Világűr torta tutorial

Ahogy azt már többször is írtam, bármi, ami sütemény, az számomra misztikus és nehéz. Ha véletlenül mégis jól sül el, azt minden alkalommal egyszeri csodának tartom, és mindig van a tarsolyomban B-terv arra az esetre, ha nem úgy jön össze a végeredmény, ahogy terveztem. Ilyenkor a rutinszerű kérdésre, miszerint magad sütötted, az a rutinválaszom, hogy nem, de magam vásároltam. Ennek tükrében igazán meglepetten mutatom meg életem első figurás tortáját. Fanfárok, sípok, ez az:

Úgy kezdődött a dolog, hogy K. végre igazi partyt szeretett volna szülinapjára. Szegény, elhanyagolt második gyereknek még sose rendeztem szülinapot, hacsak azt nem számítjuk, amikor egyszer összevontan meghívtuk mindkét gyerek barátait- akkoriban még nem vált külön a baráti körük. Akkor el is ment a kedvem tőle, hogy fiúkat hívjak tömegesen a lakásunkba. Utána minden romokban hevert, közben pedig elviselhetetlen volt a hangerő. Egy kertes házban ez a probléma könnyen áthidalható, de az sajnos nem áll rendelkezésünkre. A partyt tehát ki kellett szervezni. Hosszas kutakodás után egy csillagvizsgálós rendezvényt néztem ki, elsőre tetszett az ünnepeltnek, minden tökéletes. A februári szülinap előtt időben fel is hívtam a csillagvizsgálót, ahol kettő perc alatt lebeszéltek a februári dátumról érthető okokból: a felhőkön keresztül nem fogunk látni semmit a távcsőben, márpedig februárban biztos vannak felhők. A május viszont már akár működhetne is - mondta a figura, én pedig lefoglaltam egy májusi szombatot. Mondanom sem kell, hogy a majdnem hétéves, aki szeptembertől folyamatosan emlegette a leendő partyt, számolta a heteket, teljesen összeomlott annak hallatán, hogy a születésnapja után még három hónapot kell várnia. És akkor ellágyultam, és azt mondtam, hogy cserébe viszont sütök neki olyan világűrös tortát, hogy csak na. Hát így kezdődött.

A sztorinak azt a részét, hogy 6 hónapig készültem lélekben és próbasütéssel a torta-küldetésre, most elegánsan átugrom. Ezek voltak a főbb lépések:
1. kék marshmallow-fondant elkészítése egy nappal a torta összeállítása előtt

Egy szülinapi bulin kóstoltam először a marshmallow-ból fondantbevonatot, és sokkal jobban ízlett, mint a normál fondant, tehát megnéztem vagy 5 youtube videót a témáról, és nekikezdtem. Szerencsére a Haribo hupikék törpikés marshmallow-ja alapból is kék masszát eredményez, így a színezéssel nem kellett törődni.
A összetételről annyi, hogy én normál esetben szeretem tudni, hogy mi van az ételekben, és ezért hajlandó vagyok sokat főzőcskézni, de ennek a bevonatnak az elkészítése után azt kívántam, bárcsak vettem volna készen, akkor nem tudatosult volna, hogy milyen brutális mennyiségű cukor van benne. A recept a következő: 450 gramm marshmallow-t és kb 3 ek vizet vastagon kimargarinozott (nem vaj, ez fontos!) fémtálba tettem, feltettem főni egy lábasban vizet, majd a lábasra helyeztem a fémtálat és a gőz fölött megolvasztottam a pehelycukrot. Be kellett kicsit segíteni kanállal kevergetni és sokáig is tartott. A cucc ragad, mint a veszedelem. Mikor minden megolvadt egyenletesen, akkor előkészítettem a munkafelületet. Alaposan megkentem margarinnal (még mindig nem vaj), és fél kiló porcukrot ráöntöttem. Ezzel kell majd összegyúrni az olvadt marshmallow-t. Mostani eszemmel kicsit vártam volna, amíg lehűl a massza - ezt akkor még nem tettem meg, sőt, ami rosszabb, még a második fél kg cukrot sem készítettem elő, így ez akkorra maradt, amikor mindkét kezem csuklóig kék ragacs volt és senki nem volt otthon. (Nyugodtan akartam sütni ugyanis.) Szóval ha picit lehűl a massza, akkor érdemes ráönteni a cukorra, és elkezdeni gyúrni. Folyamatosan egyre sűrűbb lesz, de még bőven kell bele a második fél kiló cukor, hogy valóban gyúrható tésztát kapjunk. Ez a mennyiség horrorisztikus, de azt meg kell adni, hogy valóban fincsi. Én picit még több cukrot gyúrtam bele, de aztán rájöttem, hogy idővel magától is szilárdul a massza, szóval nem kellett volna. Így a kinyújtás nehezebben ment ugyanis és extra vastag réteggel vontam be a végül a tortát.

2. Torta megsütése egy bevált muffin-recept alapján

Tudva, hogy már a bevonat is cukorsokk, inkább egy egyszerű citromos kevert tésztát választottam, amit egyébként muffinnak szoktam megsütni. A 12 muffinra elegendő receptet megkétszereztem, ez így ideális lett a 26 centis tortaformámhoz. Amikor a tésztát beleöntöttem a formába, még a tetejére szórtam csokicseppeket, ezek fenn maradtak sütés közben is a tetején, és kellemesen összeolvadt az ízük a fondant felrakása előtt vékonyan felkent narancslekvárral.

