2010. november 6., szombat

Ottobre magazin - először

Sokan dicsértétek már az Ottobre magazint, úgyhogy most először én is megvettem. (Hátha ez ad egy lökést, hogy újra varrjak.) És valóban, zseniális, akár minden modellt megvarrnék, annyira tetszenek és hordhatónak tűnnek. Kedvenceim azok a basic felsők, amelyeknek japánujjuk van, s így nem kell vacakolni az ujja bevarrásával. Van itt néhány kép a téli számból. Szerintetek nagyon elvadult ötlet, hogy a kék ruhát és a szürke kabátot, aminek megvannak a bakfis méretei is, (és a 168-assal nagyjából megegyezik a sajátom - már a magasságot leszámítva) magamnak is megvarrjam? Felvehet ilyen cuccot - s most elsősorban a kékre gondolok - egy komoly dolgozó 33 éves nő? ;)

És még két kérdés:
1. Még sosem varrtam pólóanyagot. Igaz, pont erre a feladatra tekintettel vettem meg a mostani varrógépet, mivel ez elvileg képes strechöltésre, de még eddig mindig féltem a kudarctól. Van valami, amire figyelni kell? Előre is köszi mindenféle tanácsot!

2. Pusztán anyagi megfontolásból eléggé érdemes lenne előfizetni rá, nagyjából féláron jutna hozzá az ember lánya. Ismeritek a nőiruhás kiadást is? Azok is ilyen jók, hordhatók és egyszerűen megvarrhatók? Vagy válasszam a csak gyerekruhás számok előfizetését?

15 megjegyzés:

  1. Én simán bevállalnám azt a ruhát. Már csak a méretemből adódóan is, mint te, csak én egészen más megfontolásból. Dagadt vagyok, de azért szeretnék nőies és stílusos maradni mégha az egy kicsit bohó stílus is:) Neked viszont nagyon jól állna!
    A magazint nem ismerem, így véleményt sem tudok mondani róla.

    VálaszTörlés
  2. igenigenigen, ezt annyira el tudom rajtad is képzelni!
    én is féltem a rugalmas pamut varrásától, de kicsoda annyira biztatott, szóval 2 sapit már varrtam, és nagyon szuper, öröm volt varrni, és hihetetlen tartós a varrás.hajrá!

    VálaszTörlés
  3. Polóanyag félelem nálam is megvolt és még van is ha nagyon vékonyat varrrok, mert az bizony nyúlik közben. Legalábbis nekem. De a normál vastagságú, vagy vastagabb, ok. Szerintem vágj bele, simán bevállalhatóak felnöttként is ezek a kamaszruhák.
    A női számot viszont nem ajánlom ilyen szeretettel. Előfizettem rá, de csalódás volt számomra és nem is készült belőle eddig egyetlen egy ruha sem, míg a gyerekváltozat minden számából sikerült már néhány darabot megvarrni.

    VálaszTörlés
  4. Már látlak magam előtt, nagyon csinos leszel benne, úgyhogy hajrá:)

    VálaszTörlés
  5. Azt a ruhat en is kineztem, pedig lassan 40 vagyok...de meg tepelödöm.
    A nöi magazin nekem se jött be igazan, keves modell van es az en izlesemnek tulsagosan regimodiak.
    Anita

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a bátorítást, azt hiszem, belevágok. :)

    VálaszTörlés
  7. szerintem nyugodtan, tok jo lesz!!! de mielott az anyagba vagsz, merd le a szabasminta par adatat es a sajatodat. Foleg a mellmeretre gondolok.
    rugalmas anyaghoz nem kell spec. oltes. en cikkcakkal csinalom, pedig lockom is van!!! lapos es kb 2-2,5-es tok jo. a pamut nem foszlik, igy nem kell kulon tisztazni es NE a szelen varrd, hanem mintha egyenesen varrnal, kb 1cm-re, vagy talp szelesen, ahogy egyebkent varrnal.

    VálaszTörlés
  8. Én pont az imént egy másik blogban hagytam az ottobre-vel kapcsolatban megjegyzést, hogy a gyerekruhák méretezése nem a legjobb, nagyobbak, mint a norm. méretezés. Szóval szerintem biztos tudod magadra használni.:)
    Én általában megveszem a női lapot is, mivel könnyen megvalósítható, egyszerű fazonú ruhák vannak benne. S ami nálad ugye nem fontos, nagy méretek is vannak benne. :)

    VálaszTörlés
  9. Szerintem jól állna neked mind a kettő, nekem is nagyon tetszenek. Már többször néztem Ottobre rucikat, de ti honnan veszitek ill. hol fizettek elő az újságra? A saját weblapjukon? Én is ki szeretném próbálni.
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  10. Én évekig egy egyszrű varrógépen varrtam a rugalmas anyagokat is.Apró cikk-cakk öltéssel,és aztán ikertűvel a felhajást.
    Az újsággal kapcsolatban pedig annyit,hogy ugye ízlések és pofonok.Nem olyan elegáns mint a Burda modellek,inkább hétköznapibbak.Nekem tetszenek.Egyébként ugyanúgy bele tudsz lapozni abba is az újság honlapján,s a szabásminta rajzra rá is tudsz nagyitani.

    Emese igen,ott tudsz előfizetni a honlapjukon.

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm a valaszokat, es bocs, hogy par napra eltuntem. Az elofizetes a honlapon keresztul es az ott megadott emilcimen keresztul is megy allitolag.

    VálaszTörlés
  12. A póló anyagtól igazán nem kell félni, érdemes sztreccs tűt is beszerezni, szebb az öltése, de nélküle se gond.
    Az ottobre magazin gyerek és női számát én is nagyon szeretem, minden minta szuperül áll és praktikus. Magamnak csak abból varrok már az első női szám megjelenése óta. A gyerek számra öt éve fizettem elő először, nemnagyon volt eddig olyan ami nem tetszett volna, egy negatívuma van számomra csak, kevés a 168-as és nagyobb modell. A kisebb méretekből több minta is van a nagyokból jóval kevesebb, nekünk meg most már az lenne jó.
    Bátran próbáld ki, tuti sikere lesz a gyerkőcöknél is. Villőmnek nagy kedvencei a nadrágok, boltban még nem találtunk olyanokat amik illyen jól mutatnának rajta, mint az ottobre nacik. Sok olyan alapminta van benne amit később már te is tudsz variálni, a gyerekmintáknál a bőségükre viszont tényleg érdemes figyelni ahogyan Jucuu is írta, szinte mindnek bő a dereka, de ezen egy gumival pikk-pakk lehet segíteni :-)

    VálaszTörlés
  13. Hmm, pedig épp annak örültem, hogy a legutóbbi számban van egy nadrág extra vékony lányoknak. Ezek szerint az a normál méret? Olyan jól jött volna egy nadrág, ami tényleg jó Doreszra különösebb bűvészmutatványok nélkül...

    VálaszTörlés
  14. Szia! Pont az Ottobre újság után kutakodtam a neten, így találtam a blogodra. Tudnál abban segíteni, hogy hol lehet nálunk venni? Köszönöm a segítséged!

    VálaszTörlés
  15. Sajnos nem lehet kapni, legfeljebb megrendelni. Es masok mondtak, hogy a netrol sok szabasminta elohalaszhato, ennek a helyet viszont sajnos nem tudom, nekem az az egy szam, ami eddig megvan, is boven sok kihasznalatlan varrasi lehetoseget tartogat. :)

    VálaszTörlés