Hogy álltok a fonalfalással? :)

Ráfér már a blogra - meg rám is - egy kis vidámabb téma, úgyhogy visszakanyarodom az augusztusban kezdődött Fonalfalóra.
Részleges sikerrel játszom, ami konkrétan azt jelenti, hogy új fonalak mindig kerülnek valahogy hozzám (nem tudom, szerintem lehet bennem valami mágnes), viszont szerencsére a régiek is szépen fogynak. Bevallom, az adminisztrálásban nem vagyok jó, azaz már egy ideje feladtam a számolgatást, nem tudtam követni, mit számoltam bele és mit nem, mi számít újnak és mi nem. Pl most már a szeptember elején vett fonal is a készlet része, ugyebár :D


Azt viszont tisztelettel jelenthetem, hogy ez a két gombolós sál egész biztos beszámíthat, ugyanis ezek a fonalak már több, mint egy évesek. A fekete-fehér-kékesszürke ismét egy pécsi szerzemény - hihetetlen, milyen mekkája ez a város a fonalasoknak! Tapintásra nagyon sima, és most már a titkára is rájöttem. Már a harmadik hasonló hűvös, ugyanakkor sima fonal került a kezembe, és egyetlen közös van bennük: mindegyik tartalmaz viszkózt is néhány százalékban. Kicsit utánaolvastam ennek az anyagnak, és ahogy kiderült, a viszkóz lehet természetes és mesterséges anyag is, így nem kerültem sokkal közelebb a titokhoz. Mindenesetre tény, hogy jó megfogni a sálat, és nagyon kellemes nyak köré tekerni is. (Igen, bevallom, minden sálat szoktam tesztelni magamon, hogy milyen hosszabb időn, mondjuk egy órán keresztül viselni.)
A gombot is szeretem - tulajdonképp semmi különös, csak épp pont ezek az árnyalatok. Jó érzés, hogy néha már az otthoni készletekből is tudok tökéletesen illeszkedőt találni. (Avagy éljen az új gyűjtőszenvedély!)


A zöld sál gyapjú-akril keverék, ez is bevált, kipróbált. Szeretem a színét is, a rajta lévő gombot is. Néha eszembe jut, hogy debreceni lelkész koromban voltam fafragó hittanos táborban, és nagyon nem tudtam még akkor, mihez is kezdjek fűrésszel a kezemben. Most már tuti tudnám: sáltűt meg gombokat gyártanék! Van ugyan fagomb a boltban, de pont ez az alak nem volt, szerintem pedig ide ilyen kívánkozott.

Mindkét sál már a Meskán található, és még egy sapka is, amiről azonban majd máskor mesélek.

És ti hogy haladtok a fonlfalással? Tudjátok számolni? Én már szinte biztosan tudom, mi lesz a legszorgalmasabb fonalfaló ajándéka! Csak tudjam titokban tartani. Ha nem sikerül, akkor kénytelen leszek félidőben köztes ajándékot sorsolni :)

Mielőtt visszavonhatatlanul tél lesz

Két emlék őszi erdei sétánkról.

Lányos, mégsem rózsaszín

Majdnem teljesen kihasználtam az egy évet, amit a PIF ajándék elkészítésére kaptam. A megajándékozottról tudom, hogy rendkívül választékos ruhatára van, ezért mindenképp olyan sapka-sál szettet szerettem volna készíteni, ami nem egy huszadik rózsaszín darab. Ugyanakkor természetesen illenie kellett a "nagyon nő" kislányhoz, ezért esett a választásom erre a fonalra.
Van benne rózsaszín is, ugyanakkor csak finoman adagolva. A kék-fehér színek pedig szinte kívánják, hogy farmerszereléshez viselje Noika.

A sálat hosszában horgoltam körben haladva, a szegély pedig láncszemsorokkal készült. Ez egyébként már a második verzió, mert az elsőt túl fodrosnak találtam, valahogy nem kislányhoz illő volt. Így viszont már nagyon tetszett nekem - remélem, új gazdájának is.
A sapka a szokásos beret fazon, az alsó szegélyen kagylómintával.

