2012. április 13., péntek

Az utolsó SBS és a tanulságok


Hogyhogy nincs kék kendőm - tettem fel a kérdést úgy ősz táján, majd elmentem az egyik kedvenc fonalboltomba és 20 deka Lana Grossa Merino zoknifonallal tértem haza. Ahogy lenni szokott, a lelkes kezdés hosszas semmi követte, így majdnem az egész kendőt idén horgoltam meg. Azt hiszem, azért haladt annyira lassan, mert bár szeretem az SBS mintáját nézni, de horgolni már egyre unalmasabb. Legutóbb Zsukkán láttam egy másik remek kendőt, és megfogadtam, hogy ha egyáltalán kell még nekem kendő, akkor olyan lesz.

Na de addig is összefoglalom a 4 nagyon különböző SBS-sel szerzett tapasztalataim:
- Az elsőt saját festésű tolnai fonalból készítettem, ha jól emlékszem, 4-es tűvel. A színe miatt nagyon szeretem, de utólag sajnálom, hogy nem nagyobb tűvel álltam neki. Ha újra kezdeném, 6-ossal horgolnám, hogy szellősebb legyen. Így annyira kötött, hogy a blokkolással sem nőtt jelentősen a mérete.
- A második Zauberballból készült a vastagabb fajtából és 4,5-ös tűt használtam hozzá. A fonal-tű arány itt volt a legjobb. Kb. 15 dekából akkora kendő lett, hogy végül nem is blokkoltam, mert ha tovább nő, akkor már használhatatlan. Hogy hamarabb kellett volna gondolkodnom és már 10 deka után befejezni és blokkolni? Na igen, utólag könnyű okosnak lenni. Akárhogy is, ez a kedvenc SBS-em: a szín, a vastagság, a könnyűség, a hajlékonyság, egész egyszerűen minden optimális. A Zauberball egész egyszerűen a tökéletes fonal ehhez a mintához és az 1001 fonalnál most akciós. (Nem, nem fizetett hirdetés, csak saját szorgalomból ajánlom.)
- A harmadik kendőm egész más lett, chunky vastagságú fonalból 7-es tűvel, ha jól emlékszem. Ezt leginkább sálként hordtam, mert nem lett túl nagy. Gyorsan haladt, tehát ha mondjuk valaki villámajándékot szeretne készíteni, akkor ez egy lehetőség: látványos és mégis megvan egy hétvége vagy egy-két este alatt. Nyilván se nem könnyű, se nem kecses - de ezt nem is vártuk tőle.
- A negyedik, ez a mostani a Zauberball-tól egy leheletnyivel vastagabb, szintén 4,5-es tűvel horgoltam és ezt végre félig blokkoltam. A fonal Lana Grossa Merino. Blokkolás előtti állapotához képest duplájára nőtt a méret - nem viccelek. Annyira, hogy nem is igazi blokkolást csináltam, mert egyszerűen nem volt akkora helyem, hogy szépen kitűzögessem a széleket. Ez persze kár, mert extra olyan szélcsipkét találtam ki hozzá, ami jól mutatott volna, ha kijönnek a cakkok. Ez is kellemes viselet - már teszteltem párszor ezen a héten - és elég hajlékony is, de egy egész picit vastagabb, mint az ideális Zauberballos SBS. Mondjuk 5 alá lenne az iskolában.

És ilyen szép, amikor átsüt rajta a fény.

5 megjegyzés:

  1. Szépek, nekem az első kettő teszik leginkább,főleg a színük miatt.

    Én kettőt horgoltam, de az egyikhez ne a legjobb fonalat választottam, mert elég röviden színátmenetes, de nem is lett túl nagy a fonal mennyisége miatt. De ettől függetlenül szeretem, bár nyakba való inkább, mint vállra.
    A másik se lett nagy, mert beleuntam. Narancssárga 100% gyapjú olasz fonalból készült.
    De aztán horgoltam egy sárga Elise kendőt, annak jobban tetszik most már a mintája.
    Azt hiszem, készülnek majd még ezekből a mintákból nálam, bár most épp egy újabb nagyis kendőt kezdtem el lila Limonádéból. Na abból is készült már néhány. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Elise ugye az a minta, ami nagyon hasonlít az SBS-hez? És ha igen, akkor mi is a különbség pontosan? Fénykép alapján nem bírtam megfejteni.

      Törlés
    2. Igen, az. Azt hiszem, ott a sorokban úgy változik a pálcák száma, hogy az elsőben 1, a következőben 3, utána pedig 5 pálca. Most nincs előttem, de valami ilyesmi rémlik.

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én négyet csináltam, de Barka Cinegéből lett a legszebb, leglágyabb.

      Törlés