3. A Hold elkészítése és bevonása készen vett fehér fondantbevonattal

Ezután elkészítettem  a Holdat is. Öklömnyi natúr marcipánmasszát aprítógépbe tettem, felaprítottam. Külön szintén aprítógéppel feldaraboltam néhány szelet kétszersültet. A morzsához tettem két kiskanál porcukrot és egy evőkanál vajat, kicsit összedolgoztam. Utána beleöntöttem még a marcipánmorzsát ebbe a tálba, és összegyúrtam az egészet. A marcipán nem vette fel az összes morzsás keveréket - a többi ment külön dobozba, majd túrógombócra lehet szórni. A marcipános morzsás gombócot ezután úgy formáztam, hogy félgömb formája legyen. Kinyújtottam a bolti fondantmasszát vékonyra, ráigazítottam a félgömbre, majd körbevágtam késsel. A maradék részből sütiszaggatóval csillagokat szaggattam.
4. A torta bevonása a kék réteggel, majd a Hold ráhelyezése

Most már csak össze kellett rakni az alkotóelemeket: a tortára ráborítottam a kék bevonatot és körbevágtam

5. Díszítés

Aztán a Holdat helyeztem el, majd a csillagokat az égboltom, végül pedig a két űrhajós lego minifigura került a Holdra, valamint Fantáziaország zászlaja, amely dekortapasz és fogvájó felhasználásával készült. Persze rögtön meg lettem gyanúsítva, hogy árpádsávos, pedig ha már, akkor leginkább osztrák zászlóra emlékeztet szerintem. Volt a bulin két magyar testvérpár is, az egyik rögtön mondta, hogy ha szólok neki, akkor hozott volna nekem magyar zászlót, az mekkora buli lett volna.

A torta finom volt, a marshmallow bevonat még a hiperédesszájú gyerekeken is kifogott, a felét szinte mindenki meghagyta, de tanultunk a dologból, legközelebb vékonyabb réteggel kell bevonni. Legközelebb! - ezt tartom a legnagyobb eredménynek, hogy tortasütéssel kapcsolatban ez a szó hagyja el a számat. És már gondolkozom, hogy a decemberi szülinapra vajon milyen lányos témájú tortát fogok sütni.

A szülinap-kihívás: bemelegítés

 Ahogy ezt a tartókát horgoltam az aktuális szülinaposnak, az a gondolatom támadt, hogy az sk ajándék több okból is jó ötlet. Egyrészt az, hogy boltba járkálni nem szeretek, horgolni meg igen, tehát sokkal nagyobb örömet okoz valamit készíteni, mint venni. Másrészt mivel utálok vásárolni, mindig ugyanabba a három boltba megyek, szóval jó eséllyel nem valami eredeti dolog lesz, amit választok. Rosszabb esetben már van is olyan cucca az ünnepeltnek. És bevallom, annyi meghívást kapnak a gyerekek, hogy sokszor a bulin tudom meg egyáltalán, hogy ki a meghívó gyerek, a meghívón szereplő névhez nem tudok arcot kötni, szóval így a személyesen kiválasztott ajándékra nem sok esély van.
Jó sok időm volt filozofálni horgolás közben, tartott vagy négy órát, míg elkészült a horgolt rész, aztán meg még a cippzár meg a rávasalás, és ha sokat gondolkozom, általában valami nagyszabású elhatározás lesz az eredmény. Most például az, hogy a következő évben nem érzem majd kötelességemnek, hogy minden szülinapi meghívást elfogadjanak a gyerekek. Másrészt pedig ha lány a meghívó gyerek, akkor sk ajándékot fog kapni. Így legalább biztos nem olyat viszünk, ami már van neki és szerintem amúgy is beléptek abba a korba a lányok, hogy már szeretik az ilyen kis tatyókákat, meg kendőcskéket, kistáskát, úgyhogy szerintem örülni is fognak neki. Majd most leteszteljük hétvégén az első darabot.

És hogy a száraz tényeket is rögzítsem: a két színből összesen 40 gramm Drops Cotton Light fonalat használtam, 3,5-ös tűt. A muffin motívum rávasalható, vékony textilzsebkendőn át gőzzel kellett vasalni. A cippzárt kézzel öltögettem bele, apró fércöltéssel - ha tényleg ráállok a sorozatgyártásra, akkor meg kellene tanulni a gépi cippzárbevarrást is, ez a következő feladatom. A kézi varrás stabilitásával nincs gond, már több cippzáros tartónál bevált, de azért a gépi varrás a visszáján szebb lenne.
A horgolás menete: Laza láncszemsorral kezdtem a kívánt hosszban, majd
1. a kezdő láncszemsort mindkét oldalról körbehorgoltam rövidpálcákkal, a két szélső szembe 4-4 rp-t öltöttem.
A 2. körben Minden szembe 1 rp kivéve a két végén a középső szemek melletti szemekbe: ide 2-2 rp.
A 3. körben minden szembe 1 rp
A 4. körben minden szembe 1 rp
Én az 5. sorban fogyasztottam néhány szemet, de azt hiszem, nem kellett volna, tehát legközelebb egyszerűen a tartóka tetejéig minden szembe 1 rp-val haladnék. Színváltás igény szerint, a fonalvégeket rögtön el is dolgoztam, hogy később ne kelljen a tatyó belsejében szerencsétlenkedni. Nagyjából ennyi, teljesen meditatív munka volt, és ami a legjobb: ma voltam egy menő kiegészítős-ékszeres üzletben és stílusban nagyon hasonló nesziket láttam, szóval ezek szerint még trendi is a cucc a kiskamaszok között.

WIPszerda: Csajos ajándékok

Mostanában a rózsaszín dominál a tűimen, egészen szokni kell ennek a színnek az uralmát. Do szülinapra hivatalos vasránap (igen, már megint, ez a hónap kétségkívül rekord, 7, azaz hetes gyerek szülinapjára hivatalos a két gyerek együtt.), és úgy döntöttem, hogy legyen már nekem is valami jó ebben a dologban, úgyhogy az ajándék egy horgolt neszi, hajcsattartó vagy bármitartó lesz, az alsó 2/3 rózsaszín, a felső 1/3 piros, rajta valami horgolt button-féleség, úgyis ki akartam már próbálni innen valami ötletet. Cippzárras lesz, és azt hiszem, bélés nélküli, mert a Drops Cotton Light 3,5-es tűvel horgolva egészen jó formatartónak tűnik. Ha mégis a bélés mellett döntök, akkor filcből varrom majd - abból is találtam a múltkor kábé három életre elegendő mennyiséget.

