2013. november 21., csütörtök

Egy kétnyelvű anya örömei


Külföldön élő magyarként persze időről időre téma nálunk, hogy vajon hazamegyünk-e egyszer vagy maradunk. Egyáltalán: hol vagyunk otthon igazából? A válasz már csak azért sem egyszerű, mert nekünk a legutóbbi magyar lakhelyünk, Budapest is csak lakhely volt. Nem ott voltak a gyökereink, és nincs is olyan hely, ahol mindannyian egyformán otthon éreznénk magunkat a többiektől függetlenül. Ott vagyunk otthon, ahol együtt vagyunk. Különösebb hazafiassági érzéseim nincsenek, számomra magyarnak lenni evidencia, nem valami olyasmi, amit külön hangsúlyozni kell. Nem tudok nem magyar lenni, de azt se érzem, hogy van jelentősége annak a magyarságom szempontjából, hogy hol élek. Vagy ha igen, akkor leginkább annyiban, hogy külföldön nehezebb beszerezni magyar nyelvű könyveket folyamatosan emlékeztetnek rá, hogy magyar vagyok. Akármikor bemutatnak valakinek, a nevem után a második mondat, hogy Magyarországról jöttem, úgyhogy ha nem lenne elég erős valakinek a magyar identitása, csak távozzon külföldre pár hónapra, jót fog tenni.

Na de visszatérve az örömökre, vagy inkább az örömteli meglepetésekre: A gyerekek általában hangoztatják, hogy ők nagykorukban Magyarországon akarnak élni. Nem csoda: Ausztriához a hétköznapokat kötik, az iskolát, kemény tanulást, ovit, és azt, hogy a szülők dolgoznak, rohannak és minden második mondat az, hogy várj egy kicsit. Magyarország a nyaralás, telelés, szabad hétvége, a nagyszülői, keresztszülői kényeztetés helye, és amikor ott vagyunk, akkor még anya és apa is ráérnek. S persze a gyerekek nem olvasnak híreket, gőzük nincs például arról, hogy mekkora szerencséjük van, hogy egy viszonylag kiforrott és bevált, gyerekbarát oktatási rendszerben kezdik meg a tanulmányaikat. Meg azt sem tudják még - mint ahogy én sem látom előre - hogy mennyire lenne nehéz nekik beilleszkedni egy esetleges visszaköltözés után, s ahol valószínű ugyanúgy idegennek éreznék magukat egy ideig, mint bármilyen másik országban - egyszerűen azért, mert nyaraláskor nem lehet megismerni egyetlen helyet sem igazán, még azt sem, amelyiknek a nyelve véletlenül épp az anyanyelvünk.

Mindezzel a rengeteg fenntartással együtt azért örömteli meglepetés, ha ilyen beszélgetések hangzanak el a vacsoraasztalnál:
- Ha nagy leszek, Magyarországon szeretnék élni.
- És mit fogsz ott csinálni?
- Megházasodok egy magyar lánnyal.
(A többi meg majd kialakul...)

A lemez másik oldala talán még nagyobb örömmel tölt el. Kétnyelvűként mindig ott van a kalapban a kétség: elég jó-e a gyerekem a környezet nyelvén. K-nál különösen is, hiszen hamarosan kezdődik az iskola és ha magyarul annyi hibával beszélne, mint németül, akkor azt gondolnám, hogy nem iskolaérett még. Ausztriában viszont olyanok a kritériumok, hogy már két évvel ezelőtt is mindent teljesített a testsúlyon és testmagasságon kívül, ami az iskolához szükséges, s amúgy sem maradhatna tovább az oviban. Örültem tehát, amikor meghallottam, hogy van az oviban kifejezetten külföldi gyerekeknek iskolaelőkészítés, ahol a németjüket csiszolják. Attól meg kifejezetten elérzékenyültem, amikor kiderült, a gyerekeknek ezt nem úgy tálalják, hogy "ide azok járnak, akik nem tudnak elég jól németül", hanem hogy "azok, akik a németen kívül egy másik nyelvet is beszélnek". Apróság, de egy kétnyelvű anyának megfizethetetlen érzelmi muníció.

