2014. július 16., szerda

WIPszerda: Csajos ajándékok

Mostanában a rózsaszín dominál a tűimen, egészen szokni kell ennek a színnek az uralmát. Do szülinapra hivatalos vasránap (igen, már megint, ez a hónap kétségkívül rekord, 7, azaz hetes gyerek szülinapjára hivatalos a két gyerek együtt.), és úgy döntöttem, hogy legyen már nekem is valami jó ebben a dologban, úgyhogy az ajándék egy horgolt neszi, hajcsattartó vagy bármitartó lesz, az alsó 2/3 rózsaszín, a felső 1/3 piros, rajta valami horgolt button-féleség, úgyis ki akartam már próbálni innen valami ötletet. Cippzárras lesz, és azt hiszem, bélés nélküli, mert a Drops Cotton Light 3,5-es tűvel horgolva egészen jó formatartónak tűnik. Ha mégis a bélés mellett döntök, akkor filcből varrom majd - abból is találtam a múltkor kábé három életre elegendő mennyiséget.


A babatakarót egyszer már mutattam, akkor még csak négyzetek voltak, most meg már szépen összekapcsoltam a részeket és elkezdtem a szegélyt is. Eleinte azt hittem, hogy a szegélynél majd cifrázom, ilyen minta, olyan minta, de aztán ahogy készült, valahogy ezeket az egyszerű sorokat csinálta a kezem. Hiába néz ki valami más blogjában szépen, ha egyszer nem jön belőlem spontán. A színeket egyébként egyre jobban szeretem, ha így megy tovább, majd még magunknak is horgolok valami ilyesmit. A szegély egyébként még szélesebb lesz, még bőven hiányzik a 80x80-as mérethez.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép ez a takaró, tényleg gyönyörűek így együtt a színek!
    Babatakarónál én nem is mernék szélcsipkét horgolni, valahogy az a félelmem, hogy abba könnyen beleakadnak az apró ujjacskák.
    A button nekem új dolog, klassz a link, inspiráló, köszi! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látod a beakadásra nem is gondoltam.
      Button helyett végül mégis rávasalható muffin lett, nem értem, annyira nincs beleszólásom a dolgok menetébe, minden csak alakul, ahogy akar.

      Törlés