A babatakarót egyszer már mutattam, akkor még csak négyzetek voltak, most meg már szépen összekapcsoltam a részeket és elkezdtem a szegélyt is. Eleinte azt hittem, hogy a szegélynél majd cifrázom, ilyen minta, olyan minta, de aztán ahogy készült, valahogy ezeket az egyszerű sorokat csinálta a kezem. Hiába néz ki valami más blogjában szépen, ha egyszer nem jön belőlem spontán. A színeket egyébként egyre jobban szeretem, ha így megy tovább, majd még magunknak is horgolok valami ilyesmit. A szegély egyébként még szélesebb lesz, még bőven hiányzik a 80x80-as mérethez.

Salátából főétel

Van az a rettentő elegáns, viszont pár perces előétel, hogy az ember az endíviát/cikóriát leveleire szedi, minden levélre helyez egy pici darab kéksajtot és egy negyed diót vagy a dió helyett mandulát, és akkor boldog.
Nálunk a kéksajtos tészta olyan, mint máshol a rántott hús burgonyapürével, a gyerekek akár minden nap megennék, imádják, kérik, követelik és ünnepi ebédnek is elfogadják. Apahajó tényleg remekül készíti a szószt, én meg eltanultam tőle. Na most se a tészta, se a kéksajt, se a tejszín nem tartozik a kalóriatudatos táplálkozás kedvelt hozzávalói közé, ezzel tisztában vagyok, de amikor két hétig zsinórban itthon esznek a gyerekek, azért nem lehet megúszni, hogy minimum kétszer ne legyen ezalatt kéksajtos tészta. Ha azt akarom, hogy ne fogyjanak el, akkor inkább háromszor. Így aztán kidolgoztam egy alternatív megoldást azon családtag részére, aki idén nemcsak megkötni szeretne magának egy Dove pulcsit, hanem méltósággal viselni is, mégpedig S méretben, mert az mennyivel kevesebb szemből áll, mint a nagyobbak.

A tésztát a szokásos módon készítem, de nem rakom tele a tányért, hiszen kell a hely az endíviának :) Kifőtt állapotban 170 grammnyi tészta az kb. fél mélytányérnyi, a tárgyilagosság kedvéért le is mértem. Ehhez hozzákeverek fél nagyobb endíviát nyersen, így már egy egészen emberes adag látszik, pedig...
A kéksajtot a két célcsoportnak (akinek hízni kéne és akinek nem) egyszerre kezdem el. Személyenként 15 gramm kéksajtot kb fél deci tejjel bevonatos serpenyőben megolvasztok, aztán ahogy sűrűsödik, még egy kevés tejjel felöntöm. Amikor minden elolvadt és egy olyan sűrűn folyós halmazállapotot ért el a szósz, akkor kiveszem annak az adagját, aki a Dove-ra utazik, ráöntöm az endíviás tésztára és összekeverem. A kéksajt íze elég intenzív ahhoz, hogy ne kelljen nagy mennyiség a szószból. A gyerekeknek, akikről még az állítható derekú nadrágok is lecsúsznak, még két kanálnyi tejszínt is teszek a szószos serpenyőbe, összemelegítem-kavargatom, aztán ráöntöm az ő tésztaadagjukra. Amelyen természetesen nincs endívia, mert az saláta, ami már majdnem olyan, mintha fokhagyma lenne és fogyasztása halálos.
Díszíthettem volna dióval, hogy tényleg az előétel nagytestvére legyen, viszont ez a hozzávaló a karácsonyi sütögetésben elfogyott, így ecetes céklát tettem rá. Egyébként az ecetes cékla majdnem minden salátát egészen elvarázsol, mondtam már?

Antimaximalista karácsonyi tervező

A maximalista nő karácsonyi előkészületei már hetekkel ezelőtt elkezdődtek, s már nemcsak minden ajándékot beszerzett, hanem van időpontja december 23. délutánra fodrászhoz és kozmetikushoz (és egyáltalán, fodrász és kozmetikus nélkül el sem képzelhető a karácsony számára), tudja, hogy milyen ruhát fog felvenni ő és a gyerekei. A férjével partnerlook-ban lesz, ezt mondani sem kell. Már kiválogatta a karácsonyra ajándékozandó fotókönyvekhez a képeket és a rendelést is feladta, s bár még nem szerezte be a szentesti asztalhoz a megfelelő színű szalvétákat és asztalterítőt, ez a jövő hét folyamán biztosan meg fog történni. És akkor már csak annyi a dolga, hogy piros és zöld makaronokat gyártson kilószámra egész decemberben. Ja igen, az 50 db sk. képeslapról eddig még nem is beszéltünk, mindegyiken személyre szóló szöveg, nem csak a szokásos Boldog karácsonyt.

Ettől a maximalista nőtől fényévekre vagyok - mondjuk még csak nem is vágyom beérni a versenyben, bár beismerem, hogy ez a nemvágyás viszonylag új és komoly munka, több év pszichodráma van mögötte. Azért úgy egy hónappal karácsony előtt (és az most van, e hétvégén!) leülök és megpróbálok tervet készíteni. Csak hogy aztán úgyse tartsam be, mert még a ráérős időzítést sem tudom tartani.

A reálisnak látszó időzítéshez először feltérképezem, hogy mennyi időm van úgy igazából. Mert az egy hónap jól hangzik, de ha a valós szabadidőt nézzük, akkor jó, ha 30 órát sikerül összekaparni.
Egy kijózanító pillantás a naptárba, és kirajzolódik a következő lista a következő hónap foglalt hétköznap délutánjairól és hétvégéiről:
- Leonie születésnapi bulija
- még 2 magyar iskola szombat délelőttönként
- egy rendkívüli kóruspróba a parlamenti fellépés előtt szombat délelőtt
- egy bérletes színházi előadás
- egy oltás és éves orvosi vizsgálat
- egy iskolai karácsony szombat délután
- egy ovis karácsony este
- egy céges karácsony, ami viszont valószínű egybeesik az oltás időpontjával - nem kérdés, hova megyek tehát
- egy kóruskoncert péntek délután
- egy osztálykoncert furulyából
- egy másfél napos bp-i út pszichopatológia vizsgával nehezítve
- egy csütörtöktől vasárnap estig tartó szolgálati út inkluzíve Do szülinapja, amit így egy másik napra kell eltolni.
Pillanatnyilag ennyi jut eszembe, de a helyzet bármikor rosszabbodhat. A 31 napból így rögtön levonódik 17 nap, marad 14, ebből kell kihozni a legjobbat.

