2011. június 27., hétfő

Tanítható-e a kreativitás?

Ha a kérdésre igen-nem választ tudnék adni, akkor nem pazarolnék a témára egy posztot. Szóval előre szólok, a kérdés a végére is kérdés marad. Ritkán írok mostanában gyereknevelésről - de talán van még itt, akit ez is érdekel. (Van?)

Tudományos körökben persze azzal kellene kezdeni, hogy definiáljuk, mi is a kreativitás. Én most - tudva azt, hogy még biztos sok mást is jelent - csak arra gondolok kreativitás alatt, hogy valakinek a fejében a megélt hétköznapi dolgok, események hatására kialakul egy kép, egy idea és azt - ha akarja - létre tudja hozni úgy, hogy mások is megközelítőleg azt lássák, amit az illető a fejében. Azt gondolom, hogy ez több, mint kézügyesség. Sőt, még olyat is el tudok képzelni, hogy valakinek csak az idea van meg, s esetleg nem tudja ugyanazt létrehozni, megláttatni, ennek ellenére kreatívnak nevezem, ha legalábbis megvan benne ez az igény és meg is próbálja. Ha ugyanis ez stimmel, és csak a megvalósítási képesség hiányzik, akkor valószínűleg egy idő után a megvalósítás is sikerül. Abban ugyanis szinte teljesen biztos vagyok, hogy a kézügyesség, tehát a technikai rész tanítható és tanulható.

Elmondom azt is, miért foglalkoztat mostanában a téma. A gyerekszobai rendrakás mindennek az oka. Egy átlagos este úgy néz ki nálunk, hogy minden szét van szóra, de a minden igazából nem sok. (Vendégek szoktak csodálkozni, hogy csak ennyi játékunk van otthon, én meg másoknál szoktam csodálkozni, hogy uramatyám, mennyi játék, ebben mi biztos megfulladnánk.) Nálunk a duplo és a favonat a favorit Kristóf oldalán, Do pedig nagyjából minden szabadidejében rajzol. Na jó, az utóbbi hónapokban a társasjátékok is érdeklik, de azok csak egy ideig. A rajzolás illetve egyéb alkotás viszont mindent visz. Minden este annyi használt rajzlapot és egyéb alkotást szedek össze, hogy ha egy hétig nem raknám el ezeket, akkor bokáig gázolnánk rajzokban. Már nem nagyon van olyan polcfelület, ahova még lehetne újabb 3D alkotásokat elhelyezni. Kidobni nincs szívem, elrakni nincs hely - patthelyzet. Na de ez most nem lényeg. A lényeg az összehasonlítás: Do rajzol, barkácsol, alkot, Kristóf alig. Ha, akkor persze élvezi, de korántsem annyira fontos kifejezési mód ez számára, mint Do-nak az ő korában (vagy mondjuk azóta, hogy ceruzát fog a kezébe szinte állandóan).

Miből tudjuk, hogy élvezi, ha rajzol? Abból, hogy pl. a Collegium Hungaricum festős játszóházán nagy odaadással festett ki egy gipszmaszkot először bordóra, aztán feketére, végül bronzosra. Ugyan az alsó rétegeket nem lehetett látni végül, de nagyon fontos volt, hogy minden réteg tökéletes legyen. Vagy olyan is többször előfordult, hogy hétvégi különprogramon (amikor tudatosan csak én voltam csak vele otthon) festést kért. Ilyenkor leginkább a technika érdekli: nyomdázni akart parafadugóval vagy krumplival, ujjfestékezni, fűzni. Nem az volt a lényeg, hogy valami eszébe jutott és azt le akarta rajzolni, hanem a technika.
 Amikor tehát azt mondom, hogy a kreativitást nem lehet tanulni, akkor arra gondolok, hogy megmutathatok én sok-sok technikát, mit kezdjünk a festékkel, a zsírkrétával, mi mindenre jó a színes papír, sőt a különböző papírok, a ragasztó, egyéb anyagok - ez még nem hozza magával azt, hogy a gyerek (vagy felnőtt) akarjon bármit is rajzolni vagy létrehozni. A "na de mit rajzoljak, nem jut eszembe semmi?" kérdés a jellemző erre az állapotra. Meg az is, hogy ha valakinek megmondjuk, hogy mit csináljon és megmutatjuk a technikát, akkor nagyon szép dolgokat is képes készíteni. (Ezen a fokon aztán sokan felnőtt korukban is megragadnak, ezt nevezzük másolás-biznisznek, de ez csak mellékszál.)

