2010. június 19., szombat

Mi lett belőlük


Valamikor, még a blog előtti időkben elkezdtem horgolni egy nyári felsőt. Ez még abban az időben volt, amikor bár a szülés alaposan megváltoztatta az adottságaimat, azért erősen hittem benne, hogy mindez csak átmeneti, és hamarosan pont úgy fogok kinézni, mint azelőtt. Felpróbálás után évekre jegeltem a darabot, hiszen világos volt, hogy ez a fazon kizárólag 48 kilós énemen lenne hordható. Mostanra pedig eljutottam addig a pontig, hogy felbontottam az egészet, majd újraalakítottam. Lett belőle egy kis spirálmintás későtavaszi sapka 1 éveseknek és egy granny mintájú közepes méretű vállkendő. Egy elhúzódó projekt kipipálva.



A másik mostanában készült darab sem annak indult, ami végül lett belőle. Egy boleroféleséget akartam készíteni, aztán időközben egyszerre lépett fel a fonalhiány és annak konstatálása, hogy elméletben jó volt ez a színpárosítás, de nem tudnám túl jól kihasználni. Úgyhogy - mert sok mozgásterem nem volt a rózsaszín és a vajszínű fonalak rohamos fogyása miatt - meghagytam úgy téglalapnak, ahogy volt, és körbehorgoltam egy másik rózsaszínnel és egy szürkével. Azt hiszem, a másik rózsaszín csík teszi szerethetővé. Anélkül nagyon szimpla lenne. Pont az ilyen apróságok kitalálását szeretem legjobban a horgolásban. Második elhúzódó projekt is kipipálva, hurrá!

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szepek lettek!! erdemes volt kivarni,mig megtalaljak a formajukat.
    Epp tegnap jutott eszembe, hogy egy salszerusegnek indult valamibol bolero legyen;-)

    VálaszTörlés
  2. A rózsaszínes nagyon szép szín!!
    (Ilyen tévedésem nekem is volt...azóta rá kellett ébrednem, hogy anyás lettem.)

    VálaszTörlés
  3. Sálból boleró - ez jó :)

    A rózsaszínes egy Catania, olyan szín, amihez már csak hasonlót lehet kapni. Mondjuk az is szép.

    VálaszTörlés