További nehezítést hoz az a körülmény, hogy egy ideje allergiás vagyok mindenféle alkoholra, így a nálunk már tradícionális karácsony esti sajtfondü (elkészítése 30 perc beleértve a salátát is) helyett mást kell kitalálni és nem lesz könnyű versenyezni ezzel a harminc perccel, ezt már előre látom.

Nézzük, mi az, amihez ragaszkodom még mindig az időkeret ellenére:
- mézeskalácsbuli (kettő darab, egy Do, egy pedig K barátaival, ezzel is minimalizálva a káoszt)
- néhány tepsi aprósüti - elvileg nem időigényes, semmi bejgli és efféle, de azért egy nap
- kétszer kimenni karácsonyi vásárba csak úgy, csavarogni - még ha a forralt bor idén nem is játszik
- sk szülinapi torta - vagyis inkább süti, mert kereknek kell lenni, de az ünnepelt nem szereti a rkémes tortákat, tehát cukrászdai nem jön szóba.
- ádventi vasárnapokon gyertyagyújtás - már azon a kettőn, amikor otthon vagyok. A másik két alkalmat valamikor a hét közben pótolni
- ádventi naptár is kell persze, de idén pragmatikus leszek: a gyerekek úgyis esznek most már minden nap édességet - ha én nem adok, kiszolgálják magukat a felhalmozott készleteikből. Így idén csokis ádventi kalendáriumot kapnak, remélem, ezzel szabhatok némi korlátot is az édességzabálásnak.
- összerakni egy cipősdobozt és hazaszállítani
- néhány sk karácsonyi ajándék van tervben, más kérdés, hogy az eddig tervezetteknél inkább a lebontás felé hajlok, úgyhogy még az is lehet, hogy csak jövőre készülnek el, s be kell érnem
- vásárolt ajándékokkal - erre a programpontra várhatóan idén még kevesebb időm lesz, mint általában, lévén december 8., ami amúgy munkaszüneti nap, de a boltok nyitva tarthatnak, idén vasárnapra esik.
- A karácsonyi postát úgy nagyjából 10 emberre korlátozom, bár már arra is fel vagyok készülve lelkileg, hogy végül újévi mail lesz belőle, nem karácsonyi képeslap. Akik kapják, úgyis megszokhatták már ezt a malőrt tőlem.

Azt hiszem, idén is azt a ruhát fogom felvenni karácsony este, amit tavaly és tavalyelőtt is, végül is csinos, klasszikus és rajtam kívül úgysem emlékszik már senki, hogy mit hordtam tavaly. Abban nagyjából biztos vagyok, hogy nem leszünk partnerlook-ban Apahajóval, ilyen az esküvőnkön kívül még nem fordult elő, de ott is csak véletlenül döbbentünk rá röhögve az adott napon, hogy így sikerült. Végülis az volt az első esküvőnk, rutintalanok voltunk még. 

És igen, nemcsak a filmekben történik ilyen, hanem az életben is: amíg ezt a bejegyzést írtam, jött még egy értesítés az iskolából, hogy K. 2014 szept. 1-től boldog elsős lehet a vágyott intézményben, ami még két időpontot jelent karácsony előtt, egyet az igazgatónővel, egyet az iskolaorvossal. Ez utóbbihoz még szabadságot is kell kivenni, csak hogy teljes legyen a kép.

Azért nem hagyom magam stresszelni és kívánok Nektek is meghitt és az esetleges körülmények ellenére is derűs készülődést!

25/52 heti gyerekfotó avagy mire jó egy végzős elsős a családban

Mesét olvas a testvérének, de csak úgy, magának is. Különösen az motiválja, hogy az osztálya benevezett interaktív olvasós portálra, ahol teszteket kell megoldani az elolvasott könyvekről és pontokat lehet így gyűjteni a nyári szünetben, s aztán majd a tanévben is. Az első tesztet máris tökéletesen kitöltötte és kérdezte, mikor kapja meg a következő könyvet, amit elolvashat. Azt hiszem, a holnapi bizonyítványosztás kiváló apropó lesz erre is.

Az évben az volt a legérdekesebb számomra, ahogy láttam, betűről betűre nyílik ki előtte a világnak egy olyan szelete, amelyet eddig nem értett, nem figyelt. Hogy ha valamit meg akar jegyezni, akkor felírja. Hogy leveleket, üzeneteket ír nekünk, a húsvéti nyúlnak és bárkinek, akinek csak kedve támad. Hogy egyre könnyedebben és gyorsabban olvas, hogy lassan kibogozódnak a nyelvi komplikációk is, pedig nem tanult tervszerűen magyar írást-olvasást, csak ahogy épp spontán jött. Izgalmas, hogy amikor nem vagyok otthon, már el tudja olvasni az sms-t, amit írok (persze saját telefonja nincs, de az apáét használhatja) és ha leugrok bevásárolni, akkor felírom a telefonszámomat, hogy el tudjon érni vész esetén, és már be tudja pötyögni és fel tud hívni. Persze fel is hív, bár vész esetéről nem beszélhetünk, viszont milyen izgalmas telefonálni!

A legjobban viszont annak örültem a héten, hogy ma, amikor az ovival és az iskolával is évzáró fagyizás volt (kb. 10 fokban), mindketten megmondták, hogy ők most nem ehetnek fagyit. Volt egy alkunk, hogy ha lemondanak a fagyiról - és ezzel legalább egy betegségkockázatot kizárunk a nyaralás előtt - akkor a nyaralás után Pinokkiós kelyhet ehetnek. Hittem is meg nem is, hogy képesek lesznek szilárdak maradni, és már nyugtatgattam magam, hogy személyenként két betegség júniusban már biztos immunizálta őket, de azért amikor ma elmesélték, hogy fagyi helyett sütit kértek, akkor rém büszke voltam rájuk.

Hogyan éljük túl a tanév végét?

