Jó helyek Bécsben 1.

Októberben volt 10 éve, hogy életem legkalandosabb évét töltöttem Bécsben. Igen, annak ellenére volt kalandos, hogy Bécs gyakorlatilag a szomszédban van és bármikor haza lehet ruccanni - épp ezért erre az amúgy elég jó ösztöndíjas helyre én egyedül pályáztam abban az évben. Mindenki messzebb akart menni. Na de a lényeg nem a távolság, hanem ami ott történik. Velem például az történt, hogy beleszerettem a nagyvárosi életformába. Meg még sok más is.

Azóta többször visszamentem már - turistaként, még egy ösztöndíjra, barátokhoz, és változatlanul nem tudok betelni a várossal. Ez most nemcsak azért jutott eszembe, mert nosztalgiázni támadt kedvem, hanem mert Ági posztja kapcsán elkezdtem felidézni, miféle kulináris élmények értek engem Bécsben. Mert ért nem is kevés, sőt, ott tanultam meg - már amennyire - főzni.



Szerettem volna utcára pontosan megmondani, hogy hol van az a bizonyos Stadtbeisl, amit szívből tudok ajánlani, de nem sikerült rájönnöm. Valahogy a Josefstädterstrasséból nylílik, ha jól emlékszem. Bécsben egyébként azt szeretem, hogy létezik egy olyan arca, ami nem puccos. Már-már azért sem puccos. Az igazi bécsi kávéházban a pincér csak megtűri a vendéget, ha már ott van, és ebben van valami sármos. De most maradjunk a Stadtbeislnél. Itt a személyzet kedves, tehát nem ebben áll az antipucc, hanem az egész helynek az esetlegességében. Nincsenek dizájnbútorok meg összehangolt részletek, viszont van atmoszférája, kifogástalan házikosztot kap az ember és tényleg otthonosan érezheti magát. Ha pedig a pincérnő észreveszi, hogy két szerencsétlen turista bénázik a fényképezőgép önkioldó funkciójával, akkor közbelép és elkészíti a kötelező mosolygós pár utazik képet.

Az első képen spenótos Nockerl, ami osztrák-délnémet specialitás (másutt Spätzle néven fut), a másodikon pedig egy könnyű marhahúsos saláta. Habár ez néz ki nőiesebbnek, én a nokedlit ettem :D




És ha már ezen a környéken van az ember, akkor kanyarodjon a Florianigasse felé, ahol a szintén antipucc Tunnelt találhatja, és ahol a lehető legjobb arab reggelit ettem ever. Nem volt véletlen, többször visszatértem, és mindig a legjobb volt. De erről majd máskor mesélek...

Szépészeti műtét

Hogy messziről kezdjem, hosszas fontolgatás után már pár hónapja arra jutottam, hogy maradjak a kaptafánál. Tehát hogy klassz dolog szépeket horgolni, de ha nem is a hagyományos értelemben (erre most nem térek ki részletesen) van bennem egyfajta hivatástudat, ami miatt fő munkámnak a jövőben is a lelkészkedést/teológuskodást szeretném tekinteni. Annak ellenére, hogy az egyház mint intézménnyel szemben komoly kritikákat fogalmaztam/ok meg nagyjából mióta saját gondolataim vannak dolgokról. Sőt, annak ellenére, hogy az egyház hiába mondja magát a családot támogató intézménynek, azért munkaadóként, különösen a gyülekezeti lelkészi munkát nézve, nagyon nem családbarát. Vagy ezt csak a maximalizmusom mondatja velem? Az is lehet. Mindegy, ez volt a kitérő és előzmény.

Ugyanakkor horgolni jó, és az az érzés, hogy másoknak tetszik annyira a horgolás, hogy megvegyék, szintén jó érzés, ezért amíg ihletem, kedvem, időm engedi, ennek is hagyok teret. És mert a maximalizmus itt is hamar megjelent, már egy ideje töröm a fejem, hogy az elküldött holmikat hogyan is köríthetném szépen. Mostanra a sok gondolatból némi realitás is lett, terveztettem egy logót, egy meska fejlécet és olyan névjegyet, amivel teljesen meg vagyok elégedve és kifejezi, amit sugallni szeretnék: a vidámságot, a kísérletezést a színekkel, a játékosságot. Egyelőre nyomdát még nem intéztem, ez az egész teljesen friss ugyanis, de a Meska boltomban már látható az új fejléc. Petrikovics Edit tervezte, munkáinak egy részét itt láthatjátok. Nekem tetszik, és nektek?

És ha már a boltnál járunk: péntekig minden holmi 5% kedvezménnyel kapható - amíg a készlet tart, csak tessék, csak tessék.