freeform kísérlet

Nem az első, de az első olyan, amivel igazán elégedett vagyok. Ha szigorúan vesszük, én rögtön a freeformmal kezdtem, hiszen magamtól tanultam horgolni kísérletezés útján, és nem korlátoztak olyan alapvető szabályok, hogy sor közepén nem váltunk tetszőlegesen és ötletszerűen rövidpálcáról háromráhajtásosra. Az első elkészült "művem" is egy ilyen táska volt. Ez amiatt emlékezetes számomra, hogy akkoriban már lehetett tudni, hogy a nagymamám nem sokáig fog élni. Ő volt az, aki mindig forszírozta a kézimunkát, de valahogy nem tudott tűzbe hozni vele, a horgolás is egy merő görcs volt számomra. Halála előtt pár hónappal kaptam rá - sok évvel azután, hogy ő tanítani próbált - és sajnos akkor már nem tudott segíteni, pedig sok apróságban jól jött volna. Szóval siettem azzal az első táskával, hogy bevihessem neki megmutatni a kórházba. Nagyjából sejthető volt akkor már, hogy az lesz az utolsó találkozásunk. És emlékszem az arcára, hogy nézi, nézi a táskát, és gondolkodik, hogy mit mondjon. Nyilván örült, hogy próbálkozom, de az a táska a legnagyobb jóindulattal se volt szépnek mondható, úgyhogy csak bólogatott, hogy csak így tovább.

Azért szerencsére mostanra szerintem már nagyjából elégedetten szemlélné a horgolásaimat. Vagy legalábbis nekem jóval jobban tetszenek - még ez a szabályokra fittyet hányó, freeform stílusban horgolt sál is.


A freeform crochet szabálya, hogy nincs szabály. Van egy színvilág, amit az elején jó kiválasztani. Az ember végignézi az adott színvilágban készleten lévő fonalait, és rakosgatja őket egymás mellé. Hát, nem kis feladat volt, rózsaszínes-lilásból nálam Dunát lehet rekeszteni. A legváltozatosabb vastagságú, anyagú, felületű és árnyalatú szépségekre akadtam. A legtöbbjük már nem lenne elég nagyobb munkához - van, amiből turkálóból csak pár dekát találtam valamikor rég -, viszont ez a freeform crochet esetében nem probléma. (Úgyhogy a fonalfalásnak is adtam egy lökést :D, mégpedig 15 dekát)


Ha címet kellene adnom a sálnak - és miért is ne, hiszen a horgolás szerintem a freeformtól kezdve kacsingat a művészet felé -, akkor az Emlékek címet adnám. Mert az egyes fonalakat elővéve eszembe jutott egy csomó régebben horgolt holmi, azok az emberek, akiknek készítettem sapkát, poncsót, sálat, pulcsit, kiscipőt. És eszembe jutottak a régi minták is, csipkék, amiket szerettem, és amiket mostanában hanyagolok. Most nem előírás, hanem öltet alapján, teljesen szabadon szőttem, azaz horgoltam bele ezeket a mintákat is.


Az elsőtől az utolsó öltésig élveztem. Komoly agymunka is egyébként, hogy ne váljon unalmassá, ne ismételődjön semmi, és pont erre volt most szükségem a sok gombolós sál után, ahol azért nem túl sok mozgásterem volt.


Egy barátnőmnek készítettem, aki ezután a bejegyzés után vagy rohan át érte, vagy kerül a következő két hétben - majd meglátjuk. :)

őszi erdő sapkaváltozatok

Ezt a sapkát korábban már mutattam - egyik első olyan eset volt, amikor elszakadtam az élénk színektől. Nem is tudom, honnan ez az újkeletű vonzódás a barnákhoz és zöldekhez, mindenesetre most, amikor már nagyon várom a közös fonalfestő sessiont, csupa nem kiabáló, fás-füves színekben gondolkodom.

Úgy tűnik, másnak is tetszett ez a bézs-barna fonal, hiszen szokásommal ellentétben kis változtatással már kétszer is újrahorgoltam ezt a sapkát. Többször nem fogom, mert én hoztam el az utolsó gombolyagot a boltból, és állítólag nem kapnak utánpótlást.

Anaisz azt kérte, hogy ugyanilyen legyen kicsit nagyobb fejméretre, hogy copf és konty is kényelmesen aláférjen. Ági, aki főz pedig ilyen méretben kérte, de a tetején lévő lyukacsos minta nélkül, teljesen tömörre. Érthető, hiszen az ő fejét nem védi hosszú hajzuhatag.

