2014. szeptember 4., csütörtök

Az ősz első sapkája

Do már vagy két éve rágja a fülemet, hogy legyen neki lányos kabátja. Lányos, azaz ne dzseki, ne sportos, hanem csinos, mint amikor 3-4 éves volt. Persze a vágyat értem, de általában nem szeretek olyan dolgokat venni, amiket alig visel és ráadásul még sokba is kerül. Márpedig a bécsi időjárás nem arról híres, hogy egy nem vízhatlan kabát hordására egy éven belül olyan sokszor van alkalom. Annyi a szerencse, hogy amikor egészen más cucc keresésében voltam, megláttam egy erősen leárazott kabátot, amiről tudtam, hogy tetszene neki és nagyjából az a stílus, amire gondolt. Most hogy kerestem róla egy fotót ehhez a bejegyzéshez, eléggé elképedtem az eredeti áron és azt kell mondanom, igazán jó vásárt csináltunk.
 Adott tehát egy khaki színű vászon kabát, aminek azért van belegombolható báránybőr bélése is, szóval ha lesznek olyan szeptember-októberi napok, amikor hideg van, de nem esik az eső, akkor hasznos lehet hozzá egy sapka is. Azt most nem állítom, hogy az otthon lévő 1000 sapkából egy sem illik hozzá, mert ez nem igaz, de ha egyszer ez a pink Drops Cotton Light annyira kínálta magát, akkor miért is ne horgolnék új sapkát hozzá?

Annyira szeretem ezt a mintát, ugyanakkor nem tudtam, hogyan lehet értelmesen körben horgolás közben szaporítani. A megoldást ebben a könyvben találtam meg. Sok kritika éri a könyvet, mert a benne lévő minták állítólag mind elérhetők a neten ingyenes verzióban is, de bevallom, nekem egyszerűen jó, hogy össze van szedve, nem kell számítógépet bekapcsolni hozzá, nyomtatgatni. Ráadásul van benne a bonyolultabb mintákhoz kivehető mellékleten mintarajz is, ami manapság már ritka, mint a fehér holló. A minta 100%-osan működött, ami nálam azért elég ritka, csillagos ötös a könyvnek.
Még tűnődöm, hogy sál legyen-e hozzá és ha igen, milyen. Szóba jöhetne a Cameo is például, csak az a kérdés, nem fogom-e én azt a mintát nagyon unni nagyon hamarosan. Ígérem, beszámolok a fejleményekről.
Aki pedig olyan szemfüles, hogy észreveszi, a sapka szegélyén vannak világosabb csíkok, annak elárulom, hogy az utolsó sort gumicérnával összefogva horgoltam, hogy szépen a fejen maradjon a kalpag.

5 megjegyzés:

  1. Tetszik a sapka, es a mintaja is. A szine nem az en vilagom, mint hordhato szin, de a szememnek jo, foleg igy reggel :) Frissito hatasa van :)
    Ugyes vagy!
    A kabatot probaltam megnezni, de kepzeld, nalunk nem engedi megnezni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Beillesztettem a képet a bejegyzésbe, most már a világ túlfelén is meg lehet tekinteni :)

      Törlés
    2. Most mar a vilag innenso felen is meg tudtam nezni. :) Igazad van, jol illik hozza a pink, es nem tul elenk, ha ezzel a kabattal viselik!

      Törlés
  2. Nagyon jó a két szín együtt, szép kis darab lett.

    VálaszTörlés
  3. Hozzateszem, en se hordanek ilyen pinket meg tkp do is inkabb a keket szereti, de a kabat komorabb szinet pont jol ellensulyozza ez az elenk.

    VálaszTörlés