freeform horgolás tutorial-féleség

Ismét freeform horgolásra adtam a fejem. Igen, ez valahogy elszánást igényel nálam, hiszen azt jelenti, hogy egy ideig nem egy gombóc fonal lesz elől, hanem egy egész kupac különféle színű és fajtájú, szóval némileg kaotikus állapotokat idéz elő. Meg munka közben is - ellentétben a normál horgolással - nem lesz egyre könnyebb és automatikusabb, hanem inkább egyre nagyobb szellemi erőfeszítést igényel, ha nem akarom ismételni magam (illetve a mintát). Na de volt egy ígéretem Ahamának, akitől kaptam egy csodaszép törtfehér mindenest, és aki cserébe egy freeform technikával készült előlapú táskát kért. Mivel nagyon szeretem a cserekereskedelmet, örömmel belementem, még ha kicsit izgultam is, mert hát Ahama varrni is jobban tud nálam, a fonalhoz is ért, szóval a beégés esélye nem kizárható. Nyitva hagytam azt a kiskaput, hogy ha nem lesz elégedett a végeredménnyel, akkor a hagyományos úton átutalással egyenlítem majd ki a számlát.
Na de egyelőre egész jól haladok, és munka közben ismét magával ragadott a lendület, így gondoltam, fényképezem az egyes lépéseket (főleg az elején), hátha valakit érdekel, hogy készül.
Amit a képek nem mutatnak: állok a fonalaim előtt és nézelődöm. Mi minden van készleten a tervezett színvilágból? Hogyan mutatnak egymás mellett az árnyalatok? És hogyan fognak viselkedni egymás mellett a különböző összetételű fonalak, ha kimossuk a kész darabot? Most narancs-piros-lila árnyalatokat válogattam össze, akril és főleg gyapjú-akril minőségben. Egyelőre 6-7 szín van elől, de még van ráadás is, meglátjuk, hova illik majd a különlegesebb textúrájú narancsos fonalam, ami egy gombolyagon belül is nagyon változatos vastagságú és kinézetű. Na de végre képhez: Ahogy látható, egy sötétnarancs amorf alakzatot horgoltam. Ilyen úgy lehet létrehozni, ha a kezdő láncszemsorra nem egyforma pálcákat horgolunk, aztán később nem horgoljuk le teljes sort, vagy épp újabb láncszemeket készítünk, hogy hosszabb legyen a sor. Amikor kedvünk támad, akár körré is kapcsolhatunk egy időközben keletkezett láncszemet, és aztán körben folytathatjuk a munkát. Szóval nincs szabály és nem lehet hibázni! Aztán bekapcsolunk valahol egy másik fonalt, esetünkben a világosabb narancsot és azzal is horgolunk. Mondjuk körbe, mondjuk rövidpálcát, de igazából bármilyen lehet, és itt is nyugodtan szabálytalankodhatunk. Amire figyelni érdemes - legalábbis ha táska a céltárgy -, hogy maradjunk síkban, szépen feküdjön ki a "cucc" - ezt pedig a megfelelő szaporításokkal tudjuk elérni.
A második narancssárgás körben néhol közbeiktattam láncszemíveket. Ezek nagyon jól mutatnak majd, amikor elütő színű háttér elé kerül a kész horgolmány.
Itt már látszik, hogy a láncszemíveket jó bőven megtöltöttem rövidpálcákkal, hogy valóban ívesek legyenek.
Ez a kép pedig arra példa, hogy amikor egy ilyen méretű alap megvan, és bakapcsolunk egy új színt, akkor már abszolút szabadok vagyunk. Körbemehetünk egy színnel vagy épp nem, horgolhatunk körben és sorokban, sima szemeket vagy éppen csipkemintákat, ahogy tetszik. Ha épp egy kicsit kevésbé sikerül síkban mardni, az se baj, mert egy későbbi sorban lehet még korrigálni. Meg az a szerencse, hogy sok freeform horgolt cucc szándékosan lép át térbe, úgyhogy semmiképp nem ronthatjuk el. Legfeljebb azt mondjuk a végén, hogy szándékosan így akartuk!
Itt pedig már szeretném demonstrálni Ahamának, hogy a dolog jó úton halad, már vagy két tenyérnyi horgolás kész van :D. Néhol nagyimintát horgoltam, mert ezekkel az árnyalatokkal szerintem nagyon dekoratív, máshol egyéb csipkét. Az a hosszúkás fura színű izé, ami sötétlilával van körbevéve, pedig külön készült egy piros és egy lila szál összefogásával, és utólag kapcsoltam hozzá a fő részhez, majd aztán készült köré a sötétlila háló.

