2010. március 15., hétfő

freeform táska Ahamának

Hosszú ideje dolgoztam már ezen a táskán, hiszen a puha és a leghidegebb szelekben is bizonyító gyapjú vállmelegítőt-sálat már valamikor januárban megkaptam Ahamától. Ő rettentő felelőtlenül azt mondta, hogy ráér tavaszig a cseretáska, én pedig az utolsó pillanatig kihasználtam az időt. És akkor ezennel jelzem is a tavasznak, hogy miattam jöhet!

Először egy pillantás az összhatásra.

Aztán egy másik a kulisszák mögé, azaz így fényképezünk mi.

Ez pedig már a kedvenc részletem, a napmotívum. Amit egyébként Ahamának köszönhetek, még ha nem is tud róla. Pár napja ugyanis küldött egy képet egy horgolt takaróról azzal a kéréssel, hogy írjam le, szerintem hogy készült. Legjobb tudásom szerint válaszoltam, és gondoltam, ki is próbálom, hogy amit leírtam, működik-e. Sajnálatosan rá kellett jönnöm, hogy nem teljesen sikerült felderítenem az adott takaró készítését, azaz a gyakorlatban nem sikerült kiviteleznem azt a fajta öltést, amit szerettem volna, valahogy mindenképp reliefpálcák sikerültek sima pálca helyett. De nem is bánom, nagyon tetszik így.


Ez a másik oldalon a talp felől nézve.
El kell még mesélnem, hogy rettentően görcsöltem a készítés közben két dolgon. Az egyik az volt, hogy el fogom-e találni a horgolt előlap méretét és alakját, hogy pont a varrott alapra illeszkedjen. A másik az volt, hogy azon a részen, ahol talpat csinálok a táskának, hogy fog kinézni a horgolás és felveszi-e a szükséges alakot. Aggodalmaim természetesen teljesen feleslegesek voltak. Elárulom, sem az alakot nem sikerült eltalálnom, sem a normális illeszkedést. Viszont a kész táskán ez egyáltalán nem zavaró. Mindössze annyi történt, hogy felvarrásnál nem egyenes vonalban haladtam alul, és bizonyos részeken túllóg hátrafelé illetve alulra a horgolt rátét, máshol meg egyéb ráncolásokkal kellett csalnom. Na de túlaggódtam, mert az összhatást ez egyáltalán nem zavarja, sőt, nekem kifejezetten tetszett ez a szabálytalanság.
Itt pedig a legegyszerűbb, mégis egyik legszebb részletet mutatom, a nagyimintás részt. Szabálytalanból folyik át szabályosba, és amit igazán szeretek benne, az a színárnyalatok egymásutánisága. Nem gondolkoztam előre - nem szokásom -, csak úgy spontán rakosgattam egymás mellé a sorokat, az eredménnyel viszont nagyon elégedett vagyok.

Még a technikai részletekről annyit, hogy az alap egy flízzel bélelt táska lelkiismeretesen kukacolva (mire kimegy a divatból, én is belejövök), van zsebe és mágneszárral záródik. A pántja pedig álcázott heveder. Vettem ugyanis narancssárga hevedert, aztán rendes fényben kiderült, hogy igazi neonnarancs színű, kábé agyoncsapta volna az egész táskát, ha úgy marad, ezért aztán bevontam a táska saját anyagával.

Most mondjam azt, hogy elhatároztam, hogy magamnak is csinálok egy hasonlót, ha már ezt elígértem? :)

22 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik!! Olyan igazi hippi stílusú! :)

    VálaszTörlés
  2. Azt a mindenit, ez valami remek! (az elragadtatás hangját hallották)

    VálaszTörlés
  3. Uhh, én is kérek! Gyönyörű...:-))))

    VálaszTörlés
  4. Ámulatba estem. Ez egy tökéletes gyönyörűség! Nem csoda, hogy sok munkád volt vele.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép, mutatós és legfőképpen egyedi!!

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörűűűű! Minden elismerésem A TIED!

    VálaszTörlés
  7. Szerintem is mindenképp kell hogy legyen folytatása. De a prototípus az enyém :)))). Köszi !!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon vártam... még a kötelező tanulmányoknál járok, de egyszer ezt megpróbálom, az már biztos:-))) A színek pompázatosak, legalábbis az én szememnek:-)))

    VálaszTörlés
  9. Most láttam a kislányodról egy bájos képet a fotóid között, egy villanásra előbukkant, aztán jobban megnéztem... a barátnőm által készített kalapban tündököl. Ugye jól láttam, AVARRO-s a kalap?

    VálaszTörlés
  10. Colette, igen, AVARRO. Még egyetemista koromban vettem, azóta is hordom hébe-hóba (bár már inkább a színesebbeket részesítem előnyben), Doresz viszont rendszeresen elcsaklizza itthoni játékra.

    Ahama, én köszönöm az ötleted! Magamtól biztos nem jutott volna eszembe nekiállni, szóval az inspirációért örök hálám :) És persze a mindenesért is!

    Aarkus, jól menne a kitűződhöz, nem? ;)

    És mindenkinek köszi a tetszésnyilvánítást :D

    VálaszTörlés
  11. Ó, hát elkészült! Remek lett! Nekem egyáltalán nem stílusom, de ettől függetlenül nagyon-nagyon tetszik!:)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon-nagyon jól néz ki! Szerintem érdemes volt várni rá :-)

    VálaszTörlés
  13. Teljesen elájultam! Már korábban is lestem egy darabodat..., de így egészben valami csuda!
    A színei, ez a freeform, beleszerettem!

    VálaszTörlés
  14. Na azt hiszem a sapkaboltot at kell majd alakitsd freeform mindenfeleve;-) Nekem sem (volt) stilusom, de kezdek nagyon meginogni;-D Majd jol megtapogatom legkozelebb...

    VálaszTörlés
  15. Nem győzök betelni vele. Tegnap este már végigbogarásztam egyszer, de muszáj volt visszajönni újra : )) Igazán különleges, nagyon ügyes vagy!! : ))

    VálaszTörlés
  16. Azt hiszem, a stílusban nagyon nagy szerepe van a színeknek. Ugyanez bézsekkel, drappokkal egész más stílus (mondjuk Julcsis, ha nem tévedek:D), szóval szerintem nagy lehetőségek vannak benne a legkülönbözőbb egyéniségű/ízlésű embereknek.
    Hát, Kriszta, azt hiszem, a sapkabolt amúgy is durván csökevényesedik. Na de ha ilyeneket fogok ezután készíteni, eszembe se lesz eladni :)

    VálaszTörlés
  17. a színek, különösen a narancs... gyönyörűek! :D

    VálaszTörlés