 Amikor ezt a kérdést ma feltettem magamnak hazafelé sétálva, egyből beugrottam a boltba egy tábla csokival töltött csokiért, itthon pedig azonnal a legjobb helyre pakoltam az egészet. Május közepe-vége felé menetrendszerűen úgy érzem, hogy csak akkor állhatnék helyt, ha főállású anya lennék. Mindenki kerti partit tart ugyanis és senki nem képes elképzelni, hogy egy délutánt otthon is el lehet tölteni kellemesen - vagy legalábbis néha ez a benyomásom. Van kerti/parki parti az oviban, az iskolában, a templomban, nyilván lesz a szülinapomon is és még egy másik szülinapon, és ezek nyilván mind nagyon jól is fognak sikerülni. De már előre remeg a gyomrom a süteményektől, amiket ezekhez kapcsolódóan le kell gyártanom. Nem, igazából nem kell. De illik, meg annyira magától értetődőnek is tűnik. És nem is az, hogy nem szeretnék sütni. Csak éppen amikor kell, akkor egész biztos nem sikerül. De legalábbis rettegek attól, hogy nem fog sikerülni és ott állok az utolsó pillanatban süti nélkül és akkor mi lesz. Pláne, ha a kerti parti vasárnap van és nincs nyitva semmi. Meg hogy lesz süti hét közepén, amikor egyből munkából megyek oda. Irracionális félelmek, tisztában vagyok vele, de attól még félelmek.

Aztán ott vannak a kirándulások. Egy az ovival, egy az iskolával, buszos, egész napos, egész oldalas listával, hogy miket kell vinni, hogy mind hózáporra, mind napégésre fel legyenek készülve a gyerekek. Hogy a "Regenschutz" gumicsizmát is magába foglal, az magától értetődő, és az csak az egyik dolog, hogy szerintem már mindketten kinőtték, a másik az, hogy nincs akkora kishátizsák, amibe mindaz befér, amit elvileg vinni kéne, pedig akkor még a tízóraira nem is gondoltam. És természetesen hajnalok hajnalán kell megérkezni a helyszínre, de hogy melyik gyerekkel melyik napon pontosan hányra, azt nyilván össze fogom cserélni - legalábbis már két napja erről rémálmodom. Hogy az egyik kirándulós napon amúgy épp egy workshopot is tartok, a szokásostól eltérően most angolul, amitől alapból eléggé be vagyok rezelve, az nem érdekel senkit.

A legkedvesebb óvónő elmegy az oviból, a tanárok maradnak, de azért mindannyian megérdemelnek egy kis apróságot, nyilván s.k.-t, legalábbis most még ez a terv. Könnyen lehet, hogy június 5-én már lejjebb adom az igényeket, mert ezt az évvégi katyvaszt ráadásul úgy kell végigkötéltáncolni, hogy 10 napig egyhuzamban nem vagyok otthon, azaz mindent előre kell elkészíteni és fejben tartani.

Még szerencse, hogy a jegyekkel nem kell törődni, mert a gyermek,ha utálja is az iskolát mostanra, legalább mindenben a legjobb. Alig várom a vakációt.

Heti egy gyerekportré

Kampányszerűen szoktam mostanában blogokat olvasni - így lehetséges, hogy csak most szereztem tudomást az 52 portrés kihívásról a Maxabella loves blogon keresztül. A feladat hetente egy portrét készíteni az ember összes gyerekeiről, ami két gyerek esetében nem is lehetetlen. Hála a remek kis gépemnek, amit épp december végén vettem, és amivel tényleg élvezet fényképezni, még az is lehet, hogy van minden hétről egy-egy portré, de most csak pár kedvencet mutatok, aztán majd igyekszem tartani a heti egyet.

Két kínzó kérdés

Vajon azért szerzett-e sebet K. ma az oviban, hogy felragaszthassuk a tegnap kapott star wars mintás sebtapaszt?

Miért a citromsárga ceruza fogy leggyorsabban?

A művész

egyik korai alkotása. Még nem volt négy éves, amikor készítette.

Én meg nemrég még aggódtam, hogy nem akar rajzolni.

Utánpótlás (45.)

Három metrómegállónyi időt is ki kell használni horgolásra, a szenvedély nem várhat. Egyetértek.

Egy teljesen átlagos párbeszéd (27.)

D: - És ha az elsőből a második osztályba lépek, akkor is kapok valamit?
A: - Nem, akkor már nincs olyan, mint a Schultüte, csak a bizonyítvány.
D: - Mi az a bizonyítvány?
A: - Az egy olyan papír, ahova leírják, hogy melyik tantárgyból voltál nagyon jó, melyikből jó és melyikből kell még javulnod. Meg ott írják le azt is, hogy jól viselkedtél-e és hogy szorgalmas voltál-e vagy lusta.
K: - Én sosem vagyok lusta!
A: - Nem, K, te nem vagy lusta.
K: - Lusta az, aki sok édességet eszik és folyton alszik.
A: - Az édességevés nem a lustasággal függ össze, hanem a kövérséggel.
D: - Nekem például nagy a hasam, meg neked is.
A: - Csak nem azt akarod mondani, hogy kövér vagyok?
K: (ráteszi a kezét a hasamra) - Anyuci, megállapítom, hogy nem vagy kövér.
D: - És anyuci, ugye nekem csak jót fognak írni a bizonyítványomba? Mert nekem a Vorschule-s néni is azt mondta, hogy egy gescheites Mädchen vagyok.
K: - Mi az a gescheites Mädchen?
A: - Hát hogy okos kislány. Tényleg az vagy.
K: - Én is okos vagyok?
(...)

És ez így megy tovább. Elgondolkozom azon, hogy nonstop bekapcsolt diktafonnal a zsebemben járkálok. 20 év múlva mennyire élveznék visszahallgatni.

A ráksorról, a konkurrenciaharcról és egy girlandról

Horgolótű tekintetében igénytelen vagyok: nem hoz lázba a bambusz, az ergonomikus, a rózsafa, semmiféle luxus. Most is azokat a noname tűket használom, amiket horgolópályafutásom elején Debrecenben vettem, esetleg nagymamámtól örököltem (ez utóbbiak alumíniumból vannak egyébként). Egy méretből rendszerint egy van, de ez hamarosan megváltozik - a hármas tűre ugyanis másnak is szüksége van mostanában.