Rudolf Seitz Kreative Kinder c. könyvében azt írja, hogy a gyerekek kreativitását leginkább azzal fejleszthetjük, hogy hagyjuk őket élni, mégpedig úgy, hogy minél több észlelési lehetőséget adunk nekik. Azaz: ha a gyereket elvisszük állatkertbe, jó eséllyel lesz kedve utána állatokat rajzolni. Jó eséllyel - de nem feltétlenül. Ahogy ez esetünkben is történik. Kristóf ugyanis az állatkert után mesél az állatkertről, azt mondja, hogy állatkertről álmodott (ami nagy szó, mert amúgy mindig, kivétel nélkül a Mikulásról szokott, legalábbis ezt állítja.), de még véletlenül se rajzol állatkerteset.

Félreértés ne essék, nem esik nehezemre elfogadni a tényt, hogy Kristóf nem az a rajzolós típus. Inkább csak csodálkozom, mert nem ehhez vagyok hozzászokva. Meg felteszem magamnak a kérdést, hogy kell-e ezzel foglalkozni, fejleszteni (például azért, hogy az írás majd könnyebben menjen neki az iskolában) vagy egyszerűen tudomásul vehetem, hogy ő másban erős. De könnyebb lenne neki, ha erősebb lenne belső képek külső kifejezésében? Vagy egyáltalán kell törekedni arra, hogy könnyebb legyen? Tudná, ha akarná, csak nem akarja, mert elég neki a belső kép is? (Ez a verzió egyébként nem lenne elképzelhetetlen a személyiségét figyelembe véve.)



Do esetében teljesen más a helyzet. Nála is azt látom, hogy a kreativitás nem tanítható - de nála azon, hogy egyértelműen kreatívabb, mint én. Nemcsak az, hogy két éves kora körül gyakorlatilag lerajzolt egy képet, ami vonalvezetésében és kompozíciójában megtévesztésig egy Chagall-grafikára hasonlított. És amit egyébként soha nem látott előtte, tehát az ő fejéből pattant ki a gondolat. De az utóbbi időben tényleg meglepő, hogy mi mindent kitalál és meg is valósít. Tütüszoknyát papírból. Táskát. 3D képeket mindenféle tárgyak felragasztásával. Térképet. Szabásmintaívet. Szárnyas oltárt. (Hozzáteszem, a templom, ahova járunk, inkább modern és egyáltalán nincs oltárkép, de az ő szárnyas oltárján még angyalok is vannak fenn, valamint az egész szárnyas (a szárnyak a bevágások, lásd a bejegyzés első képét) és a kép hátulról van beleragasztva a keretbe.) A végeredménynek nem mindig "szép" a kivitelezése, azaz nem mindig elégedett vele. A fejében nyilván még sokkal tökéletesebb, mint ahogyan végül sikerül. De engem már a gondolat is lenyűgöz, amit eszébe jut megvalósítani. Nekem nincsenek ilyen gondolataim, következésképp nem is tudom megtanítani neki. Újabb bizonyíték arra, hogy a kreativitás nem tanítás kérdése, hanem van vagy nincs.

Mondom ezt úgy, hogy bár ezek az érvek kétségkívül érvek, azért nem vagyok biztos benne, hogy a másik oldal mellett nem szólnak-e ugyanúgy tapasztalatok. Ti hogy látjátok? Tanítható a kreativitás? Vagy: melyik része tanítható, melyik nem? Mivel lehet segíteni, hogyan lehet fejleszteni otthon? Ti hogy csináljátok?

10 megjegyzés:

  1. SZO SZERINT ezen jar az en fejem is, epp az uj kormocske kapcsan. Do megszolalasig azt csinalja, mint Dani tette!
    En azt gondolom van valami ami tanithato. Ez a nyitottsag es a teljessegre torekves, ill a tiszta gondolkodas. Es mondom ugy, hogy nalunk is ilyen a leosztas. Az elso gyerek felfedez, nem tudja mi lesz, kockazat nagyobb es neha lassabban jut el helyekre, de az ut lenyugozo. A kicsi latja a nagyot es sokkal kevesebb alkalma van felfedezni, mert a nagy segit neki (nem rosszasagbol, sot!!!), tudja merre tart. Sokkal biztosagosabb palya, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt `csak` hagyni ell. En ebben latom a fo okat, hogy mind kettot en nevelem megis NAGYON masok pl. kreativitast tekintve.
    Gyakorlati valaszkent. En hiszek a kulonbozo technikak mutogatasaban, nalunk tok varatlanul neha Barni valaszt maganak valamit es abban ut. Keramia volt legutobb es most a kormocske.
    De megforditva, nem tudom, hogy tanithato-e a kreativitas, de megolni 1000 modon lehet es ebben az ember barhonnan kap kulso segitseget;-(

