2011. január 5., szerda

Kreaszünet 6. - Magicline fonalból


Itt láthatjuk a gombhoz a kabátot tipikus esetét. Az Anchor Magicline fonalat évek óta szerettem volna már kipróbálni. Azért vonzott, mert pamut, de jóval vastagabb, mint az általában elérhető pamutfonalak. Ráadásul nem csúszik, és a színátmenetes minta úgy van kitalálva, hogy horgolva is jól érvényesül. Szóval először volt meg a fonal, aztán törtem a fejem, mit horgoljak belőle.

Egy kiárusításon sikerült beszereznem az utolsó 5 gombócot ebből a színből, s egy kivételével fel is használtam ehhez a kacagányhoz. A mintán sokat nem kellett gondolkozni, az a gombolyagról automatikusan jött. Ahogy látszik, meg is viccelt a fonal, mert az ujja szegélycsipke mindkét oldalon úgy lett rózsaszín, hogy a legutolsó mintaegységnél már elkezdődött a következő szín, egyiknél a citrom-, másiknál a narancssárga.

Hogy rövidpálcákkal horgolom, az nem is volt kérdés, az Anchor prospektusaiban ebből a fonalból olyan szép rövidpálcás kardigánok szoktak lenni, hogy másféle feldolgozást nem is tudok elképzelni, legalábbis első magicline-os darabhoz.

Modellen most nem tudtam fényképezni, mert ajándékba lesz egy két és fél éves kislánynak, azaz az egyetlen szóba jöhető méretű modell a családban neménél fogva nem alkalmas a szép kis kacagány bemutatására. De nem nehéz elképzelni, ilyen lesz felvéve. Hollandiába utazik, egy barátnőm kislánya kapja - csak úgy.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon csinos darab. Mesélsz még erről az Anchor katalogusról? Hol látható?

    VálaszTörlés
  2. Komplett kiadványt még csak egyszer láttam, és az is régen volt. Viszont olyan újságok hátulján, mint pl Anna illetve Lena - tehát német nyelvű kézimunkaújságok - meg annak a két német nyelvű füzetnek a hátulján, amiből én anno horgolni tanultam, sokszor van Magicline reklám, és mindig olyan édesek a modellek. A Mesebolt is tart Magicline fonalat, esetleg tőlük meg lehet kérdezni, vannak-e ilyen modell-leírásaik, simán elképzelhető, hogy ingyenesek.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon klassz, de nem lett túl merev a ruhadarab a rövidpálcák végett? Nekem ezzel az egyszerű mintával még nem sikerült puha dolgot előállítani.

    VálaszTörlés
  4. Igazad van, sokkal merevebb, mint a másik, ami egyráhajtásos ésCatania. (A fonal maga is merevebb) Viszont nem gondoltam, hogy ez hátrány. Na majd megkérdezem a barátnőmet, hogy használatban milyennek tűnik, ő is kézimunkás, úgyhogy érteni fogja a kérdést :)
    Van amúgy egy mód a lazábbá tételére, az a minta, hogy egy rövidpálca, egy szem kihagy és láncszemmel áthidal. Ez az egyik kedvencem, mert tömött is, nem is.

    VálaszTörlés
  5. Köszi az ötletet ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés