Vasárnapi zárvatartás

A külföldre költözés egyik legnagyobb előnye, hogy amikor egy konferencián magyarokkal találkozom, akkor 1. rettentően örülök 2. megragadom a lehetőséget, hogy vadidegenekkel az anyanyelvemen beszélgessek. Furán hangozhat, de nekem ez utóbbi nagyon hiányzik. (Természetesen csak a juhtúró után)

Lényeg a lényeg, tegnap a burgenlandi pörkölt után még sokáig beszélgettünk a magyar asztaltársakkal - többek között arról is, hogy mit szeretek Bécsben. Erről a témáról persze vég nélkül tudnék ömlengeni, és szerintem írtam is eleget róla. Egy dolog viszont eddig még kimaradt, pedig visszanézve az elmúlt tíz hónapra, talán a legfontosabb összetevője a jóllétemnek. Ez pedig a vasárnapi zárvatartás.

Bécsben - illetve egész Ausztriában - vasárnap zárva vannak az üzletek. Oké, vannak kivételek: a pályaudvarokon és a kórházakban lévő élelmiszerboltok. Sőt, nemrég felfedeztük, hogy a belvárosban van egy pékség, ami kinyit - nyilván azért kapott erre engedélyt, mert kávéházat is működtet. (Már ha lehet kávéháznak nevezni, hogy egy magas asztalnál állva ihatsz egy kávét.) De egyébként szigorú a tilalom, még karácsony előtti vasárnapokon sem lehetett vasárnap ajándékok után rohangálni.

Persze, hogy furcsa volt az elején. Nem mintha otthon természetesnek vettem volna, hogy vasárnap plázázzak, de kényelmességből, feledékenységből azért előfordult, hogy valamit vasárnapra halasztottam. És persze az IKEA nagy kísértés volt. Hát itt nincs kísértés. Tervezés van, meg tudatosság. Hogy amíg a pelenkás korszak tartott, addig már legkésőbb szombat délelőtt meg kellett saccolni, elég lesz-e az otthoni tartalék hétfőig, s ha nem, akkor intézkedni. Volt, hogy szombaton délután zárás előtt sikerült még az utolsó pillanatban bejutnom a boltba - kitolva ezzel a kényszerű szobatisztává válási próbálkozást. És volt már olyan is, hogy valami okból nem vásároltunk be szombaton, és vasárnap nem épp vasárnapi ebéd volt, hanem valami olyan, amit a vészhelyzetkonzervekből össze lehetett hozni. Meg olyan is, hogy az elmaradt bevásárlás helyett valahol házon kívül ebédeltünk. Végül mindig megoldódott valahogyan a dolog, és nem bánom, hogy nem úgy, hogy vasárnap vásároltunk be.

Szeretem ugyanis ezt a bécsi ritmust. Szombaton lassan indul a nap, és ezt megtehetjük, mert a sarki bolt sem csak délig van nyitva, hanem ötig. (Vagy hatig? Nem is tudom, lényeg, hogy sokáig.) A nyugis reggeli után még mindig nyugisan folytatjuk, mehetünk játszótérre vagy múzeumba vagy sétálni csak úgy. Aztán ebéd, és délutáni szieszta. A nagybevásárlást - ami nem autós teszkózást jelent, hanem a környékbeli boltok egyikének meglátogatását - a gyerek(ek) alvásidejében intézem, tehát nincs az a hülye érzésem, hogy még hétvégén sincs idő velük foglalkozni. Mire felébred(nek), már kipipáltuk a beszerzőkörutat, van otthon másnapra ebéd és hétfőre uzsonnánakvaló is, feltankoltunk a nálunk sosem elég tejből, van mosószer és éjszakára pelenka is, úgyhogy akár indulhatunk is a délutáni programra. A vasárnap pedig teljesen a miénk. Amíg szombaton sokan vannak az utcán nagy szatyrokkal, addig vasárnapra teljesen belassul a város. Van, aki reggelivel egybekötött mozimatinéra megy, van, aki templomba, van, aki csak ebéd előtt kel ki az ágyból: nekik találták ki a vasárnapi brunch intézményét, amit több vendéglő kínál. Az emberek szép ruhában vagy lazán, sétálva vagy fülhallgatóval a fülben és kocogva élvezik a semmittevés napját. Nincsenek tömött szatyrok a kézben, nincs tülekedés, legfeljebb egy jobb fagyizó előtt. Zseniális életérzés, amit csak akkor lehet tapasztalni, ha mindenki egyszerre "nemvásárol". (Oké, biztos van, aki elzarándokol a pályaudvari boltokba, de ők most nem érnek.)

Mióta ezt a sokat utazós és 40 órás állást megkaptam, nagyon tudom értékelni a családdal együtt töltött időt. És nagyon értem, hogy mit jelent egy olyan hétvége, amikor csak telefonálni tudunk egymással. Nem igazán kárpótol, ha cserébe egy hétköznapon szabad lehetek. Oké, lehet haladni a házimunkával, lehet kicsit lazulni, de nem látom a gyerekeket, hiszen ők olyankor nincsenek otthon. Ilyenkor úgy néz ki, hogy egyhuzamban 12 napig alig tudunk egymásról. Az a pár óra esténként, amikor hullafáradt vagyok és amúgy is csak a napirend ledolgozására van idő, nem hoz sokat sem nekem, sem a gyerekeknek. A hétvégi egybefüggő szabadidőben tudjuk bepótolni, amire hétközben nem marad energia, idő. Emiatt is nagyon örülök a bécsi vasárnapi zárvatartásnak. Oké, hogy így is vannak a buszvezetők, orvosok, ápolók, stb, akik nem tudnak a hétvégén a gyerekeikkel lenni. De a bolti személyzet legalább igen. Mert orvos nélkül nem lehet meglenni vasárnap sem, de bevásárlás nélkül igen. Sőt, lazán. Sőt, szerintem jobban is, mint vele.

Nagyjából sejtem, hogy ezzel a véleménnyel kisebbségben vagyok Magyarországon, és hogy a vita a témában nem fog arra vezetni, ami szerintem jót tenne. Nagyot rontana egyes politikusok népszerűségén, és a népszerűség nagy kincs, nem hiszem, hogy feláldoznák. Kár, mert egy egészen új életminőséget ad, ritmust, kilégzést. A zsidó hagyomány szerint akkor jön el a Messiás, ha egész Izrael egyszerre megtartja a sabbatot. Szerintem akkor, ha egy vasárnap senki nem megy bevásárolni. Na, de viccen kívül - ti mit szóltok a vasárnapi zárvatartás gondolatához? El tudnátok képzelni?