Mini és maxi

Gondolom, a lányos anyák többsége ismeri az óvoda-effektust. A fiús anyák kedvéért magyarázom: ez az a jelenség, hogy x számú óvodai nap után (x kisebb, mint 10) az ovis lány legszívesebben mínusz 15 fokban is szoknyában menne oviba. De legalábbis benn az oviban szoknyában akar lenni. Hosszúban, ami leér a földig. Nálunk is ez volt a helyzet, és valamikor november végén meg is varrtam egy hajszálpontosan olyan hosszú példányt, mint amilyet a gyermek kért. Nyilván nem kellett volna, az első felvétel után közölte, hogy EBBEN NEM LEHET FELMÁSZNI FOTELRE. Ennyit arról, milyen az, amikor az embernek teljesül régi titkos vágya. A szabásmintát egyébként Kicsoda szóbeli elmondása alapján rajzoltam, és azt gondolom, nagyon csinos lett. Hogy mászni nem lehet benne? Na igen. Azért amikor csinosnak kell lenni családi ünnepeken, az első öt percben elég jól mutat.



A minit egy Burda-modell alapján, azt nem szolgai módon követve pár hete varrtam. Azért nem követtem szolgai módon, mert a Burda-méretezés ezúttal sem stimmelt, csak éppen most az ellenkező irányban: a 104-es méret is szűknek bizonyult. Azért végül mégis sikerült annyira megnövelni, hogy hasonlít az eredetire. Különben a leírás nem hazudott: azt állította, hogy még a szülinapi buli délelőttjén is érdemes nekifogni. Tanúsíthatom, hogy így van, nekem kétszer kellett nekifutni ennek a pofonegyszerű modellnek, és még így is egy fél este alatt kész lettem vele. Mondjuk ez meg a másik véglet szerintem, azaz nekem nagyon kurtának tűnik, de lehet, hogy csak túl konzervatív vagyok.