2013. január 19., szombat

Manósapka szőrös szegéllyel


A múltkor meg kellett állapítanom, hogy Do minden sapkája csinos és tavaszi. Egyet kivéve, de azt éppen sehol sem találtuk. Ilyen esetben nincs mese, vagy megveszek egyet a télvégi maradékból, ami persze színben nem illik a kabáthoz és Do amúgy sem szereti, vagy horgolok gyorsan. Szerencsére a Lang Merino 70 színpalettájában pont volt egy megfelelő árnyalat és még kapható is volt, így villámgyorsan, mint a régi szép időkben, egy este alatt meghorgoltam ezt a manósapkát.

A fazont már egy ideje forgattam a fejemben - mivel munkába menet gyakran találkozom egy anyukával plusz gyerekkel, és az anyukának volt ilyen csúcsos, manószerű, de mégsem túl gyerekes horgolt sapkája. Szerintem sk, de még nem mertem rákérdezni.

Minta nem volt hozzá, és mert csupa rövidpálcából még sosem horgoltam sapkát, erősen kísérleti jellegű - de hordás közben nem látszik az a pár baki. Az aszimmetrikus forma egyébként szándékos, így nem pont felfelé áll az antenna, hanem kicsit ferdén.

Szegélyként minden második szembe egy rövidpálcát horgoltam effektfonallal egy kizárólag erre a célra évek óta tárolt fonalból. Végül minden megtalálja a maga helyét.
Majdnem 10 deka gyapjat használtam fel hozzá úgy, hogy az ajánlott 6-7-es tű helyett 5-össel horgoltam.

5 megjegyzés:

  1. A csücsöktől kezdte és szaporítottál vagy fordítva? (Tudom, amatőr kérdés:o)

    VálaszTörlés
  2. Jaj de régen csináltam rövidpálcával sapkát. Olyan lassan haladós... Én most, ha kicsi és sűrű szemek kellenek, a félpálcákkal játszom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is csak most először csináltam. De vastag fonallal azért elmegy, nem tartott tovább, mint vékonyból egy erhp mintás.

      Törlés