2012. október 5., péntek

Gyors siker nyugtalan horgolóknak

 Hála a szeptemberi őrültek házának, semmi olyan tevékenységhez nincs kedvem, ami fél óránál tovább tart. Leülni megnézni egy filmet, ami másfél óra - mekkora időpazarlás, amikor a szabadidős to do listám minimum 20 tételből áll! A tetején persze az alvás szerepel három felkiáltójellel - na ez az igazi időpazarlás, ugyanakkor sajnos nélkülözhetetlen.
Pechemre persze épp most nincs olyan horgolós projektem elkezdve, aminél nem kell odafigyelni a bökésekre és nem kell mintát bogarászni. Gondoltam, hogy akkor inkább hagyom a horgolást, és csinálok mást. De olvasni sincs kedvem fél oldalnál többet. Rémes. Akkor már inkább legyen valami, ami horgolás, fejből megy, ugyanakkor gyors siker! Eközben meg fogyjanak a maradék fonalak is - ha már lúd, legyen kövér.
Így esett, hogy konyhai rongyot horgoltam. A mintát, remélem, sikerült értelmesen lerajzolnom. Az első sor szerintem világos, a másodiknál a sor úgy kezdődik, hogy egy kúszószemmel eljutunk a két pálca közébe, onnan indul a három lsz, majd ugyanebbe a közbe még egy erhp. Ezzel a módszerrel indítunk minden sort. Nem horgoltam körbe, hogy megmaradjon a kis recés szél, ami ebből a mintából adódik. Még fél gombóc fonalat se igényelt és kevesebb, mint fél óra alatt elkészült, így talán túlélem a következő fél napot megőrülés nélkül és lesz erőm az ananászos kendő befejezéséhez is.

8 megjegyzés:

  1. lehet buta a kérdés, de felteszem : Te az ilyen konyhai rongyot mire használod???
    nagyon tetszenek a mosirongyok is, de én mosogatógépet vagy szivacsot használok, letörölni nem szivacsos vagy microszálas törlőket...vhogy nem látom át, hogyan és hol és miképp használnék mosirongyot vagy konyhai rongyot...segíts megvilágosodni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Munkapultot, mosogatot, fozolapot es a butor frontjat tisztitom vele, illetve az erzekeny teflonbevonatos cuccokat. Legujabban pedig, amikor talaltam sok hagyomanyos szappant, ilyen rongyra tettem szappantarto helyett. Nem uszik a leben, ennyi elonye van a tobbi szappantartonkhoz kepest.

      Törlés
    2. köszi :) ma is tanultam vmit;) ez akkor ugye pamutból van és nem gyapjúból?

      Törlés
    3. Igen, pamut, es kifejezetten durva, vastag, nem a kis finom Catania.

      Törlés
  2. jaj és az lemaradt, hogy a rajz alapján nekem nem lett olyan a horgolásom képe, mint a Tied :( , nem dőlnek jobbra balra, hanem egymás felett vannak V alakban a pálcák, ahogy a rajz is mutatja, mit ronthatok el???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A ket palca kozebe oltotted a kovetkezo sort? A masodik sor palcai csak akkor fognak szetallni, amikor a harmadik sort horgolod, mindig csak a kovetkezoben latszik. Elvileg igy mukodnie kell, ha megsem, irj, es megprobalom lefenykepezni.

      Törlés
    2. igen oda, és kivételesen nem kapkodtam el horgoltam 4sort is, de akkor sem így nézett ki :S majd holnap lefotózom, hogy lásd;) aztán megszakérted és talán megvilágosodom :)

      Törlés