2014. január 12., vasárnap

Zellerkrémleves de luxe


A téli zöldségek közül az egyik kedvencem a zeller. Lehet sütni serpenyőben és sütőben, nyersen reszelve fogyasztani salátaként vagy akár csak szendvicshez, és akkor ott van még a zellerkrémleves is. Nem nagy hókuszpókusz, ugyanúgy készítem, mint az összes többi krémlevest. Amitől viszont de luxe lesz, az a levesbetét.
Fél fej zellergumót (kb. 18-20 deka) és 5-6 szem krumplit (kb. 40 deka) meghámozok, kis kockákra vágok. Egy nagy gerezd fokhagymát is meghámozok és kettévágok. 8-9 deci zöldségalaplében puhára főzöm a zöldségeket. A zöldségek felét-kétharmadát valamennyi alaplével botmixer segítségével pépesítem - azért nem az egészet, mert ha az egész leves csak pép, akkor az nekem túlságosan babakosztra hasonlít, de persze ez ízlés dolga. A pépesített részt még egyszer visszaöntöm a fazékba, belekanalazok két kiskanál édesítetlen tejszínt, elkeverem és még egyszer forralom. Tálaláskor egy kevés borsot, egy kanál tejfölt és kis petrezselymet adok még hozzá.

A levesbetéthez személyenként kb. 10 centi póréhagymát felkarikázok, fele vaj-fele olajban megsütöm úgy, hogy a hagyma már barnulni kezdjen.

Ha ez az egyetlen fogás, akkor lehet enni hozzá fokhagymás pirítóst, egyébként könnyű főfogást javaslok hozzá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése