Addig is

..., amíg előkerül a fényképezőgépet a számítógéppel összekötő kábel, elmesélem legújabb fonalfestési kalandomat. Kék fonalra vágytam ugyanis, és biztos forrásból tudtam, hogy a vöröskáposzta kékre festi a gyapjút. És mert ma a piacon olyan helyes kis káposztafejek voltak, hoztam haza négy darabot. Úgy emlékeztem ugyanis, hogy egy kiló káposzta kell a recept szerint. Persze másfél fej feldarabolása után világosan látszott, hogy ha még vizet is akarok a lábosba tenni, akkor a többi két és fél fejet felejtsem el, így most van két és fél fölösleges fej vöröskáposztám - a családunk ugyanis engem leszámítva nem káposztaevő, sőt, én is inkább a savanyított verziót komálom - na de ez mellékszál. Ja, itthon megnéztem a receptet, csak 100 gramm kellett, nem 1000. Ennyit a numerikus memóriámról, vagy mi ennek a neve.

Feltettem tehát főni a káposztát, amely már a feldarabolás közben is szépen megfestette a kezem. Ezt jó ómennek vettem. Amíg a káposzta főtt, előkészítettem a gyapjút. Ezt a munkafázist nagyon szeretem, van ugyanis a szappanban áztatott gyapjúnak valami olyan szaga, ami nem drogériakellemes, de olyan meghitt - már így az ötödik fonalfestésemkor.

Most sem pácoltam timsóban, nem is tudom, valahogy még nem sikerült rávennem magam, hogy elmenjek a patikába, és előadjam a mekkora kiszerelésben lehet timsót venni, és minek az magának kezdetű jelenetet. (Valahogy el se tudom képzelni, hogy kiadnák nélkül, hogy rákérdeznének. Végül is normális ember nem tart otthon timsót.) Illetve de, egyszer már beálltam a sorba, épp egy nehéz eset állt előttem (Szedtem én tavaly erre valamit, olyan pirosas kapszula volt. Nem ismeri? Tudja mit, akkor adjon nekem valami most divatos köptetőt), de aztán ennél a pontnál csengett a telefonom, Apahajó figyelmeztetett, hogy ugye tudom, hogy neki sürgősen oroszra kell mennie, én persze nem tudtam, úgyhogy hazarohantam - azóta sincs timsóm.

Tehát timsó nélkül, egy óra káposztafőzés - a szagok ismét engem igazoltak, azaz azt a döntést, hogy nem főzünk káposztát családilag - egy óra káposztaáztatás, aztán káposzta kihalászása a vízből, és a gyönyörű sötétkék festőlé megtekintése következett. Beletéve a kétszer tíz deka fonalat alágyújtottam, és főztem egy óráig az egészet. Közben a víz színe érdekesen változott, indigókékből átment bíborlilába, amit akár úgy is értelmezhetnék, hogy a kék szín meg a fonalba vándorolt által. De egy óra főzés és még ugyanennyi sima festőlében hentergés után a fonal csak amolyan haloványan szürkéskékes lett. Miután kiöblítettem, még haloványabban szürkéskék. Ami a vicc, hogy a két adag fonal nem egyformán erősen és nem ugyanolyan árnyalatban lett szürkéskék. Az egyik kékebb. Illetve külön nézve mindegyik szürkés, de egymás mellett nézve a kettőt, az egyik a másikhoz képest határozottan kékesnek tűnik.

Első gondolatom az volt, hogy akkor most adjunk neki valami szintetikus rózsaszínt, mert ennél csúnyább már úgyse lehet. Aztán otthagytam az egészet, elmentem ajándékot venni az utódoknak, tolongtam, stresszeltem meg fagyoskodtam egy kicsit, és érdekes, hazaérkezve egészen tetszetősnek találtam a kékesszürke (!) gyapjút. Mutatnék képet is szívesen, csak nem látta véletlen valaki azt a kis fehér kábelt, ami tegnapelőtt még megvolt, és ami nélkül meg vagyok lőve fényképezésügyileg?