Az, hogy előbb-utóbb rááll a keze, várható volt - az érdeklődés meg már évek óta megvan. Arra azért nem gondoltam, hogy azon a napon, mikor először horgol sikeresen rövidpálcákat, azzal is előrukkol majd, hogy "anya, nézd, ha innen szúrom a tűt, akkor is lehet horgolni." És igen, néhány hónappal azután, hogy rájöttem végre a ráksor horgolásának módjára, ő teljesen magától és spontán kitalálta.

Ezek után már szinte mellékes, hogy ezt a girlandot horgoltam készre a hétvégén - ráksorral befejezve, ha már beszéltünk róla. Színei miatt a Békakirály nevet kapta.

A bárányok hallgatnak

- És mi lesz ma az ebéd?
- Bárányok legelnek zöld mezőn miközben sötét felhők tornyosulnak felettük.

Inspiráció Ledannától

Okos játékok 4: Sorozatok

A sorozatos játékok közül a legismertebb talán a gyöngyfűzés minta után, de szintén ilyen a vonatpálya építése. A sorozatok készítésének a képessége akkor lesz hasznos, amikor a gyerek írni és olvasni tanul és egymás után kell írni a betűket illetve összeolvasni őket. Ez felnőttként egyértelműnek tűnik, de idáig el kell jutni. A következő lépcsőfok, amikor fogalmazi tanul a gyerek és le kell írnia mondjuk, hogy mit csinált a hétvégén. Általános iskolában akkor jó az elbeszélés, ha van benne némi kronológia, s nem úgy sorolja a gyerek az eseményeket, ahogy épp eszébe jutnak. Az ehhez vezető út kezdődik azzal, hogy az ember szépen felfűzi a gyöngyöket: piros-kék-sárga-kékpiros-kék-sárga-kék.

Ha mondjuk nem annyira gyöngyfűzős a gyerek (pl sok fiút nem köt le), akkor lehet kockákból egymás után sorozatokat rakni is. Egy további verzió, amikor nem egymás mellé, hanem egymás fölé rakjuk a kockákat. Ez már az egyensúlyozást is fejleszti, ha fakockákról van szó, ha pedig duplóból, legóból építünk, akkor a jobb-bal gyakorlást is kipipálhatjuk egyben: egy piros kocka, egy kék kocka balra kilógva, egy zöld kocka - vagy ilyesmi. A feladat különböző nehézségi fokokkal is működik attól függyően, hogy hány kockából áll egy mintaegység és milyen bonyolultak az instrukciók. Ha egy szín egy egységen belül többször is előfordul, az nagyon haladó feladat.

Ugye, nem is kell mondanom, mennyire fontos a "szerialitás"-ban való feljődés, hogy az ember később horgolásmintákat tudjon olvasni és áttenni a gyakorlatba :) 

A nap kérdése

Vajon mi fog előbb hullani, az idei tél első hava vagy Do első tejfoga? Amennyiben az utóbbi, akkor én már felkészültem, vettem ma egy Lilifee tündéres tejfogtartó dobozt. Igen, van ilyen. Ma tudtam meg, és képtelen voltam otthagyni. Kezdek reménytelenül rózsaszínhabos lányos anyává válni így hat év és egy hónap után.

Tanítható-e a kreativitás?

Ha a kérdésre igen-nem választ tudnék adni, akkor nem pazarolnék a témára egy posztot. Szóval előre szólok, a kérdés a végére is kérdés marad. Ritkán írok mostanában gyereknevelésről - de talán van még itt, akit ez is érdekel. (Van?)

Tudományos körökben persze azzal kellene kezdeni, hogy definiáljuk, mi is a kreativitás. Én most - tudva azt, hogy még biztos sok mást is jelent - csak arra gondolok kreativitás alatt, hogy valakinek a fejében a megélt hétköznapi dolgok, események hatására kialakul egy kép, egy idea és azt - ha akarja - létre tudja hozni úgy, hogy mások is megközelítőleg azt lássák, amit az illető a fejében. Azt gondolom, hogy ez több, mint kézügyesség. Sőt, még olyat is el tudok képzelni, hogy valakinek csak az idea van meg, s esetleg nem tudja ugyanazt létrehozni, megláttatni, ennek ellenére kreatívnak nevezem, ha legalábbis megvan benne ez az igény és meg is próbálja. Ha ugyanis ez stimmel, és csak a megvalósítási képesség hiányzik, akkor valószínűleg egy idő után a megvalósítás is sikerül. Abban ugyanis szinte teljesen biztos vagyok, hogy a kézügyesség, tehát a technikai rész tanítható és tanulható.

Elmondom azt is, miért foglalkoztat mostanában a téma. A gyerekszobai rendrakás mindennek az oka. Egy átlagos este úgy néz ki nálunk, hogy minden szét van szóra, de a minden igazából nem sok. (Vendégek szoktak csodálkozni, hogy csak ennyi játékunk van otthon, én meg másoknál szoktam csodálkozni, hogy uramatyám, mennyi játék, ebben mi biztos megfulladnánk.) Nálunk a duplo és a favonat a favorit Kristóf oldalán, Do pedig nagyjából minden szabadidejében rajzol. Na jó, az utóbbi hónapokban a társasjátékok is érdeklik, de azok csak egy ideig. A rajzolás illetve egyéb alkotás viszont mindent visz. Minden este annyi használt rajzlapot és egyéb alkotást szedek össze, hogy ha egy hétig nem raknám el ezeket, akkor bokáig gázolnánk rajzokban. Már nem nagyon van olyan polcfelület, ahova még lehetne újabb 3D alkotásokat elhelyezni. Kidobni nincs szívem, elrakni nincs hely - patthelyzet. Na de ez most nem lényeg. A lényeg az összehasonlítás: Do rajzol, barkácsol, alkot, Kristóf alig. Ha, akkor persze élvezi, de korántsem annyira fontos kifejezési mód ez számára, mint Do-nak az ő korában (vagy mondjuk azóta, hogy ceruzát fog a kezébe szinte állandóan).