8 megjegyzés:

  1. az utolsó előtti mondat mindent elárul.szuper.

    VálaszTörlés
  2. Mega like. Ez valami újdonság az oviban? Lucának is jó lett volna.
    L-szomszéd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, idéntől van. Azért vezették be, mert a szülők reklamáltak, hogy a Schmetterlingeknél nem német anyanyelvű az óvónő. De szerintem ha német lenne, is hasznos lenne.

      Törlés
    2. Én már azon is csodálkoztam, hogy ezt anno nem vetették fel a szülők problémaként...Azzal egyetértek, hogy hasznos, mert Lucát a mai napig zavarja, hogy nem tudja magát olyan szofisztikáltan kifejezni németül, mint magyarul. Dagmar szerinte ez az önálló olvasással sokat fog javulni. Hát, kíváncsian várom.

      Törlés
  3. A gyerekek milyen könnyedén beilleszkednek hihetetlen. Érdekes amit írtál, és amit más írt a fb-on, hogy mindig megkérdezik x. mondatban honnan jöttél, vagy hozzá teszik a bemutatásodhoz. Malajziában aki fehér az nem jöhet máshonnan mind anglia :D hiába, hogy az angolom csapnivaló (az övék is legtöbbször, de az inkább őket frusztrálja) mégis evidenciának tartják. Amikor magyarul beszélünk egymással, mert azért a beszélgetéseink így mennek még ha be be keverednek az angol, maláj szavak akkor szoktak rákérdezni mi is ez a furcsa nyelv? honnan is jöttünk?
    Lili jól kifejezi magát, a suliba már nincs gondja, holott az akcentusokat megérteni itt nagy kihívás. Az hogy nem lesz tiszta az angolja az biztos, de remélem kap egy olyan alapot amire tud építkezni a jövőben. Patrik aki viszont most kezd beszélni 2/3, 1/3 arányban használja már a magyar angol szavakat, válogatva melyik könnyebb kiejtésű.
    Az oktatással itt nem vagyok annyira megelégedve, nagyon messze áll az otthoni megszokottól hogy egy 3 éves már betűket tanul, 4 évesen meg írni olvasni, így itthon megmarad a játék és kreativitás rész. Lehet egy nemzetközi óvoda/iskola más lenne, de még nem érzem ennek feltétlen szükségét, s annak hogy ezért kifizessek egy vagyont.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, a 3 évesen kezdett iskola elég ijesztően hangzik. Viszont így már érthető, miért olyan fegyelmezettek és sikeresek sokszor az ázsiai gyerekek: megszokták a gyűrődést. (Bár tudom, Ázsia hatalmas és biztos nem lehet általánosítani) Kíváncsi vagyok, hogy fog alakulni nálatok a soknyelvűség, így, hogy sokkal kisebbek voltak a gyerekek nálatok, amikor kezdődött.

      Törlés
  4. ez érdekes volt, köszi, h.megosztottad!
    nos, nálunk nincs kifejezetten német előkészítő a 2 nyelvűeknek, viszont az új óvónője Bencének a dadussal együtt (csop.egyesítés volt oviban) többet foglalkozott szep.óta mai napig, mint előző óvónő+dadus... mindenik osztrák és mindenik csop.-ban voltak nem ném.ajkú gyerekek, nem sok, de voltak! majd rájuk ragad alapon kezelték anno másik csop.-ban... no, a fiamról minden el lehet mondani, csak azt nem, hogy a német ráragadt, minden más elég szépen fejlődik és folyamatban van, de ez komplex dolog... kiszemelt suli igazgatónőjével már beszéltem és jan.közepén zajlik a tényleges beiratkozás, gyerekkel együtt kell megjelenni kitöltött doksikkal, megnézik, "tesztelik" sk, h mennyire iskolaérett a gyerkőc. Picit stresszes hónapok lesznek, mivel én mindenképpen Vorschule-t erőltetném, de ehhez kell ugye suliból is az ajánlás...

    VálaszTörlés