A posztmodern férfi dicsérete

Rég írtam már ide gyerekszáj jellegű bejegyzést, de ezt most képtelenség kihagyni. Nem az, hogy cuki - persze de -, hanem inkább azon döbbenek meg mindig, mennyire pontosan látja Do a helyzeteket. Épp erről leveleztünk minap egy barátnőmmel: olyan, mintha a lányaink - az övé három, az enyém öt évesen - szinte már-már készen lennének. Persze, még meg kell tanulniuk csomó praktikus dolgot, hogy elboldoguljanak a világban, írni, meg hogy miért világít a lámpa és hogy a szalvétát nem kell sajnálni arctörlésre használni. De az igazán lényeges dolgok már készen vannak bennük. Sőt, néha az az érzésem, hogy tőlem ill. más családtagoktól függetlenül vannak készen, annyira mások, mint mi.

A minap csak ketten ültünk az asztalnál, ő kezdte a beszélgetést.
- Anya, mikor fogok már férjhez menni?
- Ó, hát még sokára. De szerintem ne is siettesd nagyon.
- De miért?
- Hát, mert például miután férjhez mész, csomó házimunkát kell végezni.
(Jó, jó, tudom, előtte is, de nekem az az érzésem, hogy utána sokszorosát)
- De ha majd gyerekek is lesznek, akkor nem.
- ???!!!
Ismét ő, nagyon elgondolkodva:- Csak az a baj, hogy a gyerekek nem jönnek azonnal, ugye, arra várni kell kicsit. (Felsóhajt, hogy akkor már világos a probléma)
Én: - Hogy érted azt, hogy amikor gyerekek jönnek, akkor nincs sok házimunka?
- Hát hogy akkor már az apa is segít.

Ja, hát ha ő így látja, akkor biztos úgy is van, és majd mielőtt legközelebb konfliktusba keverednék Apahajóval a háztartási munkák igazságos és testvéries felosztásáról, akkor jól a fejembe vésem, hogy gyerekszemmel nagyon is könnyű, mi több irigylésre méltó dolgom van.

Informátoraim szerint a kérdésen már túltette magát, most már a szülési fájdalom kérdéseit boncolja. Ha jól emlékszem, én is épp középsős voltam, amikor Emesével azon törtük a fejünket, hogy lehetne gyereket szülni úgy, hogy mégse kelljen felvágni a hasunkat, mert az nagyon fájhat. (Más szülési módról akkor még nem tudtunk.) Az ötévesek problémái, úgy tűnik, 28 év elteltével is ugyanazok maradnak.