Évvégi visszanéző

Azt mondják az okosok, és van is ebben valami szerintem, hogy ha valamit igazán szeretnél, ne beszélj róla senkinek, mert azzal a valóra váltáshoz szükséges energiát pocsékolod. És tényleg, van az a fajta pozitív feszültség, ami egy el nem mondható vágynál keletkezik, és amely vihet a megvalósítás felé, legalábbis magamnál így tapasztaltam. Meg az ellenkezőjét is, hogy amikor egy tervemről beszélek másoknak, sokszor apad a lelkesedésem. Hogy a csökkenő feszültség miatt, vagy mert akkor a másik rögtön mond pár kiábrándító adatot és ellenérvet, hogy miért irreális, amire vágyom, azt nem tudom.
Mindenesetre 2009 kezdetén volt pár olyan tervem-vágyam, amiről beszélni sem mertem senkinek. És bár még csak november van, nem tudom megállni, hogy vissza ne nézzek, decemberben úgyis ezer más feladat lesz, és mert a két legnagyobb titkos vágyam szerintem megvalósult, úgyhogy juppijupp.

Először is szerettem volna kipróbálni a fonalfestést. Ez nem volt teljesen titkos, hiszen pár, hozzám hasonlóan őrült nőnek meséltem róla, és vártam, hogy majd összeülünk egy festősessionre. Aztán október végén már nem vártam tovább, fenyegetően közeledett az évvége, festés meg még sehol, úgyhogy belevágtam. Azóta már egy kávés festésen is túl vagyok, erről még tervezek fényképes beszámolni is.

A másik, a szupertitkos vágyam ennél őrültebb volt: a fonás. Nem mintha nem lenne elég nagy választék fonalból, pláne ha a külföldi felhozatalt is beleszámítjuk. Csak éppen van nekem az a már-már megszállott vágyam, hogy a dolgokat a kezdetekig szeretem visszakövetni. Vagy amennyire lehet, a kezdetekig. Tudom, ez nagyon lassú életformát hoz magával, és csomó mindenről tényleg lemaradok így, de nem zavar. A bolti kész holmi árnál drágábban veszem a horgolt cuccokhoz a fonalat, de sebaj, mert én készítem, és ez jó érzés. És most még tovább vittem ezt a dolgot: előfonalat illetve gyapjúcsíkokat vettem, meg orsót, és magam fonom meg a gyapjút. Még csak az elején vagyok, de máris imádom ezt az érzést. Különösen azt, hogy így magam döntök arról, milyen vastag fonal lesz a végeredmény, sőt, az általam annyira kedvelt változó vastagságú fonalat is könnyedén elő tudom állítani. Ööö, hogy pontosabb legyek - egyelőre csak változó vastagságú fonal előállítására vagyok képes.

A fonás egyébként eléggé monoton és brutálisan lassú művelet, tehát nem hiszem, hogy az összes fonalszükségletemet így fogom előteremteni, de az biztos, hogy a legkülönlegesebb holmiknak ebből a szempontból is meg fogom adni a módját.

És amit nem mondtam még, pedig a legfontosabb, az egésznek van egy misztikus íze is, hogy van a Nagy Női Hagyomány, amit az utóbbi időben szinte elfelejtettünk, és most belemerülök ebbe a kútba, és dacolva a mindent minél gyorsabban életelvvel, egyszerűen megengedem magamnak, hogy fonjak meg fonalakat főzögessek órák hosszat kondérban, festőlében. Falura kéne költözni, hogy még a festőnövényeket is én szedegessem össze. Na de erről nem is beszélek, nehogy eltűnjenek az energiáim.

Horgolt sál lógó virágokkal

Az utóbbi időben szokatlanul sokat horgoltam megrendelésre, aminek a kétségtelen előnyök mellett azért hátránya is volt: nem sok szabadságot kaptam és az elkészült holmikat nem láthatom viszont naponta a gyerekeken, barátokon vagy a tükörben. Így annak ellenére, hogy a karácsonyt meg lehetne lovagolni üzleti céllal, mostanában kicsit befelé fordultam, és boltom polcai helyett barátok és családtagok polcait töltöm fel. Például ez a kék keskeny, de annál hosszabb sál hamarosan Norvégiába utazik. Október végén volt vendégünk a munkahelyemen egy kétfős norvég küldöttség, egy püspöknő és egy munkatársa. Mivel az egész levelezést ezzel a munkatárssal én intéztem már május óta, a személyes találkozáskor szinte barátként köszöntöttük egymást. Az első este megilletődöttsége után - ami abból fakadt, hogy féltem angolul megszólalni -, a másodikon már remekül elbeszélgettünk mindenféléről. Például kézművességről. Megdicsértem ugyanis gyönyörű, kézzel kötött kardigánját és nemezelt kézitáskáját. Hamar kiderült, hogy az ízlésünk, egyedi holmik iránti lelkesedésünk hasonló. Ő például lelkesedett a sálért, ami egyik nap rajtam volt, és kérte a mintáját.