    VálaszTörlés
  2. Nem tanítható, szvsz, inkább felébreszthető fejleszthető. Én nagyon sokáig azt hittem, nem vagyok kreatív, mert egyenlőséget tettem eközé és a kézügyesség közé. Otthon gyerekként max. papír és ceruza volt kéznél, de nem voltam nagy rajzolós.
    Felnőttként jöttem rá, hogy de bizony, kreatív vagyok, és igénylem is, hogy kifejezhessem magam 2kezi és egyéb módon, kreatívan.
    A fiam nem rajzolós, nem különösebben molyolós. De a lányaim nagyon. Nekik már adott itthon mindenféle alapanyag, és ez jó, nagyon jó. Örülök, hogy nem kockafej módra alkotnak, az ég lehet hupilila, a virágdarabkákat a múltkor pl. a tarisznyára nem szabályosan ragasztotta a nagyobbik, hanem teljesen újraértelmezte; a kisebbik pedig a papírsárkányra nem arcot rajzolt, hanem tájképet.
    Büszke is vagyok rájuk :)

    VálaszTörlés
  3. Én is arra jutottam, hogy a gyerekekbe nem igazán lehet semmit beletenni. Hihetetlen csodálatos tartalmakkal érkeznek hozzánk, s amit tehetünk az annyi, hogy teret adunk nekik, a gondolataiknak, a késztetéseiknek.

    1000%ban egyetértek Kicsodával, hogy a másik oldalon pedig 1000 módon tönkre lehet tenni a bennük rejlő kincseket.

    De az is igaz: bízni lehet abban, hogy ezek az elszomorított képességek, tehetségek is valamikor, valahol felszínre juthatnak...

    De jó, hogy erről írtál!

    VálaszTörlés
  4. Hát a lányoknak valahogy nagyobb a " belső" indítatásuk? ráérzésük:)) lehet, hogy nem jól fogalmaztam.
    Szerintem is lehet fejleszteni sőt hasznos is. Én azt tapasztalom, hogy azok a gyerekek akik iskolás előtti vagy elsős korukba agyagoznak sokkal szebben írnak, valahogy komplexebben látják a dolgokat.
    arra viszont vigyázni kell, hogy csak hozzá adjunk és ne vegyük el , pl.ezt az ösztönös belső kreativitást a mi felnőtt már tapasztalt- tudott dolgaink leképezésével, rávetítve a gyerek fantáziájára.
    szerintem el kellene vinni valamilyen kreatív tanodába hol felmérik aztán meglátják, mondanám hogy hozdd hozzánk de ez pesten van:))) ( Sógornőm szokta felmérni az ilyen kis palántákat aztán elmondja a véleményét- akár hozott rajzok művek alapján is).:)))

    Kristófnak meg lehet hogy egy darab agyagot adsz a kezébe és kinyílik a világ :)))

    VálaszTörlés
  5. Szerintem sem tanítható, hanem a lehetőség megadható. Felébreszthető, és táplálható. Ami talán a legfontosabb, mert iskolás korban már annyiféleképpen törik le a kreativitásukat. Szerintem a kreativitás nem csak a kézimunkára korlátozódik. A fiam sem nagyon rajzol. Legalábbis nem minden nap, de amikor igen, akkor kifejezetten elvont, absztrakt. Fantáziája, az elképzelt világa azonban kreatív. Ezzel együtt, mivel látják itthon, szeretnek babrálni, kézműveskedni, és ezt én is szeretem bennük. Sajnálom, hogy nincs belső ihletem, hogy feje tetejére állítsam velük a világot, de remélem, ha ők megteszik, akkor azt én csak dicsérni fogom.

