Pékek (és vasutasok)

Ha arról kérdez valaki, mi a legnagyobb kontraszt a magyarországi és az ausztriai életem között, akkor mindig a pékekkel és a vasutasokkal jövök.
Otthon az úgy volt, hogy bemenni egy pékségbe a napi rutin része volt, még félálomban is képes voltam abszolválni és mindig azt kaptam, amit akartam. Na jó, néha előfordult, hogy penészes mazsolát találtam a mazsolás kiflimben vagy hogy tegnapi volt a kenyér, de a meglepetések ennyiben ki is merültek.
Mióta Bécsben élünk, igyekszem a pékségeket nagy ívben kerülni, még ha ez nem is mindig sikerül. Ugyanis minden pékséglátogatás egy remekbeszabott rúgás amúgy is gyenge lábakon álló önbizalmamba. Oké, az is igaz, hogy mondjuk konferenciákon vagy egyéb munkával kapcsolatos szituációkban mindig azt kapom vissza, hogy mennyire remekül tudok németül és hogy akkor most mi is az anyanyelvem igaziból - a pékek viszont gondoskodnak arról, hogy még véletlenül se szálljak el és folyton az orrom alá dörgölik, hogy idegen vagyok és reménytelen eset.
Az első sztori az volt, hogy kiflit akartam venni. Iskolai németórán azt mondták, hogy a kifli németül "Kipferl". A pék persze kioktatott, hogy nem ám, amit én akarok, az Stangerl, Kipferlnek ugyanis csak az olyan kifli minősül, amelyik meg van hajlítva - s abból a fajtából akkor épp csak dióval töltött volt. Annak viszont Nussbeugel a neve - csak az egyszerűség kedvéért.
Na jó, ha már a kifli ilyen bonyolult eset, akkor vegyünk inkább zsemlét. Iskolai emlékeim szerint a zsemle "das Brötchen". A pékné persze ezúttal is hülyén nézett rám, majd közölte, hogy Brötchen, az nincs. Mondom neki, dehogynem, ott, abban a kosárban, abból adjon nekem négyet. Az pedig nem Brötchen, hanem Semmel, tudjam meg. Ó, nahát, hiszen én úgy tanultam, hogy a kettő rokonértelmű, tetszőlegesen felcserélhető egymással - segítve ezzel is, hogy az ember elkerülje a szóismétlést. Nem sokkal később kezembe került egy "Wienerisch" szószedet, ebből aztán megtudtam, hogy bár majdnem az egész német nyelvterületen ugyanazt értik Brötchen alatt, mint amit én értettem, Ausztria mégis kivétel. Itt a Brötchen a szendvics értelemben használatos (németül belegtes Brot), a csupasz zsemle ellenben Semmel.

De egyébként is, a pékség Bécsben valódi Eldorádó. A péksütemények széles választéka áll a vitrinekben szép kis táblácskákkal megjelölve. A gond csak az, hogy a táblácskák és a süteményfajták száma ritkán egyezik meg, és ha igen, akkor se abban a sorrendben vannak a táblák, mint a sütik. Minek nevezzelek - tűnődöm pékséglátogatásaim alkalmával rendszeresen, míg végül általában úgy döntök, hogy nem vacakolok, inkább nyelvújítok. Rájöttem ugyanis, hogy van egy szó, ami bármelyik péksüteményre illik: das da. Az ott. Majdnem tökéletes némettudásommal úgy döntöttem, a pékségben nem akarok imponálni. Inkább használom a mutatóujjamat és az univerzális szót. Das da. Így legalább nem kapok kioktatást már a reggeli előtt.

És hogy mi van a vasutasokkal? Legközelebb azt is elmesélem.