2013. május 11., szombat

19/52 - heti gyerekportré


Még csak nyolc hónapja kezdődött az első osztály, de máris akár naponta lehetne olvasás közben fényképezni. Érdekes, hogy a napi leckeadag felolvasása szinte mindig a kellemetlen feladatok közé tartozik, ugyanakkor az otthoni és a könyvtárból hozott könyveket meg az újságokat külön kérés nélkül bújja, nézegeti. A Lesezug és Leserabe sorozatok mellett a másik nagy kedvencünk az "Erst ich ein Stück, dann du". Az első kettő sorozat extra nagybetűs, a mondatok egyszerűek, a szókincs is nagyon alap, egy oldalon csak egy-két mondat van - ezek arra valók, hogy a gyerek egyedül olvassa a történeteket. A másik sorozat már jóval komplexebb történeteket mesél el, kevesebb a kép és tele van írva az oldal. Minden oldalon van egy pár mondat, amely nagyobb betűkkel szedett: ezeket a szakaszokat olvassa a gyerek, a többit a felnőtt. Így jól halad a történet, van ideje a gyereknek pihenni, mégis észrevétlenül sokat olvas.
Aminek pedig különösen örülök, hogy bár a magyar olvasást nem szisztematikusan tanítottuk, lassacskán  összeállnak a fejében a külön kis szabályok és már egész hosszú szavakat is elolvas és megért. Ma például a Tatu és Patuból a "takarítóeszközök"-et.

Kristófnak pedig tegnapelőtt különösen jó kedve volt, mert szokásával ellentétben nem eltakarta az arcát, amikor fényképeztem, hanem még bohóckodott is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése