2015. április 1., szerda

WIPszerda: Elő a színesekkel!

Itt a tavaszi szünet és ez számomra azt jelenti, hogy végre szinte egész nap hobbizhatok. Persze foglalkozom a gyerekekkel, főzök és takarítok is, de még ezek is simán beleférnek a hobbi kategóriába. A napi nyolc órás, mindig jó előre tervező irodai munka után minden olyan tevékenység, aminek azonnal van eredménye és nemcsak 2016 végén, valahogy felüdülésnek tűnik. Még a mosogatógép bepakolása is. És igen, amennyire monotonnak tűnt a gyeses időszakban a napi főzés, most annyira értékelem, hogy napközben frissen főtt ételt ehetek megterített asztalnál. A gyerekekkel pedig mostanában az önállóságra nevelés a fő programpont, ami ugyan a maga módján szintén stresszes, viszont azt is jelenti, hogy a teljeskörű kiszolgálásuk helyett inkább vissza kell fognom magam, nem pedig mindent készen eléjük tenni. Összességében tehát igen pihentetők ezek a napok, és még az sem rontja el a kedvem, hogy ma havazott.

Egyik pihentető tevékenységből a másikba úszom, előszedtem például egy régi mandalás füzetet. Anno az üvegfestékes korszakomban fóliára másoltam ezeket a mintákat, és eszembe nem jutott volna a füzetbe belerajzolni. Mostanra kinőttem az üvegfestésből és ottmaradtak az üres kifestők meg a rég nem használt színesceruzák még abból az évből, amikor a vizsgaidőszak stresszét rajzolgatással vezettem le. Túl sok évvel ezelőtt volt ahhoz, hogy csak úgy hirtelen újra belevágjak a rajzolásba, de egy kis színezés igazán jót tett ma.



3 megjegyzés:

  1. Pont tegnap láttam ezt: http://www.nlcafe.hu/szabadido/20150309/szinezo-konyv-felnott-siker/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, ez tényleg nagyon jó! Gyerekek kezébe sose adnék kifestőt, de magamnak imádom.

      Törlés
  2. azt hiszem, én is keresek valami színezni valót!

    aarkus, ez nagyon jó!

    VálaszTörlés