Miből tudjuk, hogy élvezi, ha rajzol? Abból, hogy pl. a Collegium Hungaricum festős játszóházán nagy odaadással festett ki egy gipszmaszkot először bordóra, aztán feketére, végül bronzosra. Ugyan az alsó rétegeket nem lehetett látni végül, de nagyon fontos volt, hogy minden réteg tökéletes legyen. Vagy olyan is többször előfordult, hogy hétvégi különprogramon (amikor tudatosan csak én voltam csak vele otthon) festést kért. Ilyenkor leginkább a technika érdekli: nyomdázni akart parafadugóval vagy krumplival, ujjfestékezni, fűzni. Nem az volt a lényeg, hogy valami eszébe jutott és azt le akarta rajzolni, hanem a technika.
 Amikor tehát azt mondom, hogy a kreativitást nem lehet tanulni, akkor arra gondolok, hogy megmutathatok én sok-sok technikát, mit kezdjünk a festékkel, a zsírkrétával, mi mindenre jó a színes papír, sőt a különböző papírok, a ragasztó, egyéb anyagok - ez még nem hozza magával azt, hogy a gyerek (vagy felnőtt) akarjon bármit is rajzolni vagy létrehozni. A "na de mit rajzoljak, nem jut eszembe semmi?" kérdés a jellemző erre az állapotra. Meg az is, hogy ha valakinek megmondjuk, hogy mit csináljon és megmutatjuk a technikát, akkor nagyon szép dolgokat is képes készíteni. (Ezen a fokon aztán sokan felnőtt korukban is megragadnak, ezt nevezzük másolás-biznisznek, de ez csak mellékszál.)

Rudolf Seitz Kreative Kinder c. könyvében azt írja, hogy a gyerekek kreativitását leginkább azzal fejleszthetjük, hogy hagyjuk őket élni, mégpedig úgy, hogy minél több észlelési lehetőséget adunk nekik. Azaz: ha a gyereket elvisszük állatkertbe, jó eséllyel lesz kedve utána állatokat rajzolni. Jó eséllyel - de nem feltétlenül. Ahogy ez esetünkben is történik. Kristóf ugyanis az állatkert után mesél az állatkertről, azt mondja, hogy állatkertről álmodott (ami nagy szó, mert amúgy mindig, kivétel nélkül a Mikulásról szokott, legalábbis ezt állítja.), de még véletlenül se rajzol állatkerteset.

Félreértés ne essék, nem esik nehezemre elfogadni a tényt, hogy Kristóf nem az a rajzolós típus. Inkább csak csodálkozom, mert nem ehhez vagyok hozzászokva. Meg felteszem magamnak a kérdést, hogy kell-e ezzel foglalkozni, fejleszteni (például azért, hogy az írás majd könnyebben menjen neki az iskolában) vagy egyszerűen tudomásul vehetem, hogy ő másban erős. De könnyebb lenne neki, ha erősebb lenne belső képek külső kifejezésében? Vagy egyáltalán kell törekedni arra, hogy könnyebb legyen? Tudná, ha akarná, csak nem akarja, mert elég neki a belső kép is? (Ez a verzió egyébként nem lenne elképzelhetetlen a személyiségét figyelembe véve.)

Do esetében teljesen más a helyzet. Nála is azt látom, hogy a kreativitás nem tanítható - de nála azon, hogy egyértelműen kreatívabb, mint én. Nemcsak az, hogy két éves kora körül gyakorlatilag lerajzolt egy képet, ami vonalvezetésében és kompozíciójában megtévesztésig egy Chagall-grafikára hasonlított. És amit egyébként soha nem látott előtte, tehát az ő fejéből pattant ki a gondolat. De az utóbbi időben tényleg meglepő, hogy mi mindent kitalál és meg is valósít. Tütüszoknyát papírból. Táskát. 3D képeket mindenféle tárgyak felragasztásával. Térképet. Szabásmintaívet. Szárnyas oltárt. (Hozzáteszem, a templom, ahova járunk, inkább modern és egyáltalán nincs oltárkép, de az ő szárnyas oltárján még angyalok is vannak fenn, valamint az egész szárnyas (a szárnyak a bevágások, lásd a bejegyzés első képét) és a kép hátulról van beleragasztva a keretbe.) A végeredménynek nem mindig "szép" a kivitelezése, azaz nem mindig elégedett vele. A fejében nyilván még sokkal tökéletesebb, mint ahogyan végül sikerül. De engem már a gondolat is lenyűgöz, amit eszébe jut megvalósítani. Nekem nincsenek ilyen gondolataim, következésképp nem is tudom megtanítani neki. Újabb bizonyíték arra, hogy a kreativitás nem tanítás kérdése, hanem van vagy nincs.

Mondom ezt úgy, hogy bár ezek az érvek kétségkívül érvek, azért nem vagyok biztos benne, hogy a másik oldal mellett nem szólnak-e ugyanúgy tapasztalatok. Ti hogy látjátok? Tanítható a kreativitás? Vagy: melyik része tanítható, melyik nem? Mivel lehet segíteni, hogyan lehet fejleszteni otthon? Ti hogy csináljátok?

Tökéletes idomítás

A bölcsiben készítettek anyák napi meglepetést. Hogy mi az, azt valószínű sosem fogom megtudni, habár ott lapul a bölcsis táskában. Ugyanis TITOK!

p.s.: Ausztriában ma van anyák napja. Végre valami, amiben a nyugat kullog Mo. után :)

Jesuitenwiese - avagy a Prater ismeretlen oldala

Ha azt mondom Prater, a legtöbb embernek valószínűleg az óriáskerék és a "wurstli" jut eszébe. Pedig a Prater sokkal több és jobb ennél.

Egy személyes élménnyel kezdem - elsőnek a hagyományos vidámparkról. Amikor tavaly nyáron körvonalazódott, hogy szeptemberben Bécsbe költözünk, az egyik legnagyobb feladatot az jelentette, hogy a gyerekeknek, főleg Do-nak hogy adjuk be az egészet. Hiszen zsenge öt éve ellenére ez a mostani a negyedik lakás, a harmadik város és a második ország, ahol lakik. Oké, hogy neveljünk rugalmas(an) gyereket, meg hogy a gyereknek ott a legjobb, ahol a szülei vannak, de azért éreztük, hogy van egy pont, amin túl nem könnyű megindokolni, miért is kell újra elköltözni. Ráadásul egy olyan helyről, Budapestről, ahova azért költöztünk, mert mennyire szeretjük - és ezt mindig hangsúlyoztuk is.