Hát így megy ez nagyjából. Pontosabb leírást nem is lehet ehhez a műfajhoz adni, pont ez a varázsa, hogy mindenkinek magának kell megküzdenie a színekkel és mintákkal. Folyt.köv. - ahogy haladok.

Ovis farsang szóképfelvétel (ha már fényképezőgépet nem vittem)

És akkor a szülők húzták középre a széküket, és kezdődött a vérre menő székfoglalózás. Én hirtelen tízévesnek éreztem magam és görcsben volt a gyomrom, mert biztos voltam benne, hogy az első körben kiesek. Aztán mégsem, sőt a másodikban sem, a harmadik után meg már nem ciki. Más is így gondolhatta, mert akkortól kezdtük el élvezni, a kölkök meg csak nézték, hogy most akkor mi van a mindig fegyelmezett és szobai rohangálást szigorúan tiltó szüleikkel. aztán mikor már bevadultunk volna, az óvónő elkezdte kettesével kivenni a székeket, és én akkor estem ki.

Aztán még lufitaposóztunk is, azaz én nem, mert Do hisztirohamban tört ki, hogy ő fél az elpukkanó lufiktól - eddig nem vettem észre -, és tényleg, nem volt egyedül. Két percen belül a teremben kétféle embert lehetett látni, az egyik tombolt és taposott, a másik meg fülét befogva szűkölt valami sarokban vagy kisszék alatt, a csecsemőket kivitték az előtérbe, de végül elfogytak a lufik és Noémi nyert. Tudjátok, akinek bárkája is van.

Bűvös hetes

Utálok posztot újraírni. Ezt a posztot újraírom, mivel gyerekeim vannak, egy olyan, akinek sütit kellett sütnöm, meg egy olyan, aki ha 3 másodpercig nem nézek rá(amíg kiszedem a sütit a sütőből), ráül a delete gombra. Na de mindegy. Már annyiszor megkaptam a hét dolgot magadról című játékot, hogy mégsem halogathatom tovább. Habár majdnem két, sőt, tkp három blogos év után nem sok olyan téma van, amit még nem említettem volna, de talán a konyhában összekaparok néhányat.

1. Kedvencem a spenótos quiche, pláne, ha kéksajttal van megbolondítva.
2. Egyébként sokáig rá se tudtam nézni a spenótra, az egyetemi menzán szerettem meg. Akkor jöttem rá, hogy korábban túl kevés fokhagymával készítették, az volt a baj.
3. A felmenőim között vannak szaratovi oroszok, onnan is van pár étel a családi repertoárban. A legjobb az, amit én piriménnek ismerek, de most tudtam meg, hogy a hivatalos neve pelmenyi.
4. Két hét Barcelona alatt összesen vagy háromszor fürödtem a tengerben, akkor se hosszan, de minimum nyolcszor ettem polipot. Szeretem kipróbálni a helyi specialitásokat - és nemcsak egzotikus helyen.
5. Szeretem a gyümölcsös sütiket, de szinte sosem csinálok magunknak. Mielőtt sütéshez jutnék, már megesszük a gyümölcsöt nyersen.
6. Ha narancssárga bögrémből iszom a kávét, sokkal jobban indul a napom, mintha a kékből.
7. Igazán jó teáért még mindig visszamegyek Debrecenbe, a Carpe Diem teaházba.

Többszörös szabályszegés: mivel már nem tudom visszaidézni, ki mindenkitől kaptam a labdát, csak Gabellát említem, akitől utoljára. És csak annak adom tovább, aki szeretné.

Vontatott beszédfejlődésű gyerek anyjának apró örömei

Mert a semmihez képest már ez is óriási haladás, anyai szívem örömmel tölti el a kishibás mondat: Kérek sajt!

(Avagy a t-re végződő szavak azért praktikusak, mert azokat már nem kell külön tárgyesetbe tenni.)

Másik gyerekem egyáltalán nem vontatott beszédfejlődésű, neki csak az udvarias beszéddel vannak problémái - értsd, ha vizet akar, nem sokat cicomáz, csak annyit üvölt, hogy "Vizetvizetvizetvizet". Ha kijavítom, hogy "vizet kérek", akkor legfeljebb annyit lehet kisajtolni belőle, hogy "igen, vizet". Szóval ezek után érthető, hogy ma reggel alig jutottam szóhoz, amikor kijavított: Anya, nem "azt akartam kérdezni", hanem" azt szerettem volna kérdezni". Nyilván az óvodai nevelés hatásából profitálunk.

(Avagy ha nem vagy képes megnevelni a gyereked, keress egy jó óvodát.)