De mert érthető mintaleírásban, azaz amit más is megért, pláne angolul, nincs sok gyakorlatom, inkább megígértem neki, hogy elkészítek neki is egy hasonlót. Kéket választott, ami nem is csoda, hiszen a klasszikus skandináv típusba tartozik.
A sál kábé 1,70 méter, hosszában nagyon sok szemre kezdve készült. Az első hat sor egyszerű nagyiminta, aztán pedig egy olyan sor jön, hogy általában rövidpálca, de időnként egy-egy légszemsorral lógót horgoltam, a lógó rész végén pedig valamilyen virág vagy levél található. Eközben nem kellett elvágni a fonalat, tehát az egész utolsó sor, illetve az egész sál egyben készült. A virágmintákat ott és akkor találtam ki, nincs bennük szabályosság, a lelógó részek sem egyforma hosszúak, egyedül arra figyeltem, hogy kb. ugyanolyan távolságban legyenek egymástól.

Csalóka amúgy, az utolsó sor kábé annyi idő alatt készült el, mint az előtte lévő összes együttvéve, mert ott nem automatizmusra, hanem fantáziára volt szükség.

ropi, kóla, gumicukor

ilyeneket raktam ma a boltban a kosaramba
ráadásul piac helyett boltba mentem
épp ezekért a szecskákért
nem is ecsetelem
az eközben engem elfogó körülírhatatlanul hülye érzést
mert szerintem kólát legutóbb
első terhességem első harmadában vettem
amikor egyéb dolgoknak még a gondolatára is
hányingerem lett
na és pont ezen okból kellett
ma is ilyeneket vennem
na nem terhesség
más se hiányozna
hanem a családban elburjánzó hányós vírus miatt
és mert ezeket a szennyételeket ajánlják minden fórumon
mert ezek állítólag megmaradnak a gyerekben
aki amúgy mára minimum két kilót fogyott
szinte labdázni lehetne vele ha nem félnék hogy
attól újra hányni fog
és tény
egyelőre
valóban
hasznosnak látszanak ezek a szörnyűségek
bár a kólát megszagolni se hajlandó
én gyerekem büszke vagyok rá
de a másik kettő csúszik
most már csak az a kérdés
a másik gyereket hogy beszéljem le ezekről
és hogy mindezt méltóképpen megkoronázzam
most fogom becsúsztatni a
mélyhűtött pizzát
a sütőbe az egészségesek részére
mert főzni aztán végképp nincs erőm ma

és ilyenekről írok, ahelyett, hogy sálakat mutogatnék meg festett gyapjút

Rejtélyekkel teli ovis bejegyzés

- Aki beszélget a gyerekével az óvodáról, az tudja - kezdi az óvónő a szülői értekezleten a napirendről és a foglalkozásokról szóló beszámolóját, és akkor figyelnem kell, ne röhögjem el magam hangosan, mert eszembe jutnak a szokásos esti beszélgetések az óvodáról, amelyek forgatókönyve nagyjából ilyesmi:

- Na és milyen volt ma az óvodában? - mert fontos, hogy a gyerek szabadon mesélhessen, ugyebár.
- Jó.
- Mit csináltatok délelőtt?
- Nem tudom.
Oké, akkor segítek - gondolom magamban - Rajzoltatok? Gyurmáztatok?
- A többiek rajzoltak.
- És te?
- Én nem.
- Hát akkor mit csináltál, amíg a többiek rajzoltak?
- Nem mondom meg.

Vagy egy másik:
- Anya, ha Kamilla ott van az óvodában, akkor én holnap nem megyek.
- Miért? Összevesztetek?
- Kamilla nem akar lenni a barátom.
- Azért biztos van valaki, aki akar a barátod lenni.
- Igen, Kamilla.

Ennyit arról, hogy fontos a gyerekkel beszélgetni a nap eseményeiről.

A BKV tesz a munkanélküliség ellen

A metróba belépéskor három őr állja el az utat. Ugyan a bérleteket nem nézik, de átjutni a sorfalon nem könnyű, és hogy én az érdeklődés hiánya ellenére előkapartam a tárcámat rutinból, az legyen az én bajom. Kiszálláskor két oldalról is sorfal vár, összesen nyolc (ellen)őr vizslatja a bérleteket, és bár az előttem álló férfi bevallja, hogy nincs neki, a hölgy kedvesen mosolyog "van ilyen, hogy otthon marad".

Te hogy reagálsz?

a) De 11 embernek van munkahelye, és ez a lényeg
b) Legközelebb nem veszem elő a bérletet, amikor gyerekkel vagyok
c) Leszek én is ellenőr, akkor ingyen utazom