Mentő ötletként eszünkbe jutott, hogy szervezünk egy röpnyaralást Bécsbe, megmutatjuk a város legjobb oldalait, hátha aztán maguktól fognak könyörögni, hogy dobozoljunk és jöjjünk ide. Ez a csaliprogram pedig erősen a Praterre épült, mégpedig  vidámpark részére. Kiegészítő programnak még olyat játszottunk, hogy "arra a villamosra szállunk föl, amire akarjátok és ti mondhatjátok meg, hogy mikor szálljunk le". A történet csattanója pedig az, hogy valóban oda és vissza voltak, majd a költözés utáni napon rögtön mondták is, hogy akkor most mehetünk. Hogy hová? Hát a Praterbe, dodzsemezni meg ugrálni meg mesevonatozni. Végül is ez Bécs, nem igaz?

De sajnos, itt se fáról szüreteljük a pénzt, szóval nem tudunk korlátlan alkalommal vidámparkozni, sőt, bevallom, a beetetős vidámparkozás óta még nem jártunk a wurstliban. De a Prater másik oldala nagy kedvencünk lett. Oké, én amúgy sem vagyok az az anya, aki úgy érzi, óriási áldozatot hoz a gyerekért, ha lemegy a játszótérre, de a Jesuitenwiese tényleg az a fajta játszótér, aminek előre örülök. Pedig nincs épp közel, buszozni kell, meg még onnan is gyalogolni, most szombaton mégis délelőtt és délután is ott lógtunk. És előre irigyelem a család másik három tagját, hogy ők a jövő heti szünetben akár minden nap is mehetnek, miközben én húzom az igát.

Na de mi is ez a Jesuitenwiese pontosan? A Karlsplatzról induló 4a-s busszal a másik végállomásig kell utazni, ez úgy negyed óra-húsz perc. A buszmegálló melletti saroktól már látszik a Prater Hauptalle, amire kb. 45 fokban indul egy széles, de nem betonozott út, két oldalán füves-fás terület. Talán a Margitsziget Nagyrét és a Városliget dombos részének hangulatára emlékeztet leginkább. Óriási terület sok fával de kellő napozóréttel is, van strandröplabdapálya és itt-ott piknikasztalok, de a fő attrakció a Popoklatscherutsche és a két játszótér. A Popoklatscherutsche szabad fordításban annyi mint popsipaskolócsúszda. Óriási (tényleg, még felnőtt szemmel is!) csúszda, amiért meg kell dolgozni, mert egy domb tetejére kell fölkaptatni minden csúszáshoz. Szerintem félelmetes, de a gyerekek imádják, én meg nem nézek oda.

Ezen túl is van sok remek játék: homokozó remek várral, emelőkkel, csövekkel, ahogy kell

dél-amerikai sivatag kaktuszal, állatcsontváz és pókhátló mászókával

favár

csúszóhinta, amit még egy hároméves is biztonsággal használhat egyedül, segítség nélkül

légvár fekvőcsészékkel


fifikás autógumikból készített hintákkal (körhinta és hagyományos)

ezenkívül egy szuper felnőtthinta is van, amihez még nem sikerült hozzáférnem, mert mindig foglalt, de alig várom - és persze hagyományos gyerekhinta is, meg újrafogalmazott hármas libikóka.

Órákig, tényleg órákig ott lehet lenni úgy, hogy az ember még mindig nem próbált ki mindent, annyi a lehetőség és annyira jól el lehet merülni egy-egy tevékenységben.

Nem elhanyagolható előny, hogy az egyik játszótér mellett és a másiktól sem messze van normális WC, a játszótéren folyó víz, a rét szélén pedig büfé - bár ez utóbbi szerintem rablógazdálkodást folytat, de mondjuk végveszélyben mégis jobb, mint a semmi. 

Száz szónak is egy a vége, ha valaki gyerek- és egyben pénztárcabarát módon szeretne eltölteni egy napot vagy akár csak egy délutánt is Bécsben, plusz saját magára is ráfér egy kis relax, akkor szívből tudom ajánlani a Jesuitenwiese-t. Alig várom, hogy igazán meleg legyen és pikniktakaróval és elemózsiával kivonulhassunk egész napra!

Zara Kids

Egy 26-os és egy 36-os Zara Kids cipő. Mondtam már, hogy van egy előnye a kis lábnak és testmagasságnak? A tavaszi kabátom a H+M gyerekkollekciójából szereztem be - ennek határozott anyagi előnyei mellett csupán egy hátránya van: hogy van rá esély, hogy könnyen szembetalálhatod magad egy uszkve nyolcévessel, aki pont úgy van felöltözve, mint te. Ami pedig megtörténhet, az meg is történik.

p.s.: A Zara felnőtt ruhái nekem abszolút nem jönnek be, néhány basic pólón kívül soha nem találtam ott egyetlen darabot sem, amit felvennék. Valahogy túl vonalzós és túl barna az egész. Még akkor is ez a benyomásom, ha tudom, hogy van sok színes cucc is. De a gyerekosztálytól el vagyok mosva. Szinte bármelyiket felvenném, ha lenne méret belőle. Sikkes-kedves, pont annyi dísz, ami még nem sok, pont a kedvenc mintáim, egyszerűen minden stimmel. Más kérdés, hogy arra, amire kitalálták - eleven gyerekre ráadni - igazából szerintem nem való. Felnőttholmik ezek gyerekméretben. Ez a cipős felvétel se lenne már megismételhető - mondjuk világos harisnyában, ahogy inkább dukálna. Nálunk ugyanis egy sima "ugyevigyázolaszépújruhádracipődre" séta is eléggé leharcolja a cipőket, ruhákat, a normál használatról pedig már nem is beszélek. No de álmodozni szabad (például hogy mi lenne, ha beleférnék a ZaraKids-be vagy ha mondjuk a lányom olyan borsószemkirálykisasszonyos stílusú játékbaba lenne), s addig is tesszük, amit tudunk, életünkben először egyforma cipőben megyünk korzózni szombat délután.