Havi rendes brunch

Külföldön barátokat szerezni nem egyszerű.
S ha nem egyértelmű, hogy egy brunchről szóló bejegyzést miért ezzel a mondattal kezdek, akkor rögtön magyarázom is. Majdnem másfél éve költöztünk Bécsbe. Másfél év elég volt arra, hogy megszokjunk bizonyos dolgokat, hogy átállítsuk az agyunkat a forintról az euróra vagy hogy spontán németül kérjünk elnézést, ha valakit meglökünk a metrón - még Budapesten is (aki már élt külföldön, az tudja, hogy ennek semmi köze a nagyzoláshoz). Másfél év elég volt, hogy a gyerekek is kommunikációképessé váljanak mindenféle előtanulmány nélkül, sőt, arra is, hogy megismerjünk vagy 10-15 potenciális baráti családot. De a potenciális baráti család még nem barát. A barátkozáshoz idő kell és még valami, ami nehezen körülírható. Közös élmények, közös idő, közös sztorik. Másfél év pont elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, ezek nem keletkeznek csak úgy, maguktól. Többször előfordult, hogy a kezdeményezést átvette a másik fél, de még ez sem elég - folytatni is kell a közös történetet.

Az elmúlt majdnem másfél évben nagyon sokat dolgoztam és nagyon sokat utaztam. Legtöbbször az "örülök, hogy élek" életérzés volt jellemző rám, s ha emelett még volt tiszta ruha, akkor megveregettem a saját vállamat. Meg az Apahajóét, mert ebben neki is volt része bőven. A december és a november már más volt: pusztán azzal, hogy közelebb költöztünk a munkahelyünkhöz és az óvoda 5 perc sétára van, napi két órát nyertünk. Két óra már elég arra, hogy időnként haszontalan dolgokat is csináljunk (alvás, játék, meseolvasás, csevegés, effélék), s arra is, hogy feltűnjön: hiányoznak a barátok. Helyesebben - hiányzik, hogy legyenek helyben barátaink. És ne csak egy és főleg ne csak kéthavonta egyszer találkozzunk. És akkor járni kezdett az agyam, hogy is kezdjek hozzá. A téli hónapokban nem működik a piknik a Duna-szigeten - pedig remek volt júniusban! - ezen kívül nálunk semmiféle meghívás nem működik, amihez asztalhoz kell ülni. Egyrészt mert az asztalunk rém kicsi, másrészt mert szék is csak öt személynek van, mi meg négyen vagyunk. Mondjuk az igaz, hogy több, mint hat év házasság után nemrég vettem egy hat főre való tányérkészletet, szóval legalább ez a tényező pipálva lenne.

Az ebédet és a vacsorát kilőve végül a reggeli maradt, illetve annak hétvégi, kényelmes változata, a brunch. A brunch elég laza műfaj ahhoz, hogy a mi infrastruktúránkkal is vállalható legyen. A brunch nem kér túl nagy felhajtást a háziasszonytól sem. Persze klassz, ha van saját készítésű kalács vagy egy muffin, de ha nincs, az sem tragédia, a péktől származó péksüti is finom. A saját készítésú lekvár nálunk mindenképp biztosított - mégpedig egész különlegesek is. Kedvencem az újév napján főzött vérnarancs-kókusz, de a decemberi kivi-mandarin miatt is zsebeltem már be dicséretet.

A brunch előnye, hogy nincs túl sok előírás vele kapcsolatban. Nem kell törni a fejet, hogy előétel-főétel-desszert sort hangoljunk egymásra. A brunchben helye van sós és édes ételeknek, azaz lekvárnak, méznek, vajnak, tojáskrémnek, gyümölcsnek és joghurtnak, a későig maradók kedvéért pedig kár egy levesnek is - de semmi nem kötelező - s mivel minden büféasztalszerűen van kirakva, mindenki maga állíta össze a saját ételsorát. Az ital is egyszerű feladat: kávé, tea, tej, tehát amit amúgy is inna az ember reggelire, hozzá esetleg gyümölcslé, vagy ha nagyon ünnepélyes akar lenni valaki, akkor például egy habzóbor-narancslé koktél. A lehetőségek óriásiak, s hogy ebből mennyit valósít meg az ember, az teljesen szabadon választható a meghívottak és az előkészítésre szánható idő és pénz függvényében. Voltam már pazar reggelin és nagyon egyszerűn - mindkettő remek volt, mert a hangsúly a beszélgetésen van. Meg azon a fura hangulaton, hogy egy társaság együtt kezdi a napot. Nem akarják az egészet együtt tölteni, nem addig maradnak, amíg már félig alszanak. A brunch egy közös napkezdés, ezért van benne valami intimitás. Szeretem ezt a műfajt.

S mert egész sok ember jutott eszünkbe, akiket szívesen meghívnánk, egyből két szombatot is kineveztünk brunch-napnak. Ki tudja, talán még hagyomány is lesz belőle. Meg néhány közös történet.