztást tekintve: rengeteg társasjáték, fajáték és viszonylag kevés bóvli fogy a többi európai országhoz képest. Szóval ha valaki átugrik Bécsbe, akkor egy remek ajándéktipp a társasjáték, ebből is a miniverzió - remek az ár-érték arány. Persze az is lehet, hogy az otthoni Müller is már olyan jól felszerelt társasjátékban, mint az itteni? Ha igen, akkor éljen a globalizáció!

6 megjegyzés:

  1. Köszi a tippeket! Én a drágább társasokat az Ebayen szoktam megvenni. Idáig még mindig jól jártunk.

    VálaszTörlés
  2. Dejó! ezeket a játékokat nem ismertem, és az unokahúgomnak pont valami ilyesmit kerestem, csak nem tudtam hol, vagy mit. Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  3. Én most a 4dik szülinapra vettem fejlesztő és "csak" szórakoztató társasjátékot az amazonon a fiamnak s valóban nekem is úgy tűnik, h tuti jó felhozatal van errefelé, sokféle, sok verzióban.. karácsonyra csak úgy alapon vettem egy mini scrabble-t a HOferben (otthon Aldi) vmi 5-6 euró volt s a betűkkel ismerkedő fiamnak nagyon is tetszik, oké szavakat alkotni nem tud, de ha már 1-2 betűt felismer, az már jó, s épp ma játszottunk is vele, igaz egyszerű magyar szavakat alkottunk a kihúzott betűkből, ám az összeset felhasználtuk -mármint az első 6-6 db betűt s még én is élveztem :)ő pedig kezdte talán érteni, h egymás mellé rakosgatva a betűkből lesznek a szavak! :)

    VálaszTörlés
  4. A scrabble korszakot már alig várom én is!

    VálaszTörlés
  5. Megbízható információk szerint a Müllerben kapható a Gruselino 1600Ft-ért!

    VálaszTörlés