Egyébként először csodálkoztam is, hogy Ági miért horgoltat magának sapkát, amikor ismeretségünk pont onnan van, hogy én tanítottam horgolni, és tudom, hogy simán el tudná készíteni maga is. Aztán elmesélte, hogy mivel foglalkozik - a főzésen és a gyerekeken kívül - mostanában, és onnantól már világos, miért is delegálta a horgolást. Hamarosan megjelenik ugyanis egy - első? - novelláskötete. Ilyen szép lesz a borítója, benne pedig csupa evős-főzős írás. A kézirat egy korábbi stádiumát volt szerencsém olvasni, és nagyon élveztem az utolsó betűig. Tudom, nem szép, de két húzásra faltam be. Alig várom, hogy kézbe fogjam élőben is, és ha igaz, már nem is kell sokat várnom!

Mikor van karácsony?

Természetesen december 24. és 26. között. Minden évben. Előtte négy hétig pedig ádvent: izgalom, készülődés. Elsősorban lelkileg. Mert persze a praktikus készülődésre, pláne ha az ajándékok kiválasztását, megvásárlását is hozzászámítjuk, az a négy hét már nem elég. Azt a négy hetet én élvezni szeretem, a stresszt igyekszem mellőzni amennyire lehet. (Ennek persze egyenes következménye, hogy nálunk ádventben több a sütemény, mint karácsonykor, hiszen addigra elfogy, az utolsó napokban meg már nem sütök. És ennivaló is csak annyi van, amennyi szükséges, nem a szokásos magyar traktamennyiség.)

Már novemberben elkezdem megvalósítani a lakás díszítésével kapcsolatos terveimet. Még nem pakolok mindenhova angyalkákat, de mondjuk vágok, hímzek, varrok, horgolok. Ha a karácsonyra gondolást tekintjük a karácsony kezdetének, akkor az első fagyoknál kezdődik nekem a karácsony, akkor már át tudom érezni, hogy igen, idén is lesz. Ajándékokat valamikor november közepe felé szoktam először nézegetni, akkor írok listát is.

Az is igaz, hogy amikor valaki karácsonyi díszek eladásával foglalkozik, akkor már jóval korábban kezdi a készülődést. Debrecenben volt egy játszótéri anyuka, aki már júliusban termésangyalkákat készített alvásidőben. Egy szentendrei boltocskában árulták decemberben a csudaszép díszeit. Még ha érzésre fura is, de ilyen az élet.

Avval kapcsolatban viszont, hogy a meskán október 15-én miért van a címlapon egy tucat karácsonyi angyalka - legyenek bármilyen szépek is - meghitt karácsony jeligével, egy nagy kérdőjel vagyok. Oké, hogy hideg van, na de ennyire? Komolyan jó az nekünk, ha októbernek nem az októberségét élvezzük, hanem előrerohanunk a karácsonyba? Miután két hónapnál tovább is tart így az "ünnep", lesz még jelentősége a decemberi készülődésnek és annak a bizonyos három napnak?

Én nagyon szeretek ünnepelni, igyekszem minél több oldalát megélni egy-egy ünnepnek: jellegzetes ételek, díszítés, spirituális tartalom, gyerekek öröme, szép ruha, minden. De októberben szeretném, ha október lenne, ádvent pedig legyen decemberben, vagy ha nagyon sietni akarunk, akkor november közepe-végétől. Ha már sok helyen abszolút az üzletnek rendelődik alá a karácsony, legalább a kézművesek (azaz egy bizonyos értelemben antimultik) körében valami mást várnék.

Horgolt szett nekem

Azaz nem igazi szett, hiszen nem ugyanabból a fonalból készültek. A sál alapanyagából már csak kevés volt készleten: a maradékok az ikreknek készült kis sapkácskákból. Viszont nagyon szerettem a piros-bíbor átmenet miatt, ami különösen jól érvényesül ezen a sálon. A gombhurok ugyanis már más árnyalat, mint a sálnak az a része, amin fekszik. Viszont szerencsére sikerült olyan fonalat találnom a sapkához, ami épp illik hozzá - és még az összetétel is stimmel.



A sapka fazonjáról annyit, hogy úgy érzem magam, mint aki egész életében valamit keresett, és most egyszer hirtelen megtalálta. Egy véletlen folytán egyébként, hiszen elkezdtem követni egy Diana-mintát, aztán szokás szerint gondoltam egy merészet az ötödik sornál, és elindultam a saját fejem után. Kár, hogy nem írtam fel a szaporításokat-fogyasztásokat, mert szerintem pont jó lett így. Na de megpróbálom még utánozni, mert az összes eddigihez képest szerintem ez a legjobban eltalált fazon.



Részemről jöhet a hideg!