Hópihe-akció

Éljen a tél és a hó, és éljenek a vidám színű sapkák és sálak! És persze éljenek a kedves blogolvasók, aki tekintettel az elhúzódó és épp most bekeményítő télre, kedvezménnyel vásárolhatnak a Meska-boltomban. :)

Minden felnőtteknek való terméket (sapkákat és sálakat) ingyenes postázással küldök, ha pedig személyes átvételt kérsz, akkor a megjelölt postaköltséggel csökkentett árat fizeted. Csak add meg a vásárlás után emailben a jelszót: hópihe!

A lila évek óta telitalálat, ennek a tüzes narancsnak ne álljanak ellen a vörösesbarna hajú lányok, aki pedig inkább a visszafogott meleg árnyalatokat szereti, válassza nyugodtan ezt a tégla-mustár gombolós fazont.

Ne feledjétek, jelszó: hópihe!

Elkapott a babasapka-láz

Hosszú szünet után ismét kedvem lett babakalapokat horgolni. Például itt van ez a visszafogott, minikarimás elbájoló hölgyeknek. Még elcsíphető a meskán.

Aztán ez a nagy kedvenc - csokibarna és épphogyrózsaszín Párizs szerelmeseinek. (Már gazdára talált.)

Aztán ez a vidám citrom-eper fagyit idéző sapka saját festésű tolnai gyapjúból. Még keresi szimpatizánsát.
Ez meg egy klasszikus svájci sapka fazonú. A színkombináció ismerős lehet, készítettem már ilyet unokahúgomnak és meskára is - rekodidő alatt (talán 15 perc) kelt el, én lepődtem meg a legjobban. :)
És az abszolút kedvenc színkombinációm: barna sötéttürkizzel. Legszívesebben magamnak horgoltam volna ebből, de csak újszülöttsapkányi fonalam volt, úgyhogy utángyárthatatlan, akinek tetszik, még most csapjon le rá :)

És ez még nem minden, csak most hirtelen ennyi fotót találtam meg.
Úgy tűnik, hogy a babafotós társaság egyre bővül, ami azért is jó, mert éjszakázás meg izgulás meg szoptatási nehézségek mellőzésével láthatok utánozhatatlan babaarcokat minden nap.

Az utolsó előtti mondattal kapcsolatban pedig a kérdés: ti hogy tartotok rendet a fényképeitek között? Mármint a számítógépen, úgy értem. Azt hiszem, ezzel kapcsolatban még sokat kell tanulnom :)

Simplify saláta

Remek könyvet olvasok, ismét egyet a simplify-sorozatból, úgyhogy erőteljesen kiütköznek rajtam a simplify-tünetek. Kevés gondolkodással szórok ki lomokat, és mindent úgy szemlélek, ami a kezembe kerül, hogy vajon mit kezdjek vele, hogy hasznos is legyen, de ne is foglalja a helyet és növelje a káoszt.

Az egyik legkáoszveszélyeztetettebb hely a lakásban a hűtőszekrény. Mert már csak kicsi sajt van, ezért veszünk újat, és mert az újat ki kell próbálni, a régi méltatlanul elfelejtődik. Vagy mert megmaradt valami vasárnap ebédről, de már kevesebb, mint egy adag, így szintén a hátsó régiókba vándorol.

Valamelyik este épp Nagyon Zöldre támadt kedvem, de csak a maradékokból gazdálkodhattam (kinek van kedve ilyen hidegben a szükségesnél több kört futni és még a piac felé is kitérőt tenni). Találtam másfél maréknyi előre felvagdalt vegyes zöldsalátát, egy kígyóuborkát, háromnegyed üveg olívabogyót, némi fetát a krémesebbik fajtából. Ezeket összekevertem, leöntöttem olviaolajjal és balzsmecettel, kicsit megsóztam, majd elkezdtem valamit hiányolni. Jó, jó, zöldet akartam, de azért egy kis szín nem ártott volna. Menő szakácskönyvek ilyenkor a színes kaliforniai paprikát ajánlják, csakhogy épp semmi ilyesmi nem volt otthon. De még egy kis sárgarépa sem. Újra szemlét tartottam a hűtőben és amikor a hátsó szekcióban felfedeztem egy fél doboz vörösbabkonzervet, már meg is volt a megoldás.

Nemcsak ketten, felnőttek laktunk jól, de még a salátát egyébként nem kultiváló Kétéves is, mert mint kiderült, a vörösbab - természetesen különválasztva a Gyanús Zöldektől - neki is jól csúszott. Nem mellesleg pedig átláthatóbb lett a hűtő, olyannyira, hogy mára előirányoztam a leolvasztását is. Éljen az egyszerűsítés!