    VálaszTörlés
  6. szerintem sem tanithato, de az eszközöket és az inspirációkat te nyújtod nekik.

    a kreativitas pedig nem kezugyesseg, ezt azota tudom, miota volt egy nagyon kreativ evfolyamtarsam az egyetemen (fiu), aki formatlan krumplikbol, amit grafittal vesett az A4-es fuzet lapjaira, olyan szuper kepeket csinalt, aminek volt mondanivaloja, plusz toltete, informacioja, es mindenki ertette, aki latta.

    es azzal is vitatkoznek, hogy Kristof nem kreativ, elkepeszto kreativitassal kezeli a nyelvet, es ahogy irtad, o nem lerajzolta, hanem elmeselte az állatkertet. Neki a szo az eszkoze, ne becsuljuk le :)

    Nils Holgersonné

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm a válaszokat, nagyon kedvesek vagytok.
    Hunszil, az agyaghoz csak annyit, hogy ha a kezébe adom, nem a világ, hanem a szája nyílik ki. A gyurmát legalábbis kétpofára ette :) Aztán jobbnak láttam későbbre eltenni...

    Egyébként nem, nem aggódom Kristóf miatt, nagyon kis okos gyerek és az utóbbi időben észrevehetően nagyfiúsodott. Csak ha az embernek két gyereke van, óhatatlanul látja a különbségeket. És akkor felvetődik az is, hogy miben kell segíteni, miben kell hagyni vagy kivárni. Én mondjuk nem vagyok az a fejlesszük a gyereket mindenáron típus, ezzel együtt rossz lenne, ha utólag döbbennék rá, hogy valamit elmulasztottam, amit pedig simán megtehettem volna.

    Kreativitásgyilkos-téma: a fent említett könyvben az volt talán a legjobb, ahogy azt leírta, mit kell csinálni, ha a gyerek kifestőkönyvet kap ajándékba. Adni neki egy ollót és hagyni, hogy szétvagdossa. Volt nekem egy ilyen rossz érzésem a kifestőkkel kapcsolatban, de most már azt is tudom, hogy miért az egyik legnagyobb kreativitásgyilkos. Szóval nagyon ajánlom a könyvet, ha könyvtárban hozza tudtok jutni. Le kéne fordítani, ha még eddig nincs meg magyarul.

    VálaszTörlés
  8. A kifestőkkel még úgy is lehet ,,gyilkolni", hogy az óvónéni azt mondja: maradj szépen a vonalon belül, a hajat ne színezd rózsaszínre, a tojásra ne rajzolj arcot stbstb.
    Szerintem nagyon jó, ha egy szülő ezt felismeri, és nem szorítja ilyen korlátok közé a gyerekét.

    Megnéztem a könyvet, németül lehet kapni a bookline-on, magyarul nem találom, vszeg nem fordították le.

    VálaszTörlés
  9. azert sztem az fontos, amit irtok, h konnyu a kreativitast gyilkolni, na de akkor hogy kerulheted el, es akkor sztem az jon, h hat csakis ugy, h tudatosan probalod fejleszteni, es ha nincs fogekonysag, akkor csak kicsit fogod, de ha van, az sokat szamit, es legalabb ezzel is kerulod a gyilkolas csapdait (amugy sztem a nem fogekonyak is fejleszthetok, ezert is fontos probalni adni minel tobb lehetoseget a gyerekeknek, ahogy a zenei affinitas is fejlesztheto, nem kicsit, de ha csak hagyod, h valasszon, akkor a nem fogekony az sose lesz zeneileg erzekeny)

    VálaszTörlés
  10. Ó, a zene, az még bonyolultabb szerintem, mert ott tényleg le kell cövekelni egy hangszer mellett. A festés-rajzolás-kerámia, stb. legalább megy egymás mellett is, ennyivel könnyebb szerintem. Na meg a zene nemcsak a zenei affinitásról szól, hanem sokkal inkább a frusztrációtűrésről meg a kitartásról. Nyilván ez az oka, hogy elég jó zenei affinitással is csak gimiben kezdtem el élvezni a zenét. Addig ugyanis kényszer volt és nem volt választásom, megmondták, hogy zongorázni kell. Naná, hogy úgy nem érdekelt és utáltam gyakorolni. Amikor választhattam, akkor bezzeg gyakoroltam rendesen. Na de szerencsére egyelőre a hangszerválasztás még nem téma, az majd úgy két év múlva lesz poszttéma. ;